Nem mer kockáztatni a Nissan, maradhat a benzinmotoros Juke!

Továbbra is népszerű a Juke, azonban küszöbön a generációváltás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jelenleg minden lépést kétszer meg kell gondolnia a Nissannak, éppen ezért nem akarnak elhamarkodott döntést hozni a Juke esetében sem.

Továbbra is aggasztó hírek érkeznek a Nissan háza tájáról. Több évtizede működő gyárakat kell bezárniuk, illetve számos alkalmazottat kénytelenek elbocsátani az életben maradás érdekében. Ugyanakkor a legfontosabb még mindig maga a termék. Európában jelenleg két olyan típussal is rendelkezik a Nissan, amely az idei esztendő első hat hónapjában a legnépszerűbb 50 új autó között volt.. A Qashqai a 14., míg a Juke a 35. legkelendőbb személyautó volt a kontinensen - legalábbis a Dataforce jelentése szerint, amelyet az Automotive News Europe hozott nyilvánosságra. A Juke generációváltása viszont jövő évben esedékes, hiszen a mostani (második) nemzedéket 2019-ben mutatták be. A Nissan már korábban elárulta, hogy az új crossover kizárólag villanyhajtással lesz kapható, amely az AmpR Medium platform rövidített verziójára épül majd. Emellett azt is megerősítették, hogy a típust az Egyesült Királyságban, Sunderlandben fogják gyártani a platformtárs Ariya és az újgenerációs Leaf mellett. Bár az elektromos Juke érkezése továbbra sem kérdés, a belső égésű motoros kiviteleké már annál inkább. Alexandre Armada, a Nissan európai operációjának egyik vezetője, aki a kompakt modellekért felel elmondta, a kontinens különböző pontjain más ütemben zajlik az elektromos átállás, ezért a benzines és hibrid Juke gyártása tovább folytatódhat. Vagyis a gyakorlatban a crossoverből kétféle lehet majd egyszerre a piacon: a jelenleg is kapható második generációs, valamint az új, kizárólag elektromos hajtáslánccal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?