Te adnál 3,5 milliót a Jófogáson ezért az egyedi rendszámért?

Alig kezdődött el az újfajta rendszámok kiosztása, egyesek máris betáraztak az egyéni kombinációkból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már nem csak az autókon, hanem a Jófogáson is megjelentek az új rendszámok. Igen borsos árat kérnek azokért az egyedi plakettekért a hirdetési oldalon, amelyekről az eladó úgy gondolta, hogy nagy lesz rájuk a kereslet. Mutatjuk, miket találtunk!

Július első napjától osztják az új rendszámokat, ám azok meglepő mértékű népszerűségnek örvendenek. Nemrég be is számoltunk róla, hogy mennyi fogyott az első hetekben az újfajta kiosztásból, erről ide kattintva olvashattok. Lassan persze természetessé válik majd mindez, hamarosan használttesztre is érkezik egy már új rendszámos, külföldről behozott autó. Még ennél is jóval érdekesebb viszont, hogy mekkora csata volt a új, egyéni azonosítókért. Persze nem csak azért, mert az összes János hirtelen JANIKA-1 plakettet akart volna a B Corsájára, hanem mert már most beindult a biznisz:

egyesek előre lecsaptak a várhatóan keresett rendszámokra, hogy azt profittal adhassák tovább.

Ennek egy ékes - és igen borsos áron kínált - példáját láthatjuk a Jófogáson: az összes karakternél "I" betűt tartalmazó plakettért 3,5 milliót kérnek, a fennmaradó egy számjegyet sem bonyolult kitalálni, persze mi adatvédelmi okokból ki kellett hogy takarjuk. Ez a hirdetőre nem vonatkozik, főleg akkor nem, ha épp maga a rendszám az, amit árul, ezért ide kattintva az eredeti hirdetésben megnézhetitek a teljes karaktersorozatot. Fontos megjegyezni, hogy ezeknek az egyedi és egyéni rendszámoknak az adás-vétele teljesen legális, ám nyilvánvalóan adminisztrációval jár, sőt, az extra költségek is jelentősek lehetnek, a vevőnek ugyanis a kölcsönösen kialkudott vételáron felül az átírást is ki kell fizetnie, ami pontosan ugyanannyiba kerül, mint amennyit először fizettek az adott kombinációért. Egyéni rendszám esetében ez egy extra 112 450 forintos, egyedi rendszám esetében pedig pedig egy extra 435 000 forintos kiadást jelent. Persze, akadnak olcsóbban eladó rendszámok is, a kimondottan Mercedes-Benz kupékra passzoló, MB-CL kezdetű kombinációért például csak 300 ezer forintot kérnek a hatósági 112 ezren felül. Bár ezt eredetileg a Facebookon találtuk, mint kiderült: ez a tábla is fent van Jófogáson, ide kattintva nézhetitek meg a teljes szövegét. Nem újdonság mindez, a váltás előtt is divat volt az ilyesmi, sőt, még most is találni régi, tehát három betűből plusz három számból álló egyéni rendszámot is a Jófogáson. Ebben a hirdetésben például egy csúcsmotoros, hibrid Lexus RX régi azonosító jeleit kínálják, kreatívan annyi ezer forintért, amennyit a táblácskán is olvashatunk.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?