Összes hibrid-akkuját visszakéri a Toyota

A Toyota 100%-ban újra kívánja hasznosítani hibrid autóinak akkumulátorait

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most kaptuk az információt, hogy Toyota Motor Europe "visszakéri az akkumulátorait". Nem kell aggódni, ez jó hír a hibridek tulajdonosainak.

Miként azt a Toyota közleménye írja, a hibrid akkumulátorok élettartama általában meghaladja a gépjárművét, ezért rendszerint csak a jármű életciklusa végén, vagy baleset esetén kell foglalkozni velük. Szerencsére a gyakorlat is ezt mutatja, információink szerint viszonylag ritkán adódik probléma a hibrid autók akkumulátorával, de természetesen azért van rá példa. Erre eddig is megoldást jelentett a Toyota hibridjei esetén az autók 10 éves koráig hosszabbítható, jelképes árú hibrid garancia, hivatalos nevén Hybrid szerviz program. Alapból 5 év/100 000 km a hibrid részegységekre járó, felármentes garancia. Ez a jövőben sem változik, a Toyota a garanciaidőben meghibásodó akkumulátorokat ingyenesen újra cseréli. A TME több éve üzemelteti azt a belső begyűjtő folyamatot, amelyben a Toyota és Lexus márkakereskedők és/vagy márkaszervizek „gyűjtő” logisztikai mechanizmus alkalmazásával vesznek részt. A Toyota és Lexus márkakereskedők minden leadott öreg hibrid akkumulátorért egy újat kapnak cserébe, ami átlagosan 91 százalékos begyűjtési rátát eredményezett.
Hirdetés

A közlemény szerint a TME most radikális lépéseket tesz annak érdekében, hogy még nagyobb számban tudja begyűjteni az elhasznált hibrid akkumulátorokat. Az autógyártó ambiciózus célt tűzött ki maga elé: az akkumulátorok 100 százalékát szeretné begyűjteni, saját hálózatán kívül bevonva a folyamatba Európa összes hivatalos autóipari hulladékkezelő vállalkozását, azaz autóbontóját. A feldolgozás érdekében a Toyota 2018. március 31-ig meghosszabbította akkumulátor újrahasznosítási megállapodásait. A Franciaországban működő Société Nouvelle d’Affinage des Métaux (SNAM) 2011. július 1. óta felel az európai nikkel-metál hidrid (NiMh) akkumulátorok visszavételéért és újrahasznosításáért (érintett modellek: Prius, Auris Hybrid, Auris Hybrid Touring Sports, Yaris Hybrid, valamint az összes Lexus hybrid modell). 2012. augusztus 20. óta a belgiumi székhellyel működő Umicore N.V. feladata az európai lítium-ion (Li-ion) akkumulátorok visszavétele és újrahasznosítása (érintett modellek: Toyota Prius+ és Prius Plug-in). A Toyota hibridek vásárlói tehát biztosak lehetnek abban, hogy autójuk akkumulátora nem fogja a környezetet terhelni - már amennyiben életciklusa végén az hivatalos bontóban kerül szétszedésre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 21:31
    Permalink

    Mit kellene zajongani? Ez éppen úgy természetes, mint a hagyományos autókat is úgy összességében érintő újrahasznosítási programok.
    Semmiféle ellentmondást nem látok ez és azon tény közt, miszerint ezen akkuk újrahasznosítása sincs ingyen. A cikket olvasva én pl. elégedetten nyugtáztam, hogy a TME komolyan veszi ezt az egyre égetőbbé váló kötelességét.

    Nem a csend félelmetes, hanem a kötekedésed cimbora. Persze ha valaki ezért lehülyéz, akkor megsértődsz.

  • 2017.10.28. at 21:31
    Permalink

    Sokatmondó néma csend! Pedig évekig károgott minden irigy és primitív buta ember, hogy milyen szennyezést jelent majd, meg milyen alacsony az élettartama a többszáz kg akksinak (valójában a Priusban 39kg van)
    Félelmetes ez a csend.
    🙂

Vélemény, hozzászólás?