Új családi szedánt mutat be a VW

Készít még megfizethető népautót a Volkswagen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A megfizethető négyajtós a Polo távoli rokona, családi autónak is bőven elég tágas.

Miközben Európában manapság a szabadidő-autók felé billen a Volkswagen kínálata is, a világ más részein még mindig kínálnak hagyományos szedánokat. Ilyen az új Lavida XR is, amelyet épp most mutatnak be Kínában. Az újdonságot a SAIC-Volkswagen gyártja majd, és a Latin-Amerikában forgalmazott Lavida, illetve az Indiában gyártott Skoda Slavia egy változata. A műszaki alapjait az MQB A0-IN jelzésű platform adja, a karosszéria stílusjegyeiben pedig erősen emlékeztet az Európában is kapható VW Polóra, csak a hűtőmaszk jellege, és persze a farrész kialakítása más. A Lavida XR a maga 4,56 méteres hosszával és 2,65 méteres tengelytávjával kicsinek nem igazán mondható, és a 498 literes csomagtartó is tekintélyesnek tűnik. Motorból egyféle lesz, 1,5 literes, 110 lóerős négyhengeres szívómotor, amelyet hatfokozatú automata váltóval párosítanak. Ráadásul nem is lesz túl drága: 100 ezer jüan, azaz 4,8 millió forint alatti összegért kerül piacra Kínában, így a helyi gyártmányokkal is versenyképes lehet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?