Újabb fenyegetést kapott Vettel

F1: Buttonnak kinyílt a csipája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alonso után Button is azt nyilatkozta, hogy a jövőévi F1-szezonban elkaphatja a Red Bull üdvöskéjét.

Jenson Buttonnak kinyílt a csipája, de így van ez rendjén: a 2011-es szezonban megverte előrébb taksált mclarenes kollégáját, Lewis Hamiltont, s ő lett a legjobb – Vettel után. Az idén kétszer is kalocsai mintás overallt viselő Button azt nyilatkozta, itt az idő, hogy elkapja a Red Bull üdvöskéjét.
A Brawn GP-vel 2009-ben világbajnoki címig jutó britet minden bizonnyal úgy igazolta le a McLaren, hogy ő majd jól elműködget honfitársa, Lewis Hamilton árnyékában, nyer tán egy-két futamot, segít a konstruktőri pontvadászatban minél előbb végezni, de ennyi. Ehhez képest a mögöttünk álló évadban Button – na jó, Vettelt leszámítva – mindenkit elkalapált, az utolsó kilenc versenyből hétszer csapattársa előtt finiselt, mire meg is hosszabbították a szerződését két évvel. Érthető hát, ha a ferrarista Alonsóhoz hasonlóan ő is úgy véli, akár már jövőre véget vethet Vettel és a Red Bull uralmának.
Hirdetés
„Nem lettünk világbajnokok az elmúlt két esztendőben, de sikerült nyerni néhány futamot, s most úgy érzem, eljött a mi időnk” - fogalmazott Button a többesszámot nyilván nem magára és Hamiltonra, hanem magára és a McLarenre értve. „Remek helyzetben vagyunk, nem is lehetnénk jobban, s már szörnyen várjuk a 2012-es szezont. Sokat fejlődtünk, s még egy kis plusszal versenyben lehetünk a trófeákért.”
Idén senkinek semmi reális esélye nem volt a minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnokává avanzsáló Vettellel szemben, jövőre hat világbajnok (Schumacher 7x, Alonso és Vettel 2x, Button, Hamilton és Räikkönen 1x) feszül majd egymásnak a rajtrácson, ilyen se volt még a Forma-1 történetében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?