Olyan autóra bukkantak, aminek nem is szabadna léteznie

A GM EV1 egy porosodó példánya került elő egy parkolóház mélyéről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kilencvenes évek közepén rukkolt elő a General Motors a tisztán elektromos EV1-gyel, melyet számos felhasználó a szívébe zárt, a gyártó mégis megsemmisített szinte az összes példányt.

A napokban különös leletre bukkantak egy atlantai parkolóház mélyén, a vastag porréteg alatt egy igen ritka modell lapul. A piros négykerekű nem más, mint egy General Motors EV1, amit az amerikai óriás 1996-ban mutatott be. A GM már 1990-ben előállt egy elektromos tanulmányautóval, amit pozitívan fogadott a közönség, megágyazva ezzel az első modernkori szériagyártású villanyautónak. A gyártásba kerülést az is segítette, hogy egy akkori törvénytervezet szerint a hét legnagyobb amerikai gyártónak kötelező jelleggel kellett volna elektromos autót kínálnia. Az EV1 gyártása három évig folyt, ezalatt 1117 példány gördült ki a gyárkapun, a típust megvásárolni nem, csak lízingelni lehetett. A 4,3 méter hosszú áramvonalas (légellenállása 0,19 Cw) négykerekű csupán két fő befogadására volt képes, kezdetben a savas akkumulátorok 128 kilométeres hatótávot tettek lehetővé, a nikkel-metál telepekkel viszont már 228 kilométerre nőtt a hatótáv, ami ma is megállná a helyét a városi villanyautók között. A General Motors a lízingszerződések lejártával 2003-ban (szinte) az összes példányt visszaszerezte. Mivel mégsem lett kötelező a villanyautó árusítás és a GM nem is hitt benne, hogy profitot lehetne realizálni az elektromos autókkal, ezért a visszaszerzett példányokat megsemmisítették. Az örök vadászmezőkre költözéstől csupán néhány EV1 menekült meg, ezeket iskolák és múzeumok kapták meg üzemképtelen állapotban, ezzel pedig egy időre mellékvágányra kerültek az elektromos autók a GM-nél.
Hirdetés
A használóik alapvetően megkedvelték a típust, a híres filmrendező, Francis Ford Coppola a saját példányát inkább elrejtette, mintsem hogy visszaadja. A most megtalált EV1-ről egyelőre nem tudni, hogy alapvetően működőképes modellről van-e szó, vagy egy GM által működésképtelenné tett modell rejtőzködik a parkolóház mélyén. Valószínűleg a típus már nem sokáig marad a mostani helyén, tekintve történelmi jelentőségét (és persze az értékét), egyes források szerint 2008-ban félmillió dollárt (mai értéken 180 millió forintot) ért egy EV1. A kis négykerekűről dokumentumfilm is készült Ki ölte meg az elektromos autót? címmel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?