Sakk, matt – Bénító lépés az Auditól az új A8

Audi A8 50 TDI – Kipróbáltuk az új A8-at!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ügyesen taktikáznak az Audinál, jelenleg mindenkinél előrébb járnak minimum egy lépéssel. Az új A8 akkor érkezett, amikor az S Merci csak frissült, a 7-es pedig új motort kapott, a négykarikás nagyon komoly kihívóként lép színre.


Tavaly év végén a hazai piacra is betoppant a legújabb Audi A8, és ahogy arra számítani lehetett, brutálisan erős kihívót jelent a szegmens többi szereplőjének. Limuzin összehasonlítónk készítésekor mutatkozott be épp itthon, ezért még nem állhatott a 7-es BMW és a Mercedes S-osztály mellett, de ahogy azt sejteni lehetett, az új A8 jóval frissebb, mai, de talán inkább jövőbeli kategóriatársaihoz képest. Ami viszont a legfeltűnőbb, hogy jóval összetettebb, mégis sokkal összeszedettebb autó benyomását kelti. Ez a pár órás rövid teszt épp csak néhány első benyomásra volt elég, azok között viszont egyetlen csalódás sem volt. Az új A8 lehengerlő.

Hátulról többet látják majd, orra tulajdonképpen nincs.


Ízlések és pofonok, de nehéz úgy értékelni egy autót elölről, ha az egész egy hatalmas hűtőrács. Amikor bejött a single frame a második A8-as frissítésekor, már akkor is tolakodónak tűnt, ebben az esetben pedig több mint tolakodó. Ez lesz az új Audik hűtőrácsa; élesebb vonalakkal, szélesebbre, csúcsosabbra húzva, emiatt a lámpáknak is alig marad hely. Ködlámpa külön nincs is, azok helyén egy-egy radart találunk, a hűtőmaszk alatt pedig egy LIDAR-t, hosszútávú radart találunk. A ködlámpák a LED és lézer technológiát használó fényszórókba költöztek, ahol 90 fokban is képesek kifelé fordulni, így oldják meg a kanyarfény funkcióját. A formaterven tovább haladva éles vonalakat követhetünk egészen a farig, ami az egész külső legjobban sikerült része.
A Prologue tanulmányautókat idéző far gömbölyded, a két hátsó lámpát nem csak egy króm, hanem egy LED-csíkkal is összekötötték. A diódás világítást OLED panelekkel fejelték meg, ezek nem pontokban, hanem teljes felületükben világítanak, mint például jó pár okostelefon kijelzője is. Itt egyetlen belekötnivalót találunk, az pedig a kipufogók kivezetése, látszólag két dupla cső, valójában viszont csak egy dupla cső jön a motorból, és az bal oldalt a lökhárító alatt kanyarodik lefelé, ami sajnos ki is lóg, így hamar észrevehető a turpisság. Hogy mennyire nézik meg? Kicsit jobban, mint a kategória többi modelljét, pedig az új formaterv ellenére is szinte teljesen megegyezik a külseje a többi Audival, mégis látszik az autósok, és még a gyalogosok arcán is, hogy tudják, mi ez. Az új önvezető Audi.
Önvezető lenne?
Az új A8 már 3-as szintű önvezetésre képes, ezeket a szinteket 0-5-ig sorolják be. Egyelőre félúton jár a technológia, az 5-ös lesz az, amikor beírjuk a címet, és az autó kérdés nélkül odavisz. Most ott tartunk, hogy képesek összehangolni a sávtartót, a radaros tempomatot, a holttér-figyelőt, a sávváltás-asszisztenst, egyes országokban pedig a navigációs rendszert is, ez utóbbi nálunk még nem működik, Németországban viszont igen. A dugóasszisztens akár 60 km/h-ig is képes működni, és ha minden feltétel teljesül, akkor a kormányt sem kell fognunk, erre a kategória többi modellje 10-15 másodperc után felszólít.

Az A8-ban 12 ultrahangos szenzor, négy radar, egy LIDAR és egy lézerszkenner is dolgozik, valamint négy nagylátószögű kamera.

