Talán még önmagát is átveri – BMW X3 xDrive20d teszt
BMW X3 xDrive20d teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ma már nem a BMW legkisebb szabadidőautója az X3, ennek megfelelően alapmotorjával is gond nélkül helyt áll a nagyobb vetélytársak között a valaha kompaktnak indult összkerekes.
Jó kiállású, mégsem hivalkodó az X3. A méretes karosszérián nem csak praktikus, jól is mutat a fényezetlen oldalsó védelem
Hosszában és széltében alig kisebb, mégis sokkal kecsesebb, mint az első X5
Az első generációsnál hosszabb és szélesebb, de laposabb, azaz összességében jóval sportosabb új X3 megjelenésével gond nélkül parancsol tekintélyt a méretesebb SUV-oknak is, hiszen magasságát leszámítva csaknem akkora, mint az első generációs X5. Mégsincs meg benne a „Takarodj, mert jövök!” kisugárzás. Az X3 józan méreteivel és nem túlbonyolított, de így épp kecses formájával senkinek sem szúrja a szemét, mégis mindenki tudja róla, hogy egy tisztességes autó. Olyannyira, hogy ha az utca emberének felfedjük, hogy valójában józan, 4,65 méter hosszúságú, azaz az Opel Astra Sports Tourernél például 5 centiméterrel rövidebb, kételkedve fogadja szavainkat. A biztosítékot azonban nem ezzel veri ki, hanem amikor fény derül arra, hogy orrában 2,0 literes, soros négyhengeres turbódízel dolgozik. Röhöghet sok hasonló motorral furikázó autós. Vajon hogyan gondolták a bajorok, hogy ez elég lesz az 1,73 tonna önsúlyú, telepakolva 2,3 tonnás monstrumhoz?
Nincs sok cicoma, a ködfényszóró alaptartozék, a négyhengeres X3-hoz szimpla kipufogóvég jár
Méretét meghazudtolóan erőteljes a BMW-hagyomány szerint hosszában beépített soros négyhengeres, változó geometriájú turbós dízel
Autópályán erőteljesen szélzajosak a méretes külső tükrök, de országúton és városban a gázadáskor hangos motoron kívül nincs sok menetzaj
Motorfékezéskor negatívba fordul a pillanatnyi fogyasztásmérő, akkor ugyanis üzemanyagégetés nélkül, de tölt a generátor
A 20d 8,5 másodperc alatt érhet álló helyzetből 100 km/órára és a gyorsan, finoman kapcsoló automatával menet közben is bármikor komoly gyorsítás érhető el. A váltó etalon, okosan vezérelt kapcsolásai csak erősen „sasolva” észlelhető és nem csak lejtőn, de sík úton gurulva is finoman váltogat vissza a motorfékért. A BMW EfficientDynamics filozófia értelmében a generátor gerjesztése motorféküzemre időzített, mindez a műszerfalon is figyelemmel kísérhető. A gázpedál elengedésekor a pillanatnyi fogyasztás mutatója „negatívba fordul”, azaz a motorfék üzemben forgó motor a generátort hajtva áramot termel. Ügyes megoldás, de annyira sajnos nem takarékos az X3, mint amit a gyári, 5,6 liter/100 kilométeres kombinált fogyasztás sejtetne. Nálunk váltott sofőrökkel, teljesen vegyes üzemben, de azért zömében városban és autópályán (tehát messze nem a legideálisabb körülmények között) 8 l/100 km vegyes érték adódott, ami a persze egy ekkora, ilyen dinamikájú, ráadásul állandó összkerékhajtású autótól messze nem rossz. Pláne, hogy a start/stop-elektronika a téli hideg miatt csak elvétve tudott a motor megállításával spórolni. Apropó start/stop, bizony a BMW már automata váltóval is alkalmazza és annak érdekében, hogy ne kelljen várni a váltóban az olajnyomás felépülésére, ott egy nyomástárolót alkalmaz, így a rendszer semmivel sem lassabb, mint a manuális váltósok esetében.
