Sportos kupé a családnak, olcsón – Opel Vectra GTS használtteszt

Opel Vectra GTS 1.9 CDTI Elegance, 2008 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Paradigmaváltásként érkezett az Opel Insignia 2008-ban, az azt megelőző Vectrák pedig nála jóval olcsóbban kaphatók. Kipróbáltunk egyet.

Érezhető árkülönbség csaknem minden modell generációváltásainál megfigyelhető a használtáraknál, ám ritka az olyan mértékű, mint az Opel Vectra és az őt váltó Insignia esetében. Cikkünk készítésekor 2,5 millió forintért már utolsó szériás, 2008-as, a váltás előtti, ráadásul a márka használtautó-programjából, garanciával kínált dízel Vectrát találtunk, míg a gázolajos Insigniák csaknem 1 millió forinttal magasabb árral kezdenek csak feltűnni a kínálatban. A Vectra a családi autót keresők számára ajánlható egyik titkos tippnek tűnik, így örömmel csaptunk le egy olvasónk levelére, aki józanul, ár/érték arányt, helykínálatot figyelembe véve döntött a Vectra mellett tavaly nyáron, s azóta sem bánta meg, sőt, büszkén kívánta megmutatni számunkra és rajtunk keresztül olvasóinknak a járgányt.
Heti 1000 kilométert autózva mind a helykínálat, mind a fogyasztás, mind pedig a menetdinamika fontos volt számára, az egyenlet félmegoldását könnyű volt megtalálni, dízel középkategóriásra volt tehát szüksége. Nézett Volkswagen Passatot, Skoda Superbet - még a régi 1.9 PD TDI motorral is, Toyota Avensist, de nagyobb kompaktokat, Skoda Octaviát és Volkswagen Jettát is. Elsőre a Skoda Superb tűnt befutónak számára, mígnem meglelte a Vectrát, mely a számára kitűzött 2,5 milliós ár felett volt akkor, konkrétan 3 milliót kértek érte, de annyira jól mutatott és olyan meggyőző volt, hogy családi segítséggel végül nem hagyhatta ott.
A GTS-ről tudni kell, hogy nem csak ajtószámával különbözött a szedántól. Nevéből eredően pedig maga is szedán, gran turismo sedan, azaz utazóautó, az elnevezés adta sportossággal. Valójában pedig lejtős hátú, üveggel együtt nyíló hátsó ajtajú, nagy, 500 literes csomagterű és 2 cm-rel ültetett, a szedánénál feszesebbre hangolt, jó útfogású, de azért kellően kényelmes futóművű és kellően közvetlen kormányzású. Bár a Vectrák nem szerény része volt cégautó, mondhatni, hogy a GTS-t a flottaautót használók közül is műértők választották, akik vélhetően az átlagnál okosabban használták, például komoly hajtás után a turbót kímélve, nem azonnal állították le a motort.
Utóbbiban persze csak reménykedni lehet, az viszont biztos, hogy a lejtős farú Vectra formája még ma is egészen jól mutat bárhol, s utastere is kellemes, nem utolsósorban jól felszerelt: például 6 légzsák, ESP, automata elektromos ablakok, kétzónás légkondi, parkolóradar elöl-hátul van e példányban. Kívülről a cicásított, a 2005-ös frissítés utáni orr és a már említett lejtős far sokkal kellemesebb látvánnyá teszi, mint amit az első kiadású négyajtóstól megszokhattunk. Vannak továbbá egyéb apró finomságok is, mint például a fekete hátterű, xenon tompítottas, halogén reflektoros fényszóró vagy az ötágú, a hozzá passzoló felnivel megszólalásig alufelninek tűnő dísztárcsa.
Hirdetés
Belül a műszerfal az Opel egy jellegzetes stílusgenerációját tükrözi, kissé katonás a rend, viszont a kéttónusú, felül sötét és puha, alul világos és keményebb plasztikos kokpit- és ajtókárpitozás kellemes hangulatot teremt. Az ülések 4 év és 120 ezer kilométer után strapabírónak mondható kárpitozása szintén a világos bézs árnyalatot hozza, velük a műszerfal és az ajtók fabetétjei sem idegenek. Nem érheti panasz az összeszerelést, a Vectra masszív autó. Vannak azonban megszokást igénylő dolgok, ilyen a végállás nélküli elektromos indexkar, amire könnyű ráállni, mégis annyian támadták, hogy az Opel mára leszokott róla. Könnyen kezelhető a kétzónás klíma, feltéve, ha tudjuk, hogy kompresszorát csak menüből lehet kapcsolni. Itt még a gombok minimalizálására ment az Opel, az Insigniánál pedig aztán talán átestek a ló másik oldalára. A rádió viszont a kormányról is irányítható, a CD-játszó MP3-at is olvas, s a hangminőségre sem lehet panasz, a Vectra újkorában is híres volt jó gyári hifijéről, melynek különlegessége itt, hogy a hátsó utasok fejhallgatón keresztül az elöl beállított rádió helyett CD-t vagy CD helyett rádiót hallgathatnak.

