Hirdetés

Sehogy sem szabályos a hátsó bringatartó?

Kell-e rendszám a kerékpártartóra?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Olvasónk zsákutcába futott: rendszámot eltakarni nem szabad, de harmadik rendszám a kerékpártartóra nem igényelhető. Kiderítettük mi a megoldás.

Amennyiben a hátsó kerékpártartó takarja a hátsó rendszámot és a lámpákat, kiegészítő egységekről kell gondoskodni – jogi bukfenc azonban, hogy rendszámból nem igényelhető harmadik, az autón lévő pedig nem helyezhető át a tartóra

Hiába van rendszámtáblatartó a gyári kerékpárhordozókon, azokra itthon csak rendszám-másolat tehető – ezekért a jóhiszemű “azonosító-hamisítást feltételezve nem jár büntetés

András szabályos kívánt lenni, de rá kellett döbbenjen, itthon nem lehet teljesen az:
Vonóhorogra szerelt kerékpártartóval megjártam Amszterdamot. rengeteg ilyen fajta kerékpárszállítót láttam útközben, de mindegyiken volt egy plusz rendszám és plusz világítás. elhatároztam, hogy amikor hazajövök, beszerzem, mert a rendszám tényleg nem látható. Megvettem az eszközt (lámpa rendszámtáblatartó, csatlakozó), aztán jött a probléma: hivatalosan nem készíthetnek rendszám-másolatot, az eredeti pedig nem vehető le az autóról. Mi a teendő?

Az eset kapcsán megkérdeztük a Nemzeti Közlekedési Hatóság Központjának Kommunikációs és Sajtóosztályát, de tőlük leginkább száraz jogszabályokat kaptunk, amelyekkel igazából nem lettünk okosabbak, de jelezték is számunkra, hogy a rendszámtáblák kiadása nem tartozik a Nemzeti Közlekedési Hatóság hatáskörébe, azok szabályaival kapcsolatban a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala az illetékes.

AZ NKH válasza:

A közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomba tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet 27.§ (1) bekezdése előírja, hogy a járműre – az e célra kialakított helyre – a jogszabályban előírt hatósági jelzést feltüntető táblát kell elhelyezni.

Az 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet 5.§ a járművek közlekedésben való részvételének feltételeit sorolja.

„5. § (1) A közlekedésben olyan járművel szabad részt venni,
b) amelyre külön jogszabályban meghatározott számú, típusú és elhelyezésű hatósági jelzés(ek) [rendszámtábla(ák)] van(nak) felszerelve;”

Az (5) bekezdés pedig kimondja, hogy

(5) A hatósági jelzés(eke)t [rendszámtábla(áka)t] a járművön a felszerelésére kijelölt helyen (a fent idézett 6/1990. (IV.12.) KöHÉM rendelet 27.§-a szerint), jól olvasható állapotban kell tartani, azt megváltoztatni, letakarni vagy jogosulatlanul eltávolítani tilos.

Bizonyos felszerelt kerékpártartók esetében a rendszámtábla és a világító és jelző berendezések takarásba kerülnek. A kerékpár szállítása során folyamatosan biztosítani szükséges, hogy a jármű valamennyi üzemeltetési műszaki feltételnek megfeleljen (járművön lévő világító és jelző berendezések száma és azok meghatározott szögből történő láthatósága, továbbá a rendszám láthatósága).

Profi megoldás az Opel FlexFix rendszere, mellyel a rendszám az autón marad, de a kerékpárok mögé kerül

Ezzel tehát okosabbak nem lettünk, hosszas telefonos kísérletezés után sikerült elérnünk a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának egyik illetékes ügyintézőjét. Ő fejből mondta a választ: a harmadik rendszámot el kell felejteni, olyan Magyarországon (legalábbis legálisan) nem létezik, ám a rendszámnak – ahogyan azt a jogszabályok elrendelik, látszódnia kell. Ha tehát valaki a hátsó rendszámtáblát eltakaró kerékpártartót szerelne fel, arra a dekorációs matricákat készítő cégekkel kell tábla-másolatot készíttetnie – ilyennel a tapasztalatok szerint itthon és a harmadik rendszámtáblát gyakorlatban is ismerő nyugati országokban is büntetésmentesen lehet autózni.

