Nem teremt új kategóriát a Mercedes, elkaszálták az SUV-szedánt

Az emelt négyajtós a még nem létező SUS szegmensbe érkezett volna

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az emelt luxusautó a kínai piac két népszerű kategóriájának elemeit ötvözte, az SUV felépítést a négyajtós karosszériával kombinálta, a véleményes külsejű modell ötletét elvetette a Mercedes.

A furcsa szerzetet még 2018 tárta a közönség elé a Mercedes, a Maybach logós típus a leggazdagabb vásárlókat vette volna célba. A hatalmas csillogó maszk és a 24 colos króm felnik egyértelműen az ázsia ízlést tükrözik, de van ennél súlyosabb probléma is a külsővel. A hátsó osztott szélvédőt nehéz megemészteni, ami ugyan rímel a két részből álló üvegtetőre, csakhogy ez a megoldás hatvan-hetven évvel korábbi modelleket idéz, noha az 5,26 méter hosszú Vision Mercedes-Maybach Ultimate Luxury a jövőbe tekint. A koncepció különlegességét nem lehet elvitatni, eddig még senki sem próbálkozott a SUV felépítés és szedán forma összeboronálásával, noha annak idején a kupéterepjáró is hasonlóan hatott, mára pedig szinte kötelezően készülnek ezek a változatok. Egyelőre nem kell attól tartani, hogy piacra lép a típus, belső források szerint néhány hónappal ezelőtt felfüggesztették a projektet. Az eredeti tervek szerint 2025-ben Kínában dobták volna piacra a modellt, az EQE és EQS modellek alapjaira építve. A koncepció technikai részletei a kategóriához mérten impozánsak, az összkerékhajtású villanyautó 738 lóerős, az akkuk kapacitása 80 kWh, amik bírják a 350 kW-os töltést, ezzel öt perc alatt 100 kilométernyi hatótávot szippanthat magába a Maybach.
Hirdetés
A Mercedes is megerősítette, hogy nem kerül gyártásba a luxus négyajtós. A németek szerint már minden fontosabb szegmensben jelen vannak elektromos autóval, további modellek csak túl bonyolulttá tennék a kínálatot. A másik probléma, hogy nagyon bonyolult és drága lenne a gyártása, ami vélhetően már nem érné meg a Mercedesnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?