Utóbbi hosszú úton fontos lehet, de nem azért, mert komoly zajokat kellene elnyomni. Városban is egészen halkan, minimális rezonanciával ketyeg a Fiat-eredetű, 1,9 literes turbódízel. Közel alapjáratról, kis gázt adva – 1200 1/perc fordulatról – jól húz, 320 Newtonméteres csúcsnyomatékát 2000 1/percnél adja le, váltója ennek megfelelően hosszúra áttételezett, az autópályás 130 km/óránál 2200 1/perc körül forog a motor, ott nem is hallható. Az itthon legális autópálya-tempó még séta, az autópályás 90 egyenes úton cammogás, 150 lóerős dízelével a Vectra sokakat meg tud lepni. Városban a 8,2 másodperces 100 km/órára érés, autópályán a papíron 217, óra szerint bőven 230 km/órás végsebesség az, ami még a sportosabb prémiummárkákat hajtókat is képes megdöbbenteni. Nyilván nem ez a legfőbb érv, de a takarékos dízellel még az ilyen – természetesen nem veszélytelen és itthon nem is megengedett – gyorshajtás közben sem lehet a fogyasztást 10 l/100 km fölé tornászni. Fontosabb azonban, hogy nagy átlagban is nehéz 6,5 l fölé vinni, és még vegyes használatban is könnyedén alatta tartható, országúton pedig nem kunszt 5 liter alá vinni.
Opel Vectra GTS 1.9 CDTI, 2008 alkatrészárai

Első fékbetét 9 170 Ft/db - Roadhause
Első féktárcsa 9 110 Ft - Roadhause
Hátsó lengéscsillapító 13 160 Ft/oldal - Monroe Reflex
Olajszűrő 2 550 Ft - Opel
Vezérműszíj-készlet 30 600 Ft - Gates
Kuplungszett 108 600 Ft - Valeo
Kipufogódob (hátsó) 19 530 Ft - Walker

Forrás: Zs+U Kft.

Vételár, fogyasztás és általános jellemzők szempontjából is kedvező tehát a Vectra, nem csak e példány tulajdonosa és próbánk szerint, Használói Véleményeink között csaknem 200, a mostani generációt birtokló válaszadó 3,75-ös átlagos osztályzattal illette, a GTS-t pedig még jobbra tartják gazdáik.
Első hallásra talán sokak számára vonzó lehet a 30 ezer kilométeres szervizperiódus, ám ez az, amit nem ajánlott betartani, a tesztben szereplő példány is 15 ezer kilométerenként kap friss olajat annak érdekében, hogy sokáig elkerülhető legyen a motor felújítása. Aki viszont a szükséges teendőket, a kopó-forgó alkatrészek cseréjét, (pl. vezérműszíj-csere feszítőgörgőkkel együtt) elvégzi, az komolyabb meglepetésre nem kell számítson, a nagynyomású befecskendező-rendszer, a kéttömegű lendkerék vagy a turbó hibájának rizikója természetesen, mint minden modern dízelnél, megvan. Jó hír azonban, hogy tömegautóként a Vectra alkatrészárai zömében kedvezőek, így aztán nem csak ajánlott, de nem is annyira pénztárcasorvasztó a Vectra karbantartása. Aki e szellemiségben megőrzött példányt talál, az jól, mai értelemben is kényelemben, dinamikusan és takarékosan is autózhat az utolsó generációval.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    Nem tudom még aktuális-e, én a cikk megjelenése óta is használom az autót (mindjárt 210 000-nél járok), a kopó alkatrészeken felül egy szilentet és egy klímahűtőt kellett cserélni + lassan ideje lesz a toronycsapágynak. Továbbra is nagyon ajánlom 🙂

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    Miért nem írják oda a kettős-tömegű lendítőkerék árát is az alkatrészek árlistájához?Mert az alsó hangon/kedvezmények nélkül/90e-től indul…És kuplung cserénél ésszerű kicserélni,addigra vmi baja sajnos úgy is lesz…Hang,kopogás,remegés a pedáltól,stb…Azon kívül mikor kinyitja az ember az utángyári alkatrész dobozát elcsodálkozik,hogy pl.Luk szettbe,hogyan kerülhet Sach alkatrész…Elárulom,nagy részük felújjított…Tehát ne várják el,hogy annyit fog bírni,mint a jóval drágább gyári alkatrész…Ennek a tipusnak rengeteg tipushibája van/mint oly sok másik autónak is/ami nem kis költség…Kettős tömegű,generátor,szívósor,részecskeszűrő,agr,izzítógyertya,menüválasztó gomb,h.lengőkar,stb…Dízelt használtan venni elég nagy lutri…És ne haragudjanak meg érte,de milyen márka az a Roadhause???

