Ünnepel a Dacia romániai gyára, fontos mérföldkövet értek el!

Nagy siker a Dacia új SUV-ja, ahogyan ezt az eladási számok is bizonyítják

Mindössze nagyjából egy éve kapható a Dacia Bigster, azonban máris jelentős mennyiség fogyott belőle. De mennyi az annyi? Máris mutatjuk!

Legördült a 100 ezredik Bigster a Dacia Mioveni gyárában, mindössze nagyjából egy évvel a termelés megkezdését követően - jelentette be a márka. Önmagában ez a szám nem feltétlenül lenne nagy szó, azonban érdemes szem előtt tartani, hogy ez jelenleg a román-francia márka egyik legdrágább típusa (Magyarországon a Spring fillérre azonos kezdőárral rendelkezik, mint a Bigster). A Dataforce összesítése alapján csak a Sandero, illetve a Duster nyomta le házon belül, viszont ezekből olyan sokat vettek nyilvántartásba 2025-ben, hogy mindkettő befért a legkelendőbb 10 típus közé. Bár a Bigster a múlt esztendőben a top 50-be sem fért be, idén jó eséllyel mindez változhat, hiszen például 2025 decemberében is ott volt a legnépszerűbbek között a 31. helyen, sőt, a magánügyfelek körében az év második felében a legkelendőbb C-SUV volt a Dacia új szabadidő-autója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?