Tavaly is nagyot nőtt az autópiac, mutatjuk az eredményt

Az autópiac 2018-as számai: ismét élen a Suzuki

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Csökkenő lendület mellett, de tovább nőtt az autópiac 2018-ban is. Nem csupán a dobogón, a top 10-ben szereplő márkák sorrendje is változatlan.


Míg 2017-ben a személyautó-eladások még több mint 20, tavaly már csupán 17,5 százalékkal nőttek. Éves szinten így is csaknem 20 ezerrel több autót adtak el újonnan. Igaz, szeptemberben, novemberben és decemberben is kevesebb személyautó kelt el, mint egy évvel korábban. Az utolsó negyedév piacsökkenése nem csupán hungarikum, a szeptember 1-jével bevezetett WLTP norma több gyártónál is visszavetette a termelést és így a szállítást is, ennek következtében az egész EU-ban visszaesést hozott az utolsó negyedév. Visszatérve a hazai piachoz, míg 2017-ben csökkentek a kishaszonjármű eladások, tavaly nőni tudtak (14%-kal), valamint szerényebb mértékben a nagyhaszonjármű és az autóbusz eladások is emelkedtek. A legjelentősebb (32%-os) bővülést az értékét tekintve legkisebbnek számító motorkerékpár szegmens mutatta.
Hirdetés

Forgalomba helyezett járművek Magyarországon 2018-ban (Forrás: DATAHOUSE)
2018 2017 Különbség (%)
Személygépkocsi 136 601 116 265 17,5%
Kishaszonjármű 22 725 19 941 14%
Busz 663 645 2,8%
Nagyhaszonjármű 6330 5851 8,2%
Motorkerékpár 3012 2282 32%
Összesen 169 331 144 979 16,8%

Naná, hogy az eladásokat tekintve a személyautóké a leginkább jelentős, s bár a tavaly eladott 136.601 személyautó régóta nem látott módon magas szám, jegyezzük meg, hogy még 2008-ban, a "válság" kirobbanásának évében is 158 ezer autó kelt el hazánkban, ahogyan 2001-ig visszatekintve is a tavalyinál több fogyott. Előtte, illetve 2008 óta persze kevesebb, ami nem szerencsés, hiszen egyedül a két említett évszám között tudott csökkenni a hazai autópark átlagos életkora, ami a 2007-es 10,3 évről már 2017-re is 14,1 évre nőtt. Utóbbi persze nem csupán a nem megfelelő mennyiségben eladott új autókon múlik, hanem azon is, hogy 2012, azaz a regisztrációs adó mértékének és avultatásának átalakítása óta nagy, évről évre jelentősebb számban érkeznek be koros autók is az országba (és 50 százalékuk 10 évnél idősebb). Változás persze az importnál is van, ám erről egy következő cikkben fogunk írni.
Ismét nyert a Suzuki!
Következzen a márkák sorrendje és piacrésze. Igen, ismét a Suzuki került az élre, ráadásul úgy, hogy zsinórban harmadik éve van az élen, s rendre rekord eladásokat (és piacrészt) tudott elérni évről évre. A tavalyi eredmény 19.292 személyautó, melyből 11.127 a személyautók között és persze a SUV kategóriában is győztes Vitara. A szabadidő-autók közötti több mint 20 százalékos piacrész azt jelenti, hogy minden ötödik SUV egy Vitara. Ráadásul a Suzuki nem csupán a legnépszerűbb, hanem a harmadik legnépszerűbb modellt is magáénak tudhatja a szintén esztergomi gyártású SX4 S-Cross által, amiből 4982 példány kelt el, így a második legkelendőbb alsó-középkategóriás modell.
A top 10 márka közül legjelentősebb mértékben (1,1 százalékkal) a Suzuki tudta növelni piacrészét, ami immár 14,1 százalékos, de a dobogósok közül hajszálnyit (0,2%-kal) nőtt a Ford piacrésze is, míg a harmadik helyezett Skodáé csökkent. Még jelentősebben a negyedik Opelé. Nőtt azonban az ötödik Volkswagené, s a hatodik Toyotáé is, utóbbi 0,52 százalékos növekedése a Suzuki után a legjelentősebb a top 10-ben. A Dacia és a Renault bővülése hajszálnyit elmaradt a piaci átlagtól, a Kia és a Nissan éppen csak tartotta azt. A top 10-en túl a Mercedes-Benz beelőzte a Hyundai-t, ami nyilvánvalóan köszönhető a MOL Limo flottabővítésnek is. Mivel tavaly nem gazdagodott nagyobb mennyiségű Audival a rendőrautópark, a privát vásárlóknál korábban is népszerűbb BMW beelőzte a Győrött is gyártó négykarikásokat. A Peugeot a Mazdát (bejött a 3008!) és a hátrébb csúszott Audit is.
Személyautók márkasorrendje és piacrésze 2018-ban, 2017-ben (Forrás: DATAHOUSE)
Márka 2018-as példányszám Piacrész 2017-es példányszám Piacrész
1. Suzuki 19 292 14,12% 15 162 13,04%
2. Ford 13 653 9,99% 11 372 9,78%
3. Skoda 11 842 8,67% 10 525 9,05%
4. Opel 11 346 8,31% 10 191 8,77%
5. Volkswagen 10 388 7,60% 8 546 7,35%
6. Toyota 10 280 7,53% 8 141 7,00%
7. Dacia 8 038 5,88% 7 329 6,30%
8. Renault 6 465 4,73% 5 686 4,89%
9. Kia 5 461 4,00% 4 507 3,88%
10. Nissan 5 054 3,70% 4 257 3,66%
11. Mercedes-Benz 4 418 3,23% 3 733 3,21%
12. Hyundai 4 387 3,21% 3 726 3,20%
13. Fiat 3 835 2,81% 3 221 2,77%
14. BMW 3 140 2,30% 2 699 2,32%
15. Peugeot 2 373 1,74% 1 796 1,54%
16. Mazda 2 333 1,71% 2 196 1,89%
17. Audi 2 229 1,63% 2 773 2,39%
18. Honda 2 097 1,54% 1 738 1,49%
19. SEAT 1 887 1,38% 1 520 1,31%
20. Volvo 1 814 1,33% 1437 1,24%
21. Citroën 1286 0,94% 1 077 0,93%
22. Jeep 1048 0,77% 704 0,61%
23. Lada 794 0,58% 980 0,84%
24. Lexus 751 0,55% 656 0,56%
25. Mitsubishi 607 0,44% 670 0,58%
26. SsangYong 274 0,20% 126 0,11%
27. Mini 267 0,20% 224 0,19%
28. Alfa Romeo 256 0,19% 214 0,18%
29. Jaguar 183 0,13% 140 0,12%
30. Subaru 175 0,13% 171 0,15%
31. Porsche 160 0,12% 124 0,11%
32. Land Rover 151 0,11% 307 0,26%
33. Infiniti 142 0,10% 143 0,12%
34. smart 43 0,03% 60 0,05%
35. Tesla 18 0,01% 14 0,01%
36. DS 16 0,01% 21 0,02%
37. Maserati 14 0,01% 19 0,02%
38. Ferrari 10 0,01% 6 0,01%
39. Bentley 7 0,01% 4 0,00%

