Nem várható az üzemanyagárak változása

A benzinnél és a gázolajnál sincs kilátásban ármódosítás

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A jelek szerint jövő héten is marad a benzin és a gázolaj egységes, literenkénti 410 forintos átlagára.

E héten csak egyszer adódott változás az üzemanyagárak kapcsán, szerdán a gázolaj ára apadt, ám mindössze literenként 2 forinttal került lejjebb az átlagára. A jövő hétre ennyi változás sem várható, ugyanis a nemzetközi árak csak minimális mértékben lifteztek a hét során, az előző hét zárásához képest a mostani a benzin esetében elenyésző, 0,2 százalékos drágulást mutat, míg a gázolajnál stagnálás látható.
Hiába erősödött nagyot a héten a forint, hamar veszített is erejéből, a dollárhoz képest most mindössze 0,5 százalékkal értékesebb, mint egy héttel ezelőtt. Forintban számolva tehát a benzinnél 0,3, a gázolajnál 0,5 százalékos árapadás látható, ám ez vélhetően nem lesz elegendő ahhoz, hogy a MOL csökkentse nagykereskedelmi árait. Sanszosan marad tehát a benzin és a gázolaj egységes, 410 forintos átlagos literára. A benzinkutaknál természetesen nem lehet utóbbira számítani, az egyes töltőállomások saját maguknak áraznak az átlagártól akár 20-30 forintos eltéréssel.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?