Új városi crossovert villantott a Hyundai

Idén érkezik a Hyundai Kona

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szúrós tekintetével üzeni a Hyundai új városi crossovere, hogy vele bizony komolyan kell számolni a versenytársaknak. Lássuk, valóban kell-e félni tőle?


Első alkalommal láthatunk részletképet a koreaiak új crossoveréről. Már ez is jól tükrözi, hogy nem egy megszokott Hyundaijal lesz dolgunk. Az alacsony, szúrós tekintetű LED-es lámpatest mögött a Kona névre keresztelt modell lapul, amely idén ősszel érkezik a piacra. Mostantól hónapról-hónapra egyre több információ láthat majd napvilágot róla. Egyelőre annyit tudunk, hogy közvetlenül az Opel Mokka X, a Renault Captur és a Nissan Juke vetélytársa lesz.
Hirdetés

Az új modell nagy szerepet kap a Hyundai azon törekvésének megvalósításában, hogy a cég az ázsiai márkák vezetőjévé váljon Európában 2021-ig. A gyártó elmondása szerint a Kona fejlesztésénél nagy hangsúlyt fektettek a menetdinamikára, és ez a típus adja majd a kategória legnagyobb belső terét. Egyelőre ígéretesnek tűnik az újdonság, kíváncsian várjuk a további részleteket róla.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?