Már a top 20-on túl a Lada elé került a Jeep; a Mitsubishi elé a Lexus, a Land Rover elé a Mini A SsangYong a 32. helyről ugrott a 26. pozícióra, igaz, a szerényebb példányszámú márkák között már könnyebb az ugrálás. Érdekesség, hogy importőr híján is regisztráltak 18 darab fél évnél fiatalabb, tehát újnak minősülő Teslát, DS-ből, Maseratiból vagy Ferrariból sem fogyott ennyi.
Dustert előzött az SX4 S-Cross!
Míg a márkák listáján nincsenek komoly változások és a top 10 sorrendje változatlan, a modellek népszerűsége jelentősen változott az eladások szerint. Emeljük ki, az eladások szerint. Ezekben a számokban ugyanakkor a céges és a márkánként eltérő mértékű reexport adatok is benne vannak. Az viszont látható, hogy az ősszel frissített Suzuki Vitara több mint negyedével nagyobb számban kelt el, SX4 S-Crossból pedig csaknem másfélszer annyi fogyott, mint egy évvel korábban, így aztán könnyedén előzte az elődjénél 10 százalékkal szerényebb számban forgalomba helyezett Dacia Dustert. Az új Duster gyártási kapacitása nem olyan jó, mint a kifutóé volt, így hiába kelendő a modell, nem érkezett belőle elegendő.
Ha az utcaképet nézzük, a Ford Focus emelkedett számai is a kifutó nemzedéknek köszönhetők, a Kuga pedig frissítése után is kedvező árú maradt, így aztán, meg persze a SUV mánia miatt jól fogy, a népszerűségi listán egy helyet előre is tudott lépni, megelőzte a piaci átlag növekedést nem tartó Opel Astrát. Nagyon komoly előzéseket a Toyota modelljei mutatnak. A Yaris eladásai csaknem 40 százalékkal nőttek, így a közel ötödrészben hibridként eladott kisautó a top 10-be került. A közel 30%-os hibrid arányt mutató Auris duplázott eladásaival a 23. helyről lépett előre tízet, a még jelentősebb hibrid aránnyal büszkélkedő C-HR 14 helyet előre ugorva végzett a 14. helyen, kereslete nem mellesleg 72 százalékkal nőtt. Látványosan emelkedett a Dacia Logan, Sandero, Lodgy modellek népszerűsége is, a Volkswagen Polo és a frissített Fabia végre látható mértékben fogy, a megújult, immár hibrid hajtáslánccal is kapható Kia Sportage eladásai közel 50, az új Ceedé csaknem 20 százalékkal emelkedtek.
Modellek népszerűségi listája (Forrás: DATAHOUSE)
2018-as hely 2017-es hely Modell 2018-as eladások 2017-es eladások Változás
1. 1. Suzuki Vitara 11 127 8786 26,6%
2. 2. Skoda Octavia 6157 6105 0,9%
3. 4. Suzuki SX4 S-Cross 4982 3407 46,2%
4. 3. Dacia Duster 3613 4018 -10,1%
5. 5. Ford Focus 3575 3260 9,7%
6. 7. Ford Kuga 3100 2414 28,4%
7. 6. Opel Astra K 2956 2716 8,8%
8. 8. Renault Clio 2764 2294 20,5%
9. 11. Toyota Yaris 2693 1926 39,8%
10. 10. Nissan Qashqai 2670 1999 33,6%
11. 13. Fiat 500 2283 1795 27,2%
12. 12. Opel Corsa 2120 1883 12,6%
13. 23. Toyota Auris 1973 1287 53,3%
14. 28. Toyota C-HR 1953 1135 72,1%
15. 14. Volkswagen Golf 1937 1791 8,2%
16. 16. Opel Astra J 1936 1601 20,9%
17. 22. Dacia Sandero 1786 1290 38,4%
18. 18. Skoda Rapid 1757 1362 29,0%
19. 25. Kia Sportage 1720 1182 45,5%
20. 17. Kia Ceed 1708 1429 19,5%
21. 9. Volkswagen Passat 1612 2066 -22,0%
22. 43. Ford Tourneo Custom 1436 697 106,0%
23. 20. Opel Mokka X 1426 1335 6,8%
24. 32. Renault Captur 1420 962 47,6%
25. 29. Skoda Fabia 1356 1125 20,5%
26. 51. Volkswagen Polo 1336 553 141,6%
27. 30. Dacia Logan 1333 1051 26,8%
28. 33. Hyundai i30 1329 948 40,2%
29. 21. Toyota RAV4 1308 1292 1,2%
30. 36. Suzuki Swift 1302 853 52,6%
31. 69. Ford Ecosport 1255 416 201,7%
32. 19. Renault Megane 1230 1361 -9,6%
33. 31. Toyota Corolla 1206 998 20,8%
34. 27. Skoda Superb 1202 1151 4,4%
35. 15. Hyundai Tucson 1173 1627 -27,9%
36. 24. Ford Fiesta 1166 1207 -3,4%
37. 37. Volkswagen Jetta 1140 844 35,1%
38. 26. Ford Mondeo 1064 1153 -7,7%
39. 40. Nissan Juke 877 747 17,4%
40. 44. Opel Insginia 866 689 25,7%
41. 39. Suzuki Baleno 765 770 -0,6%
42. 57. Skoda Karoq 765 499 53,3%
43. 46. Jeep Renegade 756 630 20,0%
44. - Volkswagen T-ROC 753 13 5692,3%
45. 41. SEAT Leon 749 724 3,5%
46. - Hyundai Kona 731 57 1182,5%
47. 45. Hyundai i20 713 670 6,4%
48. 87. Opel Crossland X 691 326 112,0%
49. 62. Dacia Lodgy 687 464 48,1%
50. - Volkswagen Arteon 679 141 381,6%

