Porsche-testtel, Jaguar-orral érkezik a legújabb kínai SUV

Hawtai B35: Jaguar Cayenne Kínából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kína továbbra is lelkesen másol, csont nélkül reprodukálták a Porsche Cayenne-t kívül-belül, motorerőt tekintve azért van még némi lemaradás.


Nem először látjuk az egy évvel ezelőtt a Saab megmentésére tett kísérletekbe is belekeveredett Hawtai Auto B35-ös SUV-ját: először a 2010-es Pekingi, később a tavaly novemberi Guangzhou-i Autószalonon prezentálták Cayenne-klónjukat.
Hirdetés
A korábbi verzió most ráncfelvarráson esett át, az öregecske bentley-s hűtőmaszkot huszáros vágással jaguaros-beömlőre cserélték a kínai sebészek. A 4618 x 1858 x 1753 mm méretű, 2620 mm tengelytávú B35-öt hazájában kétféle motorral, 1,8 literes turbós négyhengeressel (160 LE), illetve 2,0 literes turbódízellel kínálják, ez utóbbi 150 lóerőt teljesít.
A vásárlók választhatnak ötfokozatú kézi, illetve négyfokozatú automataváltó közül, s opcióként akár összkerék-hajtással is kapható a szabadidő-terepjáró, amit egyébként nevetséges összegért, 123 700 jüanért, azaz körülbelül 4,5 millió forintért kínálnak - Kínában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?