Nem kellett sokat várni rá: Volkswagen Golf VII GTD

Minden idők legerősebb, legtakarékosabb Golf GTD-je debütál Genfben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Első megjelenésekor is forradalmár volt a Golf GTD, a hetedik generációs Golfon alapuló sportos dízelmodell pedig ismét új dimenziókat nyit.

Már több mint 30 éve létezik Golf GTD, elsőként ugyanis 1982-ben, a Golf II-ből mutatkozott be, s új fogalomként vezette be a turbódízelmotoros sportos kompaktmodellt. A stílusában a Golf GTI-hez hasonló, ám annál sokkal takarékosabb GTD azóta is sláger a forró ferdehátút keresők körében.
A hetedik generáción alapuló GTD az idei Genfi Autószalonon, március 5-én fog debütálni, motorja 2,0 literes CR TDI 184 lóerővel és 380 Newtonméter, 1750 és 3250 1/perc között konstans nyomatékkal, 7,5 másodperces 100 km/órára gyorsulással, 230 km/órás végsebességgel és 4,2 l/100 km ígért kombinált fogyasztással, valamint Euro6-os emissziós normával. Nem csak minden eddiginél erősebb és dinamikusabb, hanem minden eddiginél takarékosabb és tisztább üzemű is. Váltója alapesetben 6 fokozatú kézi, opcióként 6 fokozatú DSG (az 1,4 literes turbósban próbált 7 fokozatú nem bírná el a nyomatékot).
Hirdetés

Kívülről sötétített burás LED-es hátsó lámpák, LED-es rendszámtábla-világítás, krómozott kipufogóvégek, 17 colos (225/45-ös abroncsokkal szerelt) alufelnik, küszöbspoiler, diffúzoros hátsó lökhárító és méretes tetőszárny különbözteti meg a sportfutóművel és természetesen elöl is egyedi lökhárítóval szerelt GTD-t a többi Golftól. Utasterében sportülések, fekete tetőkárpit, vágott aljú sportkormány, fémpedálok és lábtartó, GTD feliratok a váltógombon és számos egyéb helyen mutatják a specifikációt. Alapáron jár hozzá az automata klíma, az első-hátsó parkolóradar és az érintőképernyős audiorendszer is, valamint a GTD – szemben a felármentesen csak szürkeként kínált többi Golffal – három izgalmas színben, feketeként, pirosként és fehérként is alapáron rendelhető. Németországban 29 350 eurós alapárral már márciustól. A hazai piacon azonban inkább csak az év második felében, a nyáron várható a GTD megjelenése, legjobb esetben is 8,5, de inkább 9 millió forintos alapáron.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 06:58
    Permalink

    Kicsit zavaros ez a Golf. Kb 9 milliós árával a “spórolósoknak”? Ellentmondásban vannak a dolgok. Kis fogyasztás 7,5s-os gyorsulás és 230-as tempó mellett? Aki teljesítményt akar, ahhoz energia kell. 4,5L-es fogyasztást akaróknak ezek a paraméterek feleslegesek. A 4,5L autópályán, masszív 90-es tempót tartva, sok sok kilométeren át tartva elérhető, ez igaz. De 200-nál??? Olyan “vizet prédikál, de bort iszik” érzésem van.

Vélemény, hozzászólás?