Újdonságdömping a Maseratinál

Szupersportautó és kompakt SUV is érkezik a Maserati palettájára

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Összesen 13 új modellt ígért a Maserati 2024-ig. Most megérkezett az első fecske.

Mint sok más gyártó, a Maserati is kényszerűen tolta el új szupersportautójának bemutatóját a koronavírus járvány miatt. Ám, most végre megmutatták a Ferrari alapokra épülő MC20-ast, amelynek motorja is igazi ínyencség, hiszen az F1-ben alkalmazott technikát építették bele. Így nem is csoda, hogy a háromliteres, duplaturbós V6-os motorból 621 lóerőt csalogattak elő, 730 Nm forgatónyomaték kíséretében. Az erőt 8 fokozatú duplakuplungos sebességváltó továbbítja a hátsó kerekek felé, sőt, még részlegesen önzáró differenciálmű is helyet kapott az autóban. 0-100-as gyorsulása elképesztő, hiszen 2,9 másodperc szükséges csak hozzá, végsebessége pedig 325 km/h.

Az új sportautó rendelhető majd tisztán elektromos hajtással is!

Így még gyorsabb lesz, igaz csak egyetlen tizeddel, szóval 2,8 másodperc alatt ugrik százra, a végsebessége pedig 310 km/h, miközben a hatótávolsága 323 km egy feltöltéssel. Ennél többet nem nagyon árultak még el róla. Lehet még tudni, hogy a tömege nem éri el a másfél tonnát, illetve 4669 mm hosszú, 1965 mm széles és 1221 mm magas a kasztnija, a tengelytávolsága pedig 2700 mm. A bemutatott példányon 20 colos felnik pompáztak, mögöttük elöl 380 milliméteres, hátul 350 milliméteres, hűtött tárcsafékekkel, de igény esetén karbon-kerámia fékek is rendelhetők, amelyek átmérője 10 milliméterrel nagyobb. Egy pici betekintést az utastérbe is engedtek, ahol 10 colos érintőképernyő, digitális műszerfal (szintén 10 colos), Sabelt ülések, Sonus Faber hangrendszer és sok-sok karbon dísz várja az utasokat. Kiszúrható még az üzemmódválasztó is, amelyen GT, eső, sport, verseny és minden segítséget kikapcsoló lehetőségek sorakoznak. A sorozatgyártás elkezdését év végére ígérik, az autó ára pedig valószínűleg 210 000 dollárról, tehát kb. 63,4 millió forintról indul majd.
Hirdetés
A részletes fotókon megmutatott szupersportautó mellett a Maserati megszellőztetett egy képet a hamarosan érkező, Levante alá pozicionált szabadidő-autóról, és a GranTurismo következő generációjáról is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?