Az év közben Sport verzióval is kiegészült, tavaly új nemzedékbe lépett Suzuki Swift is bejött, bár ez már nem magyar, hanem japán autó, a kereslet egyre nagyobb rá, a tavalyihoz mérten másfélszeres eladással büszkélkedhet. A SUV-láz (és nyilván a flottakedvezmény...) pedig még a Ford Ecosport eladásait is háromszorozni tudta. Helyet talált magának a piacon a Skoda Karoq és a Volkswagen T-ROC, valamint a Hyundai Kona és a Volkswagen Arteon is.
A táblázatban nem látható, de nőtt az elektromos autók részaránya, összesen 1300 kelt el, közülük 627 példányos (az előző évinek csaknem háromszorosát jelentő) eladással magasan az új Nissan Leaf a kategóriavezető, de az összesített listán is az 56. helyen áll a tisztán elektromos modell, s idén már jó eséllyel a top 50-be is be fog kerülni. Leafből tavaly egyébként már az ezredik hazai példányt is átadták - ha csak lassacskán is, de folyamatosan nő a villanyautók aránya. A piac ugyanakkor nem tekinthető környezettudatosnak, a szabadidő-autók piacrésze több mint tizedével, 37,4 százalékra nőtt. Némi józanodásra (és a magánvásárlók visszatérésére) utal ugyanakkor, hogy hajszálnyit a miniautók - marginális - szegmense is bővült, már az eladások 3,05 százalékát adják.
A kifejezetten az új személyautókra vonatkozó elemzést hamarosan folytatjuk az egyéb szegmensekkel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.01.03. at 15:11
    Permalink