Ezek tökéletes képpel és hibátlan futással 360 fokos képet raknak össze, amit három dimenzióban úgy forgatunk, ahogy csak akarunk, körbenézhetjük az autót kívülről a középső képernyőn.
Bár a parkolás nem túl nehéz ilyen kamerarendszerrel és a hátsókerék-kormányzással, amivel közel egy méterrel lett kisebb az új A8 fordulóköre az elődnél, van persze parkolóautomatika is. Elvégzi helyettünk a feladatot, akár telefonos applikációról is vezérelhetjük az autón kívülről. Ebben az esetben is lefékez, ha gyalogost, kerékpárost észlel, akár tolatáskor is. Az új A8 védelmi rendszere nem merül ki a vészfék-asszisztensben, már oldalirányú ütközésre is képes felkészülni a feláras légrugós rendszerrel. Ha az oldalról érkező autót veszélyes szituációnak érzékeli, pár centivel hirtelen megemeli azt az oldalát, így az ajtókban lévő fontos merevítések hatékonyabban nyelik el az ütközést.
Hiába az önvezetés, vezetni is kiváló élmény
Bár az új A8 legfőbb erénye, hogy képes magától kezelni a gázt, a féket és a legtöbb szituációban a kormányzást, nem elhanyagolható élmény a vezethetősége. A légrugós futómű comfort állásban is egész feszes, ám az úthibákat tökéletesen képes kisimítani és akár egy fekvőrendőrön is képes úgy átgurulni, hogy alig vesszük észre, ugyanis előre letapogatja az útfelületet, majd a futóművet a körülményekhez igazítja. Nem sportos, az 50 TDI önmagában sem az, és erre mind a gázreakcióval, mind a kormányzással és a váltó hangolásával is rájátszottak. Dinamikusan lehet vele haladni, meg persze gyorsan is, de az elindulás nagyon kimért, uras, nem is hozza meg a kedvünket a sportos közlekedéshez. A kormányzás közvetlen és természetesen adaptív, városi tempónál is rendkívül keveset kell fordítani kanyarodáskor a kormányon, és parkolásnál is szinte egy fordulatra megvan a teljes kormányszög.
Hirdetés

Vezetés közben olyan érzetet kelt, amit sem az S-osztály, sem a 7-es BMW nem tud; könnyűnek érződik.

Hajszál híján két tonna, de a karosszéria dőlései nem nagyobbak, mint egy Golfnál, légiesen kanyarodik, nagy tempónál sem érezzük azt, hogy leborulna az útról. Az új jelölések szerint az 50 TDI a V6 3.0 TDI 286 lóerővel, valamint mindenképp quattro hajtással. A belépőmotor rendkívül finom járású, annak ellenére, hogy ez a kezdet, egyáltalán nem érezzük, hogy kell bele több. Bár nem a legkifinomultabb a hangja, bent szó szerint semmit nem hallunk belőle. Kint van egy kis dízeles orgánum, de nagy gázra szépen szól. A 8 fokokozatú váltó észrevétlenül kapcsol, valójában az egész hajtás úgy teszi a dolgát, hogy egyáltalán ne érdekelje sem a vezetőt, sem utasát, hogy éppen mi történik. A bent ülők tökéletesen el vannak szigetelve nem csak a hajtástól, hanem a teljes külvilágtól.
Nem limuzin, magángép.
Az új A8 utastere elsőre rendkívül bonyolultnak tűnhet, a kijelzők forradalmának megtestesülése az, ami odabent vár. Összesen hat nagyfelbontású, és egy híján érintőkijelzőt találunk. Az egy kivétel a 12,3 colos műszeregység, amit már ismerünk több Volkswagen termékből, és továbbra is ez a legjobb megoldás a digitális műszeregységre. A középkonzol két kijelzője forradalmi újítás, ugyanis fizikai visszajelzést adnak kezeléskor. Az alsó dedikáltan a klímapanelé, a fölső a multimédiáé, navigációé, rendszer-beállításoké stb… Egyszerű érintésre nem érzékel, nem tudunk félrekattintani, ugyanis a kiválasztott gombot meg is kell nyomnunk, és a kijelző egy hajszálnyit valóban lejjebb mozdul, alatta meg valami fizikailag megpöcköli a kijelzőt, ilyet korábban a Panamerában tapasztaltam, persze, egy konszern. Nagyon furcsa, de hamar szokható, és mivel így kiküszöbölték a félrekattintás lehetőségét, hatékony is, és jóval közvetlenebb élmény, mint egy egyszerű kijelző tapogatása. Úgy érezzük, valóban kezeljük az autót, közel kerülhetünk hozzá.
Bármennyire is tűnik gépszerűnek az utastér, a hideg, sík, egyenes formák miatt, ebben a színösszeállításban igenis otthonos. Végtelenül precíz, mesterien kivitelezett, pompás anyagfelhasználású és furcsa módon a rengeteg kijelző ellenére is jóval autószerűbb élményt ad, mint például az S-osztály. Hátul sem utolsó az élmény, az egy dolog, hogy az ülések elektromosan mozognak, masszíroznak, fűtenek, szellőztetnek és a rolók olyan hangtalanul csusszannak fel- és le, hogy észre sem vesszük őket, de mobil irodának sem utolsó a két szélső hely. Két érintőkijelzőt kapunk, matt felülettel, amin a kocsi összes funkcióját elérjük, ugyanazt, amit elöl is, pluszban teljes értékű Androidos tabletként üzemelnek, van rajtuk kamera, így akár távolból is részt vehet a kedves utas egy konferencián.
Az exkluzív élményt a temérdek finom bőr, Alcantara és fém fokozza, valamint az olyan apróságok, mint a mobil méretű, a középkonzolból kivehető szintén matt kijelzős távirányító. Ez nem egy olyan tablet, mint a BMW-ben, de hasonló, csak sokkal jobban kézre áll, és kimondottan az A8 hátsó sorának készült, egyedi készülékről van szó, ugyanolyan fém kerettel, mint a hátsó kijelzők. Egyszerűen állíthatjuk róla az üléseket, a multimédiát, a hangerőt, a masszázst, teljesen egyértelműen, akadás- és hálózatvesztés-mentesen. Ezen a szinten már szinte minden kicsit öncélú, az A8-asban viszont valahogy minden annyira tökéletesnek érződik és úgy is működik, hogy semmit nem érzünk felesleges túlzásnak, és formailag sincs semmi megbotránkoztató, a négyküllős kormány pedig önmagában egy formatervi mestermű, a tökéletes fogás pedig csak hab a tortán. az új A8 árképzése persze a kategóriához illő, a kezdőár V6-os TDI-vel 27 millió fölött indul, a tesztautó ára pedig 43,5 millió feletti.

