Tölthető Lexus a láthatáron

Sanszosan az NX lesz a Lexus első plug-in hybrid modellje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén 30 éves a Lexus, 1989-ben érkezett az első LS, idén pedig - várhatóan e hónap végén - első konnektoros, plug-in hybrid modelljük is várható.


A hírek szerint november végén a plug-in hybrid NX szabadidő-autó leleplezésével zárja jubileumi évét a Toyota idén 30 éves prémiummárkája, azaz a Lexus. Nem titok, ez a modell egy új sorozat nyitánya lesz, s további plug-in hybrid modellek követik majd. A debütálás várhatóan Kínában, a Kantoni Autószalonon lesz. Az idén tizenhetedik alkalommal megrendezett Kantoni Autószalon a kínai piac robbanásával másfél évtized alatt csaknem akkorára nőtt, mint a több mint 110 éves múltra visszatekintő, vele egy időben zajló Los Angeles-i Autószalon, ami a másik lehetséges helyszíne a bemutatónak. A leginkább valószínű persze az, hogy mindkét helyen pózol majd a konnektoros Lexus. Kalifornia hagyományosan az e-mobilitás legfőbb zászlóhordozójának számít a belső égésű motorok utolsó nagy bástyájának számító Egyesült Államokon belül. Ami pedig Kínát illeti, a pekingi vezetés azon igyekezete, hogy gyors tempóban csökkentse a több millió lakosú nagyvárosok elviselhetetlen mértékű légszennyezését, a világ első számú villanyautó-piacává tette a hatalmas országot.
Hirdetés

Akármelyik kiállítást választja is tehát a Lexus első plug-in hibrid típusának leleplezésére, jó döntést hoz. Valamivel nagyobb a valószínűsége a kínai helyszínnek, hiszen Los Angelesben láthatjuk meg először a Toyota RAV4 hálózatról tölthető hibrid változatát, így a gyáriak alighanem úgy taktikáznak: szerencsésebb, ha a két, maga nemében egyformán úttörő jelentőségű modellnek nem kellene egymással megosztoznia a rivaldafényen. Más kérdés, hogy a Lexusnál egyelőre nem számíthatunk kézzel fogható prototípusra.
A Lexus várhatóan az NX SUV-t szereli fel elsőként hálózatról tölthető hibrid hajtáslánccal – de nem a jelenlegi, hanem a következő szériát. Noha a két modell nem tekinthető egymás közvetlen testvérének, a 2014-ben bevezetett Lexus NX építésénél felhasználták az előző generációs Toyota RAV4 egyes komponenseit. A Lexus 2022-től gyártásba kerülő, következő szériája azonban ugyanarra a TNGA-K padlólemezre épül majd, mint az idei évtől forgalmazott, új generációs Toyota RAV4. Olyannyira közösek az alapok, hogy a következő NX széria ugyanabban a kanadai üzemben készül majd, ahol jelenleg az idei évtől forgalmazott, új generációs Toyota RAV4 öntöltő hibrid kivitelét gyártják. Mivel egyelőre a hálózatról tölthető Toyota RAV4 pontos paraméterei sem ismertek, korai volna találgatásokba bocsátkozni a Lexus NX Plug-in hibrid modelljével kapcsolatban. A piacon színre lépő, új generációs versenytársak jellemzően a korábban elfogadott 40-50 kilométernél akár másfélszer nagyobb távolságot tudnak megtenni tisztán elektromos hajtással. Biztosra vehető, hogy a Toyota/Lexus páros sem adja majd ennél alább, amint pedig szériaéretté válik a cégcsoport rendkívül nagy energiasűrűséget lehetővé tevő szilárdtest akkumulátora, ennél nagyságrendekkel jobb paramétereket mutathatnak fel az innovatív energiatároló technológiát alkalmazó modellek.
Bár a Lexus NX lehet a márka első plug-in hibrid, azaz első konnektorról tölthető modellje, de nem az első tisztán elektromos modellje: ez a cím minden bizonnyal az UX szubkompakt crossoverre vár, amely a Toyota C-HR testvérmodelljeként kaphatja meg annak 2020-től forgalomba kerülő elektromos hajtásláncát. Hogy valóban az UX lesz-e a Lexus első villanyautója, az mindössze 11 nap múlva, november 22-én kiderül, az ugyanis már nem titok, hogy a márka a Kantoni Autószalonon leplezi le első kereskedelmi forgalomba kerülő elektromos modelljét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?