    Van lehetőség korábbi magyarországi személyautó-eladások adataihoz hozzáférni egyszerű halandónak? Pár évvel ezelőtti adatok itt is fent vannak, de vannak korábbi kategóriánkénti lebontott adatsorok?

  • 2019.01.03. at 17:12
    Permalink

    Mondjuk arra kiváncsi lennék, hogy mi a frászt csináltak az Emil Freynél az elmúlt években. Peugeot 1,7% piaci részesedése még egész tűrhető, de a Citroen meg Mitsubishi durván alulteljesít hazánkban a többi európai piachoz képest. A Subarut meg inkább hagyjuk is.

  • 2019.01.04. at 19:20
    Permalink

    Biztos külön nincs ilyen, de a személyautóknál érdekes lenne egy lebontás csak a magánvásárlásokra, (bár könnyen lehet arcpirító darabszámok lennének) esetleg belevenni még az 1-2 darabos “céges” vásárlást, ami több mint valószínű szintén privát célra megy.

    • 2019.01.04. at 23:04
      Permalink

      Fiat 500-at valószínűleg nem céges flottákba veszik. Bár ha jól emlékszem talán pont ezzel a típussal volt valami trükk, hogy a papíron eladott darabszám nagy része valójában re-export, de még úgy is van bőven olyan modell a listán, ami egyáltalán nem felel meg a cégautó beszerzések kritériumainak. A teljes vásárlások kb. 40%-a megy magáncélra (beleértve azokat is, akik cég nevére vesznek magánhasználatú autót), de más európai országokban is ritkán van ez az arány 50% fölött.

      • 2019.01.05. at 20:34
        Permalink

        A céges flották az egyik domináns rész, a másik meg a bérautók…
        Amúgy igen, az 500as valóban nem az a bevett echte flottaautó, de abból az 50es listából -jellemzően a Daciákat kivéve, mert azokból még nem láttam bérautót- szinte az összes autó tipikusan kölcsönzős-autó… Ha felmegy az ember a nagyobb autókölcsönzők oldalára, ezekkel az autókkal fog találkozni.
        A valóban privát vásárlásokat ilyen 10-20% közöttire tippelném (ebbe nincsenek benne a 1-2db-os céges “magánvásárlások”) tehát a kb.40% akár reális is lehet, mert állítólag már többen vesznek így “céges-magánra” autót, mint a klasszikus, 26.évente Kovács úr besétál egy kereskedésbe…

        • 2019.01.06. at 11:04
          Permalink

          Ezzel a teóriával az a baj, hogy figyelmen kívül hagyod, hogy a magánemberek is alapvetően azokat a típusokat kedvelik, amiket flottákba is vásárolnak – neki is az ár az egyik legfőbb szempont ugyanúgy, mint egy céges beszerzésnek. A Vitarából, Focusból, Astrából vagy Yarisból is hihetetlen sok megy el magánszemélyeknek, egyszerűen azért, mert aki nem márkahű az ezeket a típusokat fogja a legjobb ajánlatnak találni. Ha kell egy átlagos kompakt vagy szedán, akkor besétál a legközelebbi autókereskedésbe és elhozza a legelső neki tetsző járgányt ami készleten van amik többnyire ilyenek lesznek. Nem gyakori, hogy a vevő elkezdi magának egyedileg konfigurálgatni a járművet és külön rendelést ad le valami magas felszereltségű modellre.

          • 2019.01.06. at 11:47
            Permalink

            Jogos… ezért írtam hogy jó lenne látni egy lebontást csak a privát vásárlásokra, mi-mennyiben változna ha levonnák a tömeges flotta-bérautó darabszámokat.

            Aztán persze lehet alig változna az a lista…

Vélemény, hozzászólás?