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    Kedves Alex ! Az utolsó mondatod ” lényegét ” én nem mondtam ki és nem írtam le . Ezután se fogom szeretni a diesel technikát ha már eddig nem szerettem meg . Hiszem , hogy hosszú távon , egyéb alternatív megoldásokkal ” nyugdíjazzák ” ezt a szennyező , tüdőgyilkos technológiát . Amit leírtam az a saját tapasztalataim voltak , ami nem kell , hogy egyezzen másokéval . Gond és baleset mentes közlekedést kívánok !

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    Vegyük sorra talán amit írtál, hátha tisztázni tudunk néhány félreértést. 🙂

    1. Nem te vagy az egyetlen akinek nem szimpatikus a dízel technológia. Ez van. Én tiszteletben tartom a véleményed, de szögezzük le, hogy ez a sajátod, és nem egyetemleges értékítélet.
    Nem tudom biztosan, de gondolom, hogy nem “ámblokk” a teljes dízel motorizációt veted el, csak a mostani tendenciát. Legalábbis én erre következtetek az írásod alapján.
    Ezen a ponton egyébként osztom a véleményed, én sem tartom túl szerencsésnek azt az utat (fejlődési irányt) amerre a dízel motorok fejlesztése tart. Mégpedig azért nem, mert ezzel az iránnyal az egyik legfontosabb dízel tulajdonságot vágják haza, nevezetesen a megbízhatóságot.
    Ha félretesszük a sok évtizedes innovációt, és kizárólag a kétféle működési elv lényegére koncentrálunk, akkor alapvetésként fogalmazhatjuk meg, hogy a dízel motor 3 olyan pozitív tulajdonsággal bír amivel a benzines nem, és amiért elterjedhetett….
    A: Nyomatékosság
    B: Kis fajlagos fogyasztás
    C: Megbízhatóság-tartósság

    Az első két pont rendben van 2012-ben is, de a C pont már problémás. Szerintem is túlpumpálják a mai dízeleket, valószínűleg ez (is) oka a relatíve sok meghibásodásnak. Ami nagyon kellemetlen, hogy az alkatrészek horror árban vannak.
    Veled ellentétben persze nem gondolom, hogy le kellene írni a komplett dízel motor gyártást.

    2. [quote]Sok autótulaj szeret mürkölni , teljesen természetes ha valami elromlik , neki áll és csinálja .Egy idő után ez természetessé válik , és így alakul ki a ” mindig van vele valami ,. de jó ez ” hozzáállás az adott típussal kapcsolatban .[/quote]
    Talán pont ez a baj…. a sufni szerelés. Főleg egy dízelnél.
    Magyarországon a béka segge alatt van a jármű üzemben tartói kultúra! Erre utaltam akkor is amikor a céges autókat nyúzó sofőrökről beszéltem, de ide sorolhatjuk az úja autót vásárló, de később már a havi részletek terheitől a szervizre nem költő tulajokat . A szimpla dilettantizmusról már nem is beszélek. Ezek az autók ezt nem mindig tolerálják, de arról, hogy a tulaj “hülye” nem az autó tehet.

    3. [quote]Nem akarok senkit se meg bántani , de a C Vectrával kapcsolatosan is ilyen irányú tapasztalataim vannak , szükebb , és tágabb ismeretségi körön belül .Gondolom , hogy Neked nincs ilyen tapasztalatod , akkor Te vagy a kivétel, ami erősíti a szabályt . [/quote]

    Éppen arról akartalak meggyőzni a korábbi megszólítással, hogy talán nem én, és nem mi vagyunk a “kivételek”, hiszen ilyen CDTI Vectrából tízezer szám szaladgál az utakon, és más CR dízelből is, így nem fair azt mondani néhány tucat negatív eset és a saját tapasztalatod alapján, hogy “nagy szarok” a dízelek vagy a Vectrák ezen változatai.

    Üdv!

