V8-as duplaturbós motort kapott a Mercedes G-osztály

Lerántotta a leplet a Mercedes a frissített G-osztályról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak a külső és belső újult meg, a motorpaletta is szélesedett. 4,0 literes V8-as twin-turbós is megjelent a kínálatban.


A ráncfelvarrás során a legfontosabb változás a G 500 modellt érinti, amelyben ugyanaz a 4,0 literes V8-as twin-turbós benzinmotor teljesít szolgálatot, mint a G 500 4x42 koncepcióban. 422 lóerős, a 610 Nm nyomaték pedig 2250-4750 1/perc fordulatszám-tartományban áll rendelkezésre. Mindez 5,9 másodperces 0-100 km/órás gyorsulásra elegendő.

A belépőszintű modell, a G 350 d is tovább erősödött. 211 helyett immár 245 lóerőt, 540 helyett pedig 600 Nm forgatónyomatékot használhatunk ki. Ezzel a hajtáslánccal 8,9 másodperc szükséges a 0-100 km/órás sprinthez. A csúcsmodelleket a G 63 és a G 65 AMG. Előbbi 571 vagy 598 lóerővel érhető el, melyhez 760 Nm társul, utóbbiban pedig 630 lóerő és 1000 Nm szunnyad.
Hirdetés
A külsőt illetően csupán minimális módosítások történtek: az első és hátsó lökhárítók formáját átrajzolták, a kerékjárati ívek pedig fényezettek lettek. A 350 d modell alapfelszereltségként kap 18 colos ötküllős könnyűfémfelniket. Egy különleges, "AMG Edition 463" névre hallgató G-osztály is érkezik a kínálatba, amely lenyűgözően sportos megjelenéssel büszkélkedhet. Belül kéttónusú műszerfal és bőrülések, nappa bőr ajtókárpit és karbonszálas díszítőelemek sorakoznak, míg kívül rozsdamentes acél kipufogórendszer, 21 colos felnik és AMG díszcsíkok különböztetik meg a többi modelltől.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?