Takarékos és erőteljes a Porsche legfrissebb hibridje

A legtakarékosabb Porsche a Panamera S Hybrid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Cayenne Hybridből ismert hajtáslánccal a Panamera minden idők legtakarékosabb Porschéja, ráadásul menetteljesítményei továbbra is ütőképesek.


Ha a vevő megrendeli a Michelin által kifejezetten a Panamerához fejlesztett, különösen alacsony gördülési ellenállású abroncsokat, akkor az összesen 380 lóerős Panamera S Hybrid kombinált fogyasztása mindössze 6,8 l/100 km, szén-dioxid emissziója 159 gramm kilométerenként, míg az alapáras gumikkal 7,1 l/100 km a vegyes fogyasztás, 167 g/km az emisszió.

Persze utóbbi is bőven tisztességes egy olyan limuzintól, mely kereken 6 másodperc alatt tud 100 km/órás tempóra gyorsulni és akár 270 km/órás sebességre is képes. A Panamera S Hybrid mindezt a Cayenne Hybridből ismert 3,0 literes, V6-os kompresszorral töltött, 333 lóerős benzinmotorral és a hozzá társított 47 lóerős villanymotorral teszi. A 8 fokozatú automata váltóval dolgozó, összkerékhajtású hajtáslánc különlegessége, hogy a két motor egymástól függetlenül vagy együttes erővel is tudja mozgatni a méretes limuzint. Egészen 165 km/órás tempóig a benzinmotor azonnal lekapcsol, ha épp nincs rá szükség, a villanymotor pedig ilyenkor (azaz a gázpedál elengedésekor) rögvest generátor üzembe kapcsol és erőteljes „motorfékként” szolgál, valamint tölti a nikkel-fémhidrid akkumulátorokat. Telített telepekkel, teljesen elektromos üzemben nagyjából két kilométeres távot, legfeljebb 85 km/órás tempóval tud megtenni a Panamera S Hybrid, ám ez ahhoz bőven elegendő, hogy a legmakacsabb városi dugók is motorindítás nélkül átvészelhetőek legyenek vele.

Az S Hybrid felszerelése még a V8-as motoros Panamerákénál is gazdagabb, sok egyéb mellett az adaptív, légrugós futómű-rendszer is alapáron jár hozzá, így ezzel a modellel még tovább nőhet a Porsche most sem szerény, 13 százalékos piaci részesedése a luxus-limuzinok körében. A kétmotoros Panamera elsőként Németországban, júniusban, 106 185 eurós alapárral lép piacra, hozzánk csak az év második felében, talán még épp 30 millió forint alatti vételárral juthat el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?