Vasárnap az M3-as kivezetőjét el kell felejteni!

Ismét filmforgatás zárja le az autópályát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg múlt héten Budapesten az Erzsébet hidat zárták le, ezúttal az M3-as autópálya kivezetőjét veszik birtokba az „A Good Day to Die Hard” című film forgatócsoportjai.


Az „A Good Day to Die Hard” című film augusztus végéig tartó forgatása miatt a közeljövőben is több alkalommal kell majd forgalomkorlátozásokra számítani Budapesten. Július 15-én, vasárnap, hajnali 4 és 22 óra között az M3-as autópálya Kassai tér és Sárrét park közötti kivezető szakaszát zárják le - írja a Budapesti Közlekedési Központ. A forgalom a főpálya melletti szervizúton, egy sávban haladhat, ezért a Közlekedési Központ azt javasolja az autósoknak, hogy az autópálya kivezető szakaszára a XV. kerületben a Széchenyi utcai, a Szerencs utcai vagy a Szentmihályi úti csomópontban hajtsanak fel.
Hirdetés
A további forgatási időpontokról és a hozzájuk kapcsolódó forgalmi változásokról a későbbiekben ad tájékoztatást a BKK, így azokról mi is csak az aktuális bejelentések után fogunk tudni információt adni. Korábbi cikkünkből azonban kiolvasható, hogy a nyár folyamán - pontos időpontok nélkül - hol tervez forgalomkorlátozást vagy terelést a BKK.
Forrás: bkk.hu
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?