Törésteszten az Alfa Romeo Tonale és még sok más újdonság!

Összetörtek még néhány új modellt: mutatjuk, melyik a legbiztonságosabb!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb csokornyi újdonságot tesztelt az Euro NCAP, a mezőny nagy visszatérője az Alfa Romeo, akik 2016 óta most először vizsgáztattak 5 csillagra egy teljesen új modellt. Összegyűjtöttük az eredményeket, íme a csillagok száma!

Az utóbbi időszakban hét újdonságot törtek össze az Euro NCAP emberei, az előző kör eredményeiről is beszámoltunk, arról ide kattintva olvashattok. Most az Alfa Romeo Tonale mellett a Kia Sportage, a CUPRA Born, a Mercedes Citan és T-osztály, a Toyota Aygo X, illetve a BMW i4 eredményeivel jelentkeztek.
Hirdetés
A Tonale a Stelvio 2016-os eredménye után először hozott 5 csillagot az olasz márkának, még úgy is, hogy nincs benne középső légzsák. Felhúzza viszont a pontszámát, hogy ügyesen kerül el baleseteket, és remek a fáradtságfigyelője is. A Kia Sportage sikere közel sem ennyire meglepő, hiszen a korábban már 5 csillaggal jutalmazott Hyundai Tucson közeli rokona. Mivel hasonlóak lényegében minden biztonsági kérdésben, így nem is akkora szó, hogy ugyanilyen remekül szerepelt. Ez a CUPRA Born villanyautóra is igaz, csak itt a Volkswagen ID.3 eredményének fényében volt szinte előre borítékolható az 5 csillag.
Hirdetés
A Mercedes T-osztály, illetve annak puritánabb, haszonjármű-szerűbb változata, a Citan Tourer is összetört: bár a Kangoo csak 4 csillagot kapott, a Mercedes változatok a középső légzsák miatt megkapták az ötödiket. Szerencsére a két modell között csak kényelmi színvonal terén van különbség: biztonság tekintetében nagyon hasonlóan viselkednek, így az eredményeik ugyanazok.
Hirdetés
A Kisebb autók mezőnyében a Toyota Aygo X tudása derült ki: ahhoz képest, hogy minden egyes eurocent spórolás számít ebben a mezőnyben, egész jól teljesített a kis crossover. Nem az ütközésbiztonság miatt kapott csak 4 csillagot, hanem egyes vezetéssegítő rendszerek hiánya, vagy gyengébb színvonala miatt. Sokkal kevésbé mutat jól az ötödik csillag hiánya a BMW i4 villanyautó értékelésénél, itt a fő probléma, hogy a biztonsági rendszer és az annak alapjául szolgáló szenzorok a 2019-ben bemutatott hármas sorozattal azonosak, ezek színvonala a mai mezőnyben már szintén csak 4 csillaggal jutalmazható. A pontos eredményeket alább, a táblázatban találjátok.
A legújabb Euro NCAP törésteszt-eredmények
Modell Euro NCAP eredmény Felnőtt-védelem Gyerek-védelem Gyalogos-védelem Balesetelkerülő rendszerek
Alfa Romeo Tonale 5 csillag 83% 85% 67% 85%
CUPRA Born 5 csillag 93% 89% 73% 80%
Mercedes-Benz T-osztály 5 csillag 91% 93% 69% 90%
Kia Sportage 5 csillag 87% 86% 66% 72%
BMW i4 4 csillag 87% 87% 71% 64%
Toyota Aygo X 4 csillag 78% 78% 74% 81%
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?