Tavasszal új Suzuki jön a hazai piacra

Nem lesz új magyar Suzuki, de lesz új Suzuki a magyar piacon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hamarosan a hazai kereskedésekben is megjelenik a legújabb Suzuki, a Baleno, ami azonban nem hazai gyártású lesz.


Tavaly ősszel, a Frankfurti Autószalonon debütált a turbómotort és mikrohibrid verziót is tartogató Suzuki Baleno, ami a Swift és a frissítés előtt álló SX4 S-Cross közti minimális űrt hivatott kitölteni. Bár a fontos alsó-középkategóriába, vagy más nézetek szerint a szintén fontos szegmenst jelentő nagyméretű kisautók közé érkezik, borítékolható, hogy nem lesz akkora siker, mint az eredeti SX4 volt. Ez ugyanis nem itthon, nem Esztergomban, hanem Indiában fog készülni. [BANNER type="1"]
Márpedig nem hazai gyártású Suzuki a magyar piacon még nem lett igazi sláger. Ennek persze nem az az oka, hogy a magyar ember leginkább a magyar terméket szereti megvenni, hanem az, hogy a hazai olcsóbb, jobb ár/érték arányú lehet. A Suzuki persze így is erős a piacon: tavaly a magánvásárlók körében a legnépszerűbb volt az új Vitara, idén januárban pedig abszolút értékben is utóbbi bizonyult a legkelendőbbnek, nem mellesleg márkaszinten is a Suzuki értékesítette a legtöbb autót. Aki a Balenóra kíváncsi, információink szerint tavasztól hazánkban is megkaphatja.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

4 thoughts on “Tavasszal új Suzuki jön a hazai piacra

  • 2017.10.28. at 08:19
    Permalink

    „Márpedig nem hazai gyártású Suzuki a magyar piacon még nem lett igazi sláger. Ennek persze nem az az oka, hogy a magyar ember leginkább a magyar terméket szereti megvenni, hanem az, hogy a hazai olcsóbb, jobb ár/érték arányú lehet.” Ez önmagában gyászos!!4 Minden nemzetnél a gazdaság főmotorja, hogy saját tervezésű/gyártmányú terméket vesznek… Németek, Lengyelek, Hollandok….Stb Túlmutatóan a Suzuki a büdös életben nem lesz magyar termék, attól mert a japán Osamu Suzuki Úr úgy döntött, nyit egy termelőegységet nálunk s meglovagolja ama korcs paradigmarendszert, hogy a „”rendszerváltás”” után rá lehet rabolni a hazai piacunkra, s az akkori törvénykezési mechanizmusok adta lehetőséggel élvén a kiszolgáltatott ,olcsó, jól képzett munkaerőnket kizsákmányolja!!! SZAKÍTSUNK KÉREM TISZTELETTEL AZON TÉVES ÍDEÁKKAL, NÉZETEKKEL, HOGY MAGYAR TERMÉK MÁR AZ IS, HA ÁTREPÜL LÉGI SZÁLLÍTÁS KERETÉBEN A LÉGTERÜNKÖN EGY ÁRU AZ MÁR MAGYAR!!! Mert már ide lett szétvágva a nemzettudatunk!!! Ezért remegnek a Jobbiktól is, mert a gazdaságszabályozási intézkedések, és a gazdaságfejlesztési források kiosztása is merőben megváltozna s a magyar gazdasági szereplőket/ termelőket,/ gyártókat támogatnák, hoznák előnybe nem a gusztustalan -tisztelet a kivételnek- külföldi multicégeket!! A Suzukival meg még ha relevánsan Magyar is lenne, s ha ilyen minőséget vonultatna föl, akkor sem venném!- De ez családi+ ismerősi tapasztalatok égisze alatt megszületett szuverén vélemény…

  • 2017.10.28. at 08:19
    Permalink

    Jó a szerző meglátása, a régi Baleno, a Liana és a Kizashi sem produkált jelentős eladásokat itthon. Talán majd ez az autó változtat ezen.

    Ha már India szóba került, muszáj megosztanom egy meghatározó autós élményemet, amit tegnap szereztem. Régóta követem a Tata pályafutását, így ismerem a típusaikat, de egyszerűen letaglózott, amikor az utcán sétálva egy Tata Ariába botlottam, N-es rendszámmal(!). Ismeri valaki?

    [url]https://www.google.hu/search?q=tata+aria&client=opera&hs=0bM&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwifsrn1-IDLAhVKw3IKHcPOAssQ_AUIBygB&biw=1048&bih=698[/url]

    Egy viszonylag kihalt utcában állt(nem írom le, melyik városban), úgyhogy több se kellett – fotó minden irányból….Az autós egzotikumokat én mindig is zabáltam, úgyhogy nagyon kedvemre való volt ez is. Kissé bumfordi, kissé esetlen autó(4×4-es), de arra jutottam, hogy India sincs már nagyon lemaradva…Nekem nagyon bejött, igazi ínyencfalat volt.

Vélemény, hozzászólás?