Az új A8 szlogenje úgy szól: Felejtse el az autót. Pedig pont, hogy emlegetni fogjuk még sokáig.


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.01.22. at 10:37
    Permalink

    “Ügyesen taktikáznak az Audinál, jelenleg mindenkinél előrébb járnak minimum egy lépéssel.”

    Az lehet, de a Lexus LS-t még nem mutatták be…

  • 2018.01.22. at 11:54
    Permalink

    Bár nem merték leírni az árát saccra 43-45 millió közé tenném . Tekintve , hogy a Lexus Ls 500h 32 millió + 1 millió a 4 kerék hajtás alap hangon is jó 10-12 millióval olcsóbb mint ez a traktormotoros csodaűberfaszajárgány … 10-12 millióból pedig már lehet venni egy fasza kis roadster-t nyárra játékautónak … vagy egy 7végi bevásárló kocsit , hogy ne ezt karcolják össze a teszkóparkolóban … Semmiképpen se fizetnék ki ekkora felárat egy Audi és egy Lexus párharcában ! Lexus ha picit konszolidáltabb első hűtőmaszkkal és a műszerfaltetején eltüntetné azt a két szarvat végéig verné az egész Eu-s prémium autógyártó szegmenst …

      • 2018.01.23. at 12:53
        Permalink

        A Lexus nem igazán van benne alternatívaként az európai köztudatban. Nyilván leginkább azért, mert japán, másrészt pedig mert nem az európai/német ízlésnek készült.
        Ettől még objektíve egyáltalán nem rosszabb autó, sőt, ár-érték arányban valószínűleg veri is majd az A8-at – bár ezen a szinten az ár már aligha döntő, itt már inkább a reprezentálás a cél.

        Amúgy ízlés kérdése, nekem még mindig ezerszer a “szarvak”, mint ez az ormótlan ízléstelen agresszív hűtőrács.

  • 2018.01.22. at 15:13
    Permalink

    pfff ez a hűtőmasz izléstelenül baromra sikeredett. a következő modellen az egész orr egy single frame lesz? háta sem tetszik igazán, sztem a 8asok egyre gagyibbak lesznek kívülről.

      • 2018.01.28. at 22:04
        Permalink

        igy van, túlzás is…idétlen. ami valami, az a mérete, de egyébként ki a fenének van kedve majomkodni egy hajóval a városban? ezek még rosszabbak, mint a szupersportok esküszöm.

        a tudat pedig, hogy kitalicskázol érte egy rakat pénzt és végülis egy felfújt A3-ast kapsz,kicsit csúnyábban :D:D:D:D:D:D:D:D komolyan, vicc :D:D:D se egyéniség,se különlegesség, se semmi egy szürke, kezelhetetlen luxusbálna. ennek a “prémium”luxusnak (bmw,merc,audi) pont annyi értelmét látom, mint az álhobbiterepjáróknak, az az semmit.

        mert, ha valaki becsattog egy RR-al vagy Bentley-el, az már valami, lehet csúnya kicsit, de egyedi, és paraszt, és súlyos az árcetli és mindenki tudja, hogy itt a fő frusztrált bohóc, aki sz@rásig van pénzzel és csak a magamutogatásnak él. szóval az már valami, persze társadalmi pszichozist ne itt tárgyaljunk meg ez alapján, de most így működik, ez van.

  • 2018.01.26. at 15:58
    Permalink

    Az oldala és a hátulja szép, de az eleje még a réginek is szebb 🙂 . Hogy nem tudják már elfelejteni ezt a tigristank design-t 🙂 ? A vételárát szerintem sem éri meg! Ennyi pénzért bőségesen válogathatunk és valószínű, hogy nem egy 3.0 TDI motoros autóra esne a választásom. Túlfújt, túléméretezett, túlárazott és túlértékelt. Pont, mint a tigristank volt 😀 !

  • 2018.01.31. at 21:31
    Permalink

    Hűűű, de szép, hű de jó, de azért ez mégiscsak egy VW.:D Tudom egyéni ízlés, és ebben az ár szegmensben nem focizom, de többre tartok egy 7-est, vagy egy Mercit. Lexus is szépen felzárkózik, és meglepődve veszem tudomásul, hogy szép csendben a Volvo is gyönyörű szekereket rak össze, pl. az utolsó szériás XC60, XC90 nagyon jól sikerült, igaz ez ízlés kérdése. Szép estét!

Vélemény, hozzászólás?