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    Kedves Alex ! Ha már meg szólítottál , akkor válaszolok . Előítéleteim csak a diesel technikával vannak, de azzal nagyon típustól , márkától függetlenül . / ez most maradjon magán problémának ! / Az én olvasatomban az autó egy használati tárgy , amibe akármikor beleülhetek , hajtom , kiszállok stb. Nem szoktam az autóimat elhanyagolni , a rendszeres karbabtartásokat , kopó alkatrészek cseréjét mindig elvégeztetem . Nem vagyok egy mürkölős típus , szakemberekre bízom a munkát .Sok autótulaj szeret mürkölni , teljesen természetes ha valami elromlik , neki áll és csinálja .Egy idő után ez természetessé válik , és így alakul ki a ” mindig van vele valami ,. de jó ez ” hozzáállás az adott típussal kapcsolatban .Nem akarok senkit se meg bántani , de a C Vectrával kapcsolatosan is ilyen irányú tapasztalataim vannak , szükebb , és tágabb ismeretségi körön belül .Gondolom , hogy Neked nincs ilyen tapasztalatod , akkor Te vagy a kivétel, ami erősíti a szabályt .

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    miki!

    Nem értem azoknak a tulajoknak a véleménye (egzakt) akik megelégedéssel használják a típust so-sok százezer kilóméteren át miért nem promotálod!? Pedig vannak néhány tízezren! Az a probléma, hogy ők nem jönnek a különböző fórumokra leírni, hogy minden rendben van a kocsijukkal és elégedettek vele?
    Vagy az nem számít, csak az a pár tucat amit az Index oldalán lehet olvasni?
    Lehet, hogy elfogult vagy kicsit? Netán előítéletes? 🙂

    Üdv!
    Alex

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    Utóirat – ” egzakt” VÉRBELI használói tapasztalatok az Index Vectra C topikon pontokba szedve, véleményezve bocsájtják a tisztelt 1.9 CDTI tulajok mindenki okulására !!!

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    Mert mivel egy nagyobb teljesítményű motorba több anyagot raknak és annak nagyobb súllya is van ,így hát nagyobb rezonanciát is kellt… A példának szívó és turbó benzint lehet felhozni ,mert 1.4 szívóra tudtommal nem raknak kettőstömegű lendkereket,de a turbósra meg már igen… Meg lóerőben is más kategória hiába azonos a ccm…. Egy 1.4 szívóbenzin max 100le (nem sportos karakterű autókban), a turbóbenzin meg 120-140 le körül mozognak,illetve a Vw csoportnak a turbó kompresszoros benzinesen 170le… És egy 100le autó full extrákkal max 5millió ,de azmár nagyon a plafon és abba nincs akkora kényelmi szint ,hogy azt a kisebb rázkodást ne lehessen elviselni k.t. lendkerék nélkül a szívó benzinnél…. Diesel picivel nyomatékosabb a turbó benzinnél azonos ccm-nél…. Ha autót veszek akkor biztos ,hogy japán szívó benzint… Nem hiába van szívó benzines motor az összes mindennapi használatra tervezet igazi kisebb ccm-es japánban… Pedig a japánnok már 1990-es években építettek turbó benzines utcai sportautókat…

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    [i]“A turbó miatt kell rájuk a kettőstömegű…..”[/i]

    Erre azért ne fogadj nagy tételben! 😉 Persze ha van megfelelő szakmai érved amivel alá tudod támasztani ezt a kijelentést szívesen megkövetlek.

    [i]“A diesel nyomatéka csak azért nagyobb mert a dieselen nagyobb a turbó is…”[/i]

    Ez meg egyszerűen badarság…. azonos űrméret, és nagyjából azonos fejlettség mellet egy dízel mindig nyomatékosabb. Már csak a motor felépítéséből (tehetetlenség – tömeg) miatt is.
    Ha nem így lenne akkor ma a kamionok,és egyéb vontató, szállító járművek nem feltétlen dízelek lennének. Az alacsonyabb fogyasztás ugyanis csak az egyik oka annak, hogy dízelekkel szállítanak.

    [i]“…de kiszámíthatobb a szervízelése a szívóbenzinnek…”[/i]

    Ez is sántít egy kicsit. Ha arra gondoltál, hogy egy benzinest pénztárca kímélőbb fenntartani a javítási költségek alacsonyabb volta miatt, abban lehet igazság, de ettől még úgy, … ÁLTALÁBAN nem mondható ki, hogy a benzines szervizelése kiszámíthatóbb. Miért is lenne az?

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    Az jutott eszembe a cikk olvasásakor, mikor oda jutottam, hogy heti 1000 km-t közlekedik vele, hogy pár év múlva viszontlátjuk az autót 125000 km-el egy kereskedésben.

