Üzemanyagcellás Kia jöhet 5 év múlva
Hatékonyabb erőforrást fejlesztene a Kia
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Kia bejelentette terveit egy új üzemanyagcellás jármű bemutatására, ami 2020-ban várható
5%-kal hatékonyabb és 10%-kal erősebb üzemanyagcellás motor fejlesztésén dolgozik a Kia. Évente ezer ilyen modellt is gyártanának 5 év múlva
A gyár 5 éves terve részeként jelentették be jövőbeli járművüket, aminek sorozatgyártású változata egy következő generációs hidrogén üzemanyagcellás technológiát fog felvonultatni. A Kia elmondása szerint az ilyen erőforrások mérete megegyezik egy 2,0 literes belsőégésű motoréval, ugyanakkor magas szintű tartósságot és teljesítményt ígérnek. A gyár szűkszavúan nyilatkozott a részletekről, azonban elárulták, hogy rendszerük hatékonyságát 5%-kal, teljesítményét 10%-kal kívánják növelni, miközben tömegén és mérten is 15%-kal csökkenteni kívánnak. A gyár azt is célul tűzte, hogy üzemanyagcellás autójának hatótávja 800 km lesz, csúcssebessége pedig megközelítőleg 170 km/h körül várható. A koreai gyár 300 különböző partnerrel dolgozik az üzemanyagcellás modell megvalósításán és a világpiacon való elterjesztésén. A Kia ígérete szerint a modell magas minőséget fog képviselni és „azt a szintet fogja hozni, amit az ügyfelek elvárnak a márkától.”
„azt a szintet fogja hozni, amit az ügyfelek elvárnak a márkától.”
Az a baj ezzel, hogy sokan nem csak, hogy semmit nem várnak el tőle, hanem látatlanban le „koreaisz*rozzák”. Egyre kevesebben vannak, de elsősorban őket kell meggyőzni, hogy nincs igazuk. Akinek meg már volt Kiája, az tudja, hogy kiváló minőségre számíthat, és ha pl. régi Cee’d-jét szeretné egy alternatív hajtású, környezetbarát autóra cserélni, azt immár „házon belül” megteheti – a kínálat pedig egyre csak bővül.