Ötször annyival hajtott az Audi sofőrje, mint lehetett volna

Te is fizethetsz súlyos tízezreket, ha nem tudod, mit jelent ez a KRESZ-tábla!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem kell prémiumautó ahhoz, hogy egy bizonyos táblánál súlyos szabálytalanságot kövess el, ám az ötszörös sebességtúllépés mindenképp felháborító. Így járhatsz, ha nem tudod, mit jelentenek a kék háttér előtt játszó gyerekek, avagy a "Lakó-pihenő övezet".

Nyíregyházán készült a hét legdrágább fotója, méghozzá az egyik lakó-pihenő övezetben. A rendőrségre több lakossági bejelentés érkezett arról, hogy a helyszínen az autósok szabálytalanul hajtanak át, ezért vonultak ki az egyenruhások, ám amit néhány perccel később tapasztaltak, arra senki sem számított. Az ugyanis csak egy dolog, hogy az egyenruhások rövid idő alatt több gyakori szabályszegés miatt is intézkedtek, volt ugyanis egy felháborító eset is.

A sebességmérő berendezés rögzítette, amint egy Audi A3 104 km/órás sebességgel hajt át a lakó-pihenő övezeten: a legtöbben nem tudják, de ezeken a helyeken bármilyen egyéb tábla hiányában a megengedett legnagyobb sebesség 20 km/h.

A járművezető "jutalma" egy 300.000 forint összegű közigazgatási hatósági bírság lett, ám sokan kaptak olyan dolgokért is drága csekket, amit lehet, hogy te is nap mint nap elkövetsz. Jó eséllyel például, ha egy ilyen helyen jársz, akkor te ott sem lehetnél, így minden egyéb hiba, vagy ártó szándék nélkül is szabálytalankodsz. Érdemes tehát tisztázni, hogy mit is jelent a kék tábla a gyerekekkel, mert a személyes tapasztalataink alapján a pontos értelmezésén és az összes vonatkozó szabályon a jogosítvánnyal rendelkező járművezető nagyjából 100 százaléka elhasalna. Félreértés ne essék, ez nem azért van, mert mindenki hülye a vezetéshez, hanem egyszerűen azért, mert maga a lakó-pihenő övezet meghatározása és szabályrendszere a bonyolult. A KRESZ vonatkozó részét idézve:
Hirdetés

  1. (1) Lakó-pihenő övezetbe - a „Lakó-pihenő övezet” jelzőtáblától a „Lakó-pihenő övezet vége” jelzőtábláig terjedő területre - csak a következő járművek hajthatnak be:
  2. a) kerékpár,
    Hirdetés

  3. b) az ott lakókat vagy az oda látogatókat szállító személygépkocsi, a személygépkocsi kivételével a legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű gépkocsi, a betegszállító gépjármű, motorkerékpár, a motoros tricikli és ezekhez kapcsolt pótkocsi, segédmotoros kerékpár, állati erővel vont jármű és kézikocsi, a kommunális szemét szállítására szolgáló jármű, továbbá az oda áruszállítást végző legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsi,
  4. c) az ott lakók és oda költözők költöztetését végző tehergépkocsi,
  5. d) az oda látogatókat szállító autóbusz,
  6. e) az oda építő- és tüzelőanyagot szállító tehergépkocsi és hozzákapcsolt pótkocsi,
  7. f) az út- és közmű építésére vagy fenntartására, köztisztasági, rendvédelmi, betegszállítási, közegészségügyi feladat, illetőleg postai gyűjtő- és kézbesítő szolgálat ellátására szolgáló jármű, ha ez feladata ellátása érdekében elkerülhetetlen,
    Hirdetés

  8. g) a mozgáskorlátozott személy által vezetett vagy az őt szállító jármű és annak vezetője.
  9. (2) A lakó-pihenő övezetben járművel legfeljebb 20 km/óra sebességgel szabad közlekedni.
  10. (3) A lakó-pihenő övezetben a vezetőnek fokozottan ügyelnie kell a gyalogosok (különösen a gyermekek) és a kerékpárosok biztonságára. Ha az úton járda nincs,
  11. a) a gyalogosok az utat teljes szélességében használhatják, a járművek forgalmát azonban szükségtelenül nem akadályozhatják,
  12. b) járművel várakozni csak az erre kijelölt területen szabad.”
    Hirdetés


Bár elsőre bonyolultnak tűnik, sajnos okkal csűrték-csavarták ennyire meg a jogalkotók. A lakó-pihenő övezet tábla ugyanis többször is változott, az eredetileg sokkalta egyszerűbb definíciójával egyértelmű problémák voltak. Az újragondolások és a vonatkozó szabályozás bővítése során ugyanis vagy beengedett olyan közlekedőket is, akiknek semmi keresnivalójuk sem lenne ott, vagy kitiltott olyanokat, akiknek be kell menniük. Ha viszont egyszerűen szeretnéd értelmezni és biztosan nem akarsz szabálytalankodni, akkor annyi a teendőd, hogy nem mész be erre a területre, hacsak nem kimondottan az övezetben van dolgod, illetve ha mégis be kell hajtanod, akkor azt lassan, körültekintően és minden más közlekedőre figyelve teszed.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?