Újabb terv az Audi Quattro feltámasztására

Brutális lehet majd az új Audi Quattro

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frankfurtban az Audi megmutatja, hogyan képzeli el a legendás Quattro jövőjét. Ha megvalósul, hibrid szupersportkocsi lesz.


Másodszor fut neki az Audi a Quattro feltámasztásának, hiszen a 2010-es Párizsi Autószalonon mutogatott koncepció után most szeptemberben Frankfurtban is elővezeti, miként képzeli el a krisztusi korban járó legenda újraírását. Az elvi fogadtatással persze akkor sem volt gond és nyilván ezúttal sem lesz, sőt, a válságból talán-talán ki-kikecmeregve a piac is jobban értékelne egy ilyen drága szupersportautót. Magyarán vinnék, mint a cukrot még úgy is, hogy 200-250 ezer eurós, uszkve 60-75 millió forintos és limitált szériás különlegességről volna szó - leghamarabb 2016-os gyártással.
Hirdetés

Hajdanában az RS5 szolgált volna a Quattro alapjául, most a még nagyobb RS7 műszakiságára építkezne az Audi némileg azért kurtított padlóval. A mérnökök a legújabb divat szerint konnektoros hibrid hajtásláncban gondolkodnak kb. 800 lóerős összteljesítménnyel (és 1000 Nm nyomatékkal), a benzinmotor ikerturbós, 4 literes V8-as lehet önmagában is vagy 600 lóval. A végsebességi cél 300 km/óra, a 100-as sprintidőt 3,4 mp-esre szimulálták naná, hogy quattro összkerékhajtással. Sperrdiffi, kerámiafék, adaptív futómű, minden lesz. Lesz?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?