Városi miniautó koncepció a Hondától
Rollert hordoz puttonyában a Honda NeuV koncepció
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az autómegosztásnak szentelte legfrissebb koncepcióját a Honda. Óriásképernyő, roller a csomagterében, és még az ajtónyitás sem vesz el teret.
Kerekeit a sarokba szorították, valódi kockaformát kapott a NeuV koncepció
Bár a legnagyobb dobás nyilván a Civic Type R volt a Honda standján Genfben, volt ott egyéb érdekesség is. Ilyen például a NeuV (ejtsd: nyú-ví) koncepció, ami a Honda elképzelése a jövő városi kisautóiról. Neve a New Electric Urban Vehicle rövidítéséből jött össze. Először jár Európában, előtte a Las Vegas-i CES-en láthatta a nagyközönség. Nagyvárosi irányzatára kockaformája és az elforduló ajtók is utalnak, hiszen így igényli a lehető legkevesebb helyet. A hangulatról panoráma szélvédő és óriási érintőképernyő gondoskodna, csomagterében pedig egy 'Kick 'n Go' nevű apró háromkerekű roller rejtőzik, hogy az utolsó métereken se kelljen lépkednünk.
Műszerfal helyett egy óriási képernyőt adna a kétszemélyes utastér. A Honda koncepciójában legalább még van hagyományosnak mondható kormány
A Honda azt állítja, hogy a privát kézben lévő autók, életük 96%-ában állnak, pedig közben pénzt is hozhatnának. A koncepció az autómegosztásra épít, tehát amíg mi nem használjunk autónkat, valaki más venné igénybe. Természetesen önvezető profilja is lesz, amit HANA-nak (Honda Automated Network Assistant) neveztek el. Utóbbi a sofőr döntéseit, gesztusait tanulva hozná meg később saját döntéseit.
Ülései mögött egy rollert rejteget, aminek köszönhetően az utolsó métereken sem kell megerőltetni magunkat