Százötven méter mély szakadék szélén billegtek

Vizin felborult a Sanremo Ralin

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szerencséje volt Vizin Lászlónak a Sanremo Ralin, mert miután egy betonszegély felborította az autót, a Honda egy százötven méter mély szakadék szélén állt meg.


Nincs szerencséje az idén Vizin Lászlónak az olasz versenyekkel, a Szardínia Ralin egy vízátfolyásban lévő hullámtörő betonkocka ütötte ki a Honda futóművét, a Sanremo Ralin pedig egy betonszegélybe kanyarodott bele.
[kepallobal=462671]Vizin Laci bácsi csak magát okolja[/kepallobal] „Annyira mélyen ülök a Hondában, hogy nem látom közvetlenül magam előtt az utat, csak négy-öt méterrel előttem” – mondta Vizin. „A szombati második pályán egy jobbos visszafordító végén volt egy húsz centi magas betonfal, amit a pályabejárásnál nem írtunk fel. Ebbe kormányoztam bele az autót. Az megdobta az orrát és felborultunk.”
„Nem volt nagy a tempó így szerencsére nem sérültünk meg. Az autó egy százötven méter mély szakadék szélén billegett, de szerencsére az úton maradt. Ha egy kicsit tovább csúszunk, abból biztos, hogy pályafutásom legnagyobb esése lett volna, és ki tudja, hogy hol álltunk volna meg.”
„Számíthattak valami ilyesmire a rendezők, mert ebben a kanyarban állt a mentő, a tűzoltó és egy tréler is. Gyorsan kivették az autónkat. A második körben ugyanitt egy Fiat is felborult, ha nem veszik ki, akkor pont lelökte volna a miénket a szakadékba.”
A verseny második napján ez volt az első mért gyorsasági a Vizin–Zsiros páros számára, mivel az első szakasz egy másik baleset miatt etap lett. Péntek este az IRC kétkerékhajtású értékelésében a tizedik, a 36 fős A7-es mezőnyben pedig a 22. helyen álltak.
„Nagyon nehéz verseny volt a Sanremo Rali. Pénteken a szűk pályák, a sötét és az eső is nehezítette a dolgunkat. Így kellett megtennünk a 44 km-es Ronde gyorsaságit, ami borzalmasan kemény feladat volt, de hatalmas élményt jelentette. Pénteken éjfél után lett vége a versenynek, szombaton pedig reggel folytatódott, úgyhogy sokat nem tudtunk pihenni.”

„A szombati pályákat én még nehezebbnek és veszélyesebbnek találtam. A harminc kilométeres gyorsaságiból például húsz kilométer lejtett, ami borzasztóan igénybe veszi a fékeket. Számítani lehetett rá, hogy sok lesz az esés, és így is lett.”
„A második kört végignéztük, és azt kell, hogy mondjam, az IRC mezőny eleje borzasztóan jól megy. Le a kalappal előttük.”
„Az idén lesz még egy IRC-futamunk Cipruson, a jövő héttől arra készülünk.”
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?