Szabálytalanul közlekedő kerékpárosokra is lecsap a rendőrség

Nem a Pofátlan(tan)ítás újabb epizódja, de érdemes meglesni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ahogy az autós közlekedési morálra, úgy a kerékpárosra is ráférne a javulás. A rendőrség videójából jól láthatod, hogy miért.

Kaposvári kerékpáros szabálytalanságokról tett közzé egy videót a rendőrség, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az egész országban probléma a kétkerekűek veszélyes közlekedése. A lenti videót az összes közlekedőnek érdemes végignéznie, nagyon tanulságos, sokat tanulhat belőle gyalogos, autós és kerékpáros egyaránt.
Hirdetés
A főbb baleseti okok a kerékpáros közlekedésben továbbra is a sebesség helytelen megválasztása, valamint az elsőbbség, illetve az irányváltoztatás szabályainak megszegése. A legtöbbet látott szabálytalanságok közé tartozik, hogy a kerékpárosok jelentős része kerékpárútként használj a járdát, márpedig ezzel veszélyeztetik a gyalogosokat. Jellemző az is, hogy nem szállnak le a bicikliről a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen történő áthaladáskor, sőt sokszor a gyalogosok között szlalomozva próbálnak átjutni, ami ugyancsak balesetveszélyes. A Kaposvári Rendőrkapitányság a kerékpáros közlekedés biztonságát ellenőrző akciójában 2020. augusztus 3. és 9. között a fenti szabályok megsértése miatt 8 kerékpárossal szemben szabott ki helyszíni bírságot, 14 embert figyelmeztettek, és további 3 esetben éltek szabálysértési feljelentéssel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?