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    Nekem szívó benzinesen is kéttömegű van, valószínűleg a komfortérzet javítására. Benzinesben később hal meg, gondolom a kisebb rezonancia miatt. Havernak egytömegű van a kocsijában, és a klímát bekapcsolva érezhetően vibrál kicsit a motor/váltó. Nekem a kéttömegűvel nincs ilyen jelenség.

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    A turbó miatt kell rájuk a kettőstömegű….. A diesel nyomatéka csak azért nagyobb mert a dieselen nagyobb a turbó is… Én ha autót veszek 90% ,hogy benzines lesz,mert lehet ,hogy kevesebbet fogyaszt egy diesel, de kiszámíthatobb a szervízelése a szívóbenzinnek… A diesel csak itt európában népszerű, nem véletlenűl….

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    Nekünk Mondeo van idehaza. 2002-es TDCI 130lóval.
    Hasonlóan lehúzós kommenteket olvasni róla a neten jópár hozzászólásban.
    A mi Mondinkban kb 400e km van, és gyáriak a nagynyomású injektorok, illetve a pumpa is…
    Titok: egy normális, !!!megbízható!!! kút, 15e km/olajcsere, (20e helyett), 30ekm/go szűrő (60e helyett)
    Ettől még a kéttömegűt nem úszod meg, de ha nem parkettázva indul az ember, nem hal meg olyan gyorsan, ezt még el lehet viselni, és a fogyi is kihozza a benzineshez képest. (egyébként a modern benzinesek is kéttömegüvel jönnek)

    Sokan nem tudják, hogyan kell bánni egy nagynyomású dízellel, és sajnos rengeteg a visszatekert külföldről behozott flottás kocsi. Ezeknek az autóknak beteszi a kaput a gyenge minőségű go.

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    miki néven írónak azt javaslom, ne egy ilyen oldalra menjen el ha a típusról egzakt információkat akar szerezni, hanem olyan emberekhez akik napi szinten foglalkoznak vele.
    Javasolnám pl. az autószerelőmet akit igen korrekt szakembernek tartok, vagy a barátomat aki a márka egyik kereskedésében szervizes…
    Nem emléxem, hogy bármikor is rosszat mondtak volna erről a típusról, vagy a dízel verziókról. Semmivel sincs velük több gond mint bármely konkurensükkel, pl. a Passat vagy Mondeo dízelekkel…
    Nem áldásos szerep a cégautós mivolt, arról meg főleg nem a típus tehet, hogy buta emberek hidegen is “kinyomják a szemét”, vagy hogy 60 ezer kilóméter után a szervizesektől tudja meg a tulaj, hogy kicsit elkésett az olajcserével…
    Korrekt autók ezek, korrekt pénzért.

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    Nem osztom az előttem írók véleményét. Több mint öt éve használom e a típus kombi változatát. Három éves volt a jármű mikor hozzám került. Belgiumból hozták be. Igyekeztem vigyázni rá. 85.000 km-t futottam vele. Csak pozitívan tudok róla nyilatkozni. 6-8 havonta vittem hozzáértő szerelőhöz átvizsgálásra. Öt év alatt nem kellett több százezer forintot ráköltenem, nem hogy folyamatosan.Kényelmes, tágas családoknak csak ajánlani tudom.Sajnálom ha vannak olyanok akiknek nem vált be ez a típus. Bárcsak a jövőben is csak ennyit kellene költenem egy- egy autóra öt éven keresztül. Vakon beleegyeznék.

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    Hmm, nekem volt ilyen Vectrám, nagyon szerettem, és megbízható autónak emlékszem rá. Persze, ha eltekintünk attól, hogy egyszer elengedett a hosszbordásszíj görgő, kész csoda volt, hogy hazaértünk. Máskor a generátor, most legutóbb pedig a kettőstömegű lendkerék tréfált meg. Majd megint a generátor. A végén már inkább vettem egy Hondát. Azon most a hűtőventillátor halt meg 🙂

  • 2017.10.30. at 21:01
    Permalink

    Mindenkinek ajánlom tanulmányozásra , az Index “Vectra C ” topicot, ahol szinte kivétel nélkül diesel tulajok ” szerepelnek ” problémáikkal , kínjaikkal . Nagyon őszintén taglalják a típus napi szinten jelentkező bajait , konstrukciós hibáit , és fizetik a hat számjegyű javítási számláit . Röviden- betegágy ez a típus , rövid és hosszútávon egyaránt ! /A keserű szájízt saját tapasztalat is fokozza . /

Vélemény, hozzászólás?