A tapasztalatokról az egyik kerékpártartó-forgalmazót is megkérdeztük, ők nagyjából ugyanazt mondták, mint a hivatal, kiegészítve azzal, hogy noha itthon a rendőrök által nem jellemző a büntetés a kerékpártartóval eltakart rendszám miatt, az itthon hivatalosan nem igényelhető harmadik tábla hiányáért külföldön nem csak büntetés járhat, még az is előfordulhat, hogy a kerékpártartó leszerelése nélkül nem engedik tovább az autóst. Egy praktikus tanácsot megjegyezték még, nem érdemes a rendszám elvesztését jelentve harmadik táblát igényelni, utóbbiért ugyanis a tábla takarásáért járónál keményebb szankciót kaphat az autója farán kerékpárt szállító autós.

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 13:15
    Permalink

    A rendőrök legújabb vélekedése szerint okirat hamisítás a dekormatricából készült harmadik rendszám. Állításuk szerint mintha valaki a személyijét vagy pénzét másolná le mondjuk fénymásolóval. Amiért az autót lefoglalják az autóst 2 ÉV börtönre is büntethetik. Legalább is a délnyugat balatoni rendőrjárőrök szerint. Bár nem igazán értem az általuk felvázolt párhuzamot.

  • 2017.10.31. at 13:15
    Permalink

    Talán a jogszabály alkotónak kellene lépnie, hogy a korral haladva lehetőséget teremtsen a rendszám átrakására, vagy a harmadik “tájékoztató” hatósági jelzés elhelyezésére.
    A rendőrök kerékpáros egységeit is így szállítják és azon is van kiegészítő lámpa és a rendszámtáblának hely.
    Olyan ez az eset mint a mopedautó amire hosszas huzavona után született jogszabályi rendelkezés.

    Józan paraszti ész szerint én azt gondolom, hogy egy harmadik tájékoztató tábla kerüljön inkább a kerékpár szállítóra minthogy ne látszódjon az eredeti hatósági jelzés.

  • 2017.10.31. at 13:15
    Permalink

    A sok csűrés csavarás helyett, tessék rendszámmal árulni a kerékpár tartókat, mint az utánfutókat. Mivel közlekedésben részt vesz, vizsga esetén ezt is magával kell vinnie a gk. vezetőnek.

  • 2017.10.31. at 13:15
    Permalink

    Én tudok egy webáruházat, ahol egyedi alumínium “rendszámtábla” készítéssel foglalkoznak, van ismerősöm aki tőlük vett a bringatartójára. Fényvisszaverős, az igazival megegyező minőségű, így a traffipax, meg a rendszám leolvasó is jól látja, ergo nem köthetnek bele gondolom. (Míg egy házilagos akármibe szerintem simán.)

  • 2017.10.31. at 13:15
    Permalink

    Hahaha!
    Egy alig burkolt reklám:(((
    A rendszámot még mindig nem tehetem át, “üzletember”!
    A lényeg, hogy jöjjön a profit, a büntetést meg majd a pórul járt autós fizeti meg! Ez a magyar mentalitás! Gusztustalan.

  • 2017.10.31. at 13:15
    Permalink

    Sajnos a hatóság részéről csak egy vélemény. Ennél zavarosabb az ügy, de matrica rendszám nem tehető fel, mert az okirat hamisításnak minősül. Bővebb info: AUTÓAMEGA, csomagtartó szaküzlet. 1095. Budapest, Soroksári út 42. (www.amegastudio.hu)

Vélemény, hozzászólás?