Több mint 300 ezer kilométer után is hibátlan ez a Lexus LC

Elég extrém, hogy egy autó évi 75 ezer kilométert fusson, főleg ha egy sportkocsiról van szó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem véletlen az elégedettségi listákon a Lexus első helye, a prémiumot is megbízhatóságba csomagolják a japánok, erről tanúskodik ez az LC is, amiben nem csak gyönyörködtek.

Háromszázezres futás miatt még nem szokott összeszaladni a falu, azonban árnyalja a képet, hogy egy négyéves sportkocsiról van szó.
Hirdetés
A gyönyörű képét 2017 óta gyártja a Lexus, a külsőt az 500 példányban gyártott LFA ihlette, a műszaki tartalom az LS-től származik. Nem csak a megjelenés, hanem a Takumi mesterek is az LFA gyártósora mellől érkeztek, a magasan képzett és sok tapasztalattal rendelkező szakemberek felügyelik a gyártás folyamatát és a minőséget. Hajtásláncból kétféle elérhető, az LC 500h motorja 3,5 literes szívó V6-os, ehhez társul a hibridhajtás, a rendszerteljesítmény 359 lóerő. Villamos támogatás nélkül is kérhető az LC, az 5,0 literes, szívó V8-as 464 lovas. Az amerikai LC tulajdonosa 2019-ben vette át az autó kulcsait, azóta kis túlzással ki sem száll a kupéból. Idén márciusban érte el a 240 ezer kilométert, most pedig 300 ezer környékén jár a számláló. Ez évi 75 ezres futást jelent, ami napi 205 kilométernek felel meg, személyautóknál elég ritka az ilyen intenzív használat, főleg egy LC-hez hasonló kaliberű járműnél.
Hirdetés
A tulajdonos teljesen elégedett az autójával, 300 ezer kilométer alatt semmilyen meghibásodást nem tapasztalt, egyedül annyi a problémája, hogy az alacsony építés miatt gyorsan gyűlnek a kőfelverődések, az esztétikai hibákat egy matt fóliával sikerült eltüntetni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?