Kevéssé puhák a műanyagok, a kidolgozás minőségi, a háromküllős sportkormány és a szabályozható ülőlap-hosszúságú első ülések felárasak
Gombnyomásra indul a motor és így, de távirányítóról nyílnak az ajtók is. Az automatikus start/stop rendszer kikapcsolható, de télen amúgy sem sokszor működik
Nem mehetünk el szó nélkül az xDrive hajtáslánc mellett sem, a tengelyek közötti osztásarány a márkára jellemző módon a hátsó kerekek javára 60:40 arányú, de az osztásarány változhat, akár a nyomaték 80 százaléka is hátra mehet és a rendszer nem csak a tengelyek között, az adott tengelyeken is képes a nyomatékszabályzásra, azaz az X3 elvileg egyetlen tapadó kerékkel is képes mozogni. A terepképességekről talán éppen elég annyi, hogy jóval többet tud az X3, mint amit a felhasználók döntő része valaha is elképzel és kipróbálni mer, a lényeg, hogy havas, saras úton nem sok meglepetés érheti a sofőröket, a 21 centiméteres hasmagasság és a fél méteres gázlómélység elég komoly érték egy alapvetően aszfaltútra termett szabadidőautótól. BMW-hez hűen a tereptudásnál sokkal érdekesebbek az országúti és autópályás jellemzők. A tesztautó szerencsére az alapáras, 225/60 R17-es abroncsokat hordta és futóműve is bázis kiszerelésű volt, adaptív lengéscsillapítók nélkül. Az elöl MacPherson, hátul multilink rendszer így is nagyon jól csillapítja az úthibákat, nagyon stabilan, oldaldőlés nélkül utaztat. Képességeiről és jellemzőiről sokat elmond, hogy az X3 abroncsai csak 90 km/óra felett kezdtek el azon az autópálya-felhajtón csikorogni, ahol a legtöbb egyéb autó már 60 felett visít. A rendszer egyetlen hibája, hogy fékezéskor, induláskor, megálláskor nagyot bólint a karosszéria – igaz, ez egyben bók a fékrendszernek is, hiszen az a motor erejéhez illő, azaz acélos. BMW-től nem meglepő módon hibátlan az egyenesfutás, de az is a márkára jellemző, hogy a közvetlen kormánymű elektromos szervója bőven hagy munkát a sofőrnek is - ezt van aki szereti, de van aki nem.
Elöl-hátul jó a helykínálat, panorámatetővel is bőven van fejtér, az ülések kényelme tökéletes
Miként a frissebb BMW modellekben, az X3-ban is teljesen elektromos a váltókar. Az iDrive-val nem kunszt a menüben való eligazodás, igaz jó-néhány dedikált gomb közvetlenül is elvezet egy-egy menüpontba
Nagyon jól gyorsul, akár 210 km/órás tempóval roboghat a "belépőmotoros" X3
Tisztességes méretű, alaphelyzetben 550 literes a teljes szélességű, küszöbmentes nyíláson keresztül pakolható csomagtér
Minden bizonnyal a legjózanabb BMW az X3, pláne ebben a konfigurációban. Kitűnően vezethető, kényelmes, tágas és összkerékhajtásával rossz úton vagy télen is mindig célba érő családi járgány. Megjelenésével, menetjellemzőivel és komfortjával is meggyőző, akár méretesebb konkurenseivel szemben is. Elgondolkodtató ajánlat, de tényleg megfontolandó! Az alapáron 11 798 000 forintos X3 xDrive20d tesztautó ugyanis panorámatetejével, automata váltójával és néhány egyéb extrájával már bőven 16,5 millió forint felett járt. Ennyiért tényleg csak az fogja megvenni, aki ha kicsit tagadja is, de igenis áldoz az emblémára, valamint nagyra értékeli az élvezetes vezethetőség és a komfort együtt járását.