Unatkozott a Covid alatt, ezért épített egy utcai dodzsemet

A nagyranőtt játék nyomokban Chevrolet Aveót és egy motorbiciklit tartalmaz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rengeteg új hobbit szült a vírus, a bezártsággal töltött hónapokat mindenki máshogy vészelte át, van aki utcán is legálisan használható óriás dodzsemet épített.

Egészen addig aranyos játékautónak tűnik az ötvenes évek amerikai autóinak megjelenését másoló dodzsem, amíg szemünk az apró sofőrre nem téved. De nem Dan Hryhorcoff, az építő ment össze, hanem az autója nőtt óriásira, a vidámparki jármű mozgatásához egy rendes autó motorját kellett felhasználni. A jármű külseje egy 1953-as fotó alapján készült, az eredeti dodzsem egy pennsylvaniai vidámparkban szolgált. A “kisautó” néhány centi híján négy méter hosszú, 2,13 méter széles és 168 centi magas (persze a kamu áramszedőt nem számítva), ilyen paraméterekkel már egyáltalán nem szórakoztató az ütközés. A külsőt először hungarocellből formázta meg az idős úr, majd ennek alapján öntőforma készült, ebben szilárdult meg az üvegszál. A farmotoros, hátsókerék-hajtású dodzsemet egy Chevrolet Aveóból származó benzinmotor hajtja, az első kerék egy motorbicikliből származik, ennek köszönhetően a háromkerekű járgány minimális fordulókörrel rendelkezik. A hazaihoz képest sokkal lazább szabályozás lehetővé teszi, hogy az óriás dodzsem legálisan vehessen részt a forgalomban, amit megálmodója ki is használ.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?