Egyetlen centiméterrel lett hosszabb az új IS, minden más mérete változatlan, mivel a frissebb vonalak mögött valójában ugyanaz a műszakiság lapul: ez még mindig a 2013 óta forgalmazott harmadik generáció. Mindez érthetÅ‘ is, hiszen a kisméretű prémium szedánok szegmense évrÅ‘l évre csökken, ezzel a frissÃtéssel pedig szinte biztossá vált, hogy sohasem készül majd új IS generáció, már amennyiben nem vesz 180 fokos fordulatot az autóipar.
A frissÃtéssel egyébként az új lökhárÃtók, a nagyobb hűtÅ‘rács, a modernebb elsÅ‘ és hátsó lámpatestek, illetve az új, szürke szÃn mellett az utastér is frissült. A modernebb belsÅ‘ dizájn oltárán végleg feláldozták az Å‘skori alapok nyomait: az analóg óra és a CD lejátszó például csak most tűnik el végleg a műszerfalról, helyettük 12,5 colos digitális műszeregység és ugyanekkora infotainment képernyÅ‘ kerül a sofÅ‘r orra elé. Az utolsó árulkodó jel a múltból Ãgy a régimódi váltókar marad.
Hajtásláncok terén az IS 350 vagy az IS 300h változatok maradnak meg. ElÅ‘bbi hátsó- vagy összkerékhajtással is választható, mÃg utóbbi kizárólag a hátsó kerekeken képes tekerni. Mindkét változat több biztonsági rendszert és fejlettebb asszisztenseket kÃnál, immár nem kell fogni a kormányt autópályázás közben. A friss vezetési élmény érdekében teljesen új kormányművet és egy jóval modernebb adaptÃv futóművet is kapott az újdonság. A frissÃtett IS bevezetése jövÅ‘ év elején kezdÅ‘dik majd.