Nyolcvan évesen is színtiszta erotika -de csak rajz

Betty Boop, a benzinvérű rajzfilmfigura

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Gondolkoztak már rajta, ki Betty Boop és mégis miért „jár” autós találkozókra? Utána néztünk!


Betty Boop először 1930-ban, a Paramount Pictures egyik sorozatában tűnt fel, még mellékszereplőként, és akkor még furcsábban nézett ki. Karika fülbevalói például ez időben lógó fülek voltak, az orra nagyjából egy cipőgombhoz hasonlított… és még hosszan sorolhatnánk. Aztán felnőtt, vagy inkább szép lassan „kikupálták”. Kellett is, hiszen Mae West színésznőről mintázták az alakját, s Helen Kane énekesnő kölcsönözte számára a hangját, akkoriban mindketten a Paramount ünnepelt sztárjai voltak.
Két évébe telt, míg igazán kiforrt és közkedveltté vált. Ahogyan a ”mintázója”, Betty is színésznő volt, s a sorozat az ő és barátai életéről szól – először naponta, majd hetente láthatták a nézők a rövid rajzolt történeteket. Néhány részben még a kor nagyjai, például Louis Armstrong is szerepet kaptak, ami tovább növelte a mondjuk így, kultfigura népszerűségét. Egy új törvény miatt azonban Betty-t (akit túl erotikusnak találtak a hatóságok) egyszer csak szolidabbá kényszerültek rajzolni, hosszú szoknyában, zárt blúzban pedig kissé tanár nénisen festett, valahogy nem klappolt az egész, így a az évtized végén aztán el is tűnt a képernyőkről. Betiltották, megszűnt? Hát annál keresettebb lett! Így a hatvanas és a nyolcvanas években is feltámasztották, persze még az eredeti külsejével. Talán ez az oka annak, hogy ma is divatos, kultusza van, no és hogy gyakran pózol a hatvanas évek legjobb autóival.

A figura ugyanis kétségkívül aránytalannak és kidolgozatlannak tűnhet, mégis színtisztán szexi, az erotikus játékok, s az ekkoriban dúló pin up korszak egyik megtestesítője. Kivillanó combjai, dekoltázsa, pimasz harisnyakötői, a viselkedése és az effektek is mind azzá, vérbeli nővé teszik. Ráadásul gyakran lekerült egy-egy ruhadarab vagy átsejlett a ruhán alakja – de még dominát és a barátaival autóversenyzősdit is játszott! Mindezt egy rajzfilmhős, a harmincas években, némi romantikával, naivitással, „buta humorral” megspékelve. Az egyik, autóversenyzős részben például valami furcsa teleszkópos szerkezettel a többiek fölé magasodik, kisminkeli magát a pályán, majd tüsszögni kezd, s végül ez segít neki, hogy elsőként érjen célba. A harmincas években… noha napjainkban is csak élvétve látunk ilyet!

Ma, több mint nyolcvan évvel a megjelenése után is népszerű, és az amerikai autós rendezvényhez és életérzéshez is töretlenül hozzá tartozik Betty Boop, noha nem készülnek már újabb részek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?