Versenyautó készül a legújabb 3-as BMW-ből

Homológ pályaversenyautót építenek az új 3-as szedánból, a BTCC-ben indul

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rajthoz áll az új 3-as BMW is, és nem csak a piaci megjelenésről van szó, pályaversenyeken fog részt venni, amihez már készülnek is az első autók és megvannak a pilóták is.


Pár hónappal ezelőtt mutatkozott be a hetedik generációs 3-as BMW, amit a héten már kis is próbálhattunk, az új bajor szedánnál pedig nem csak a piacon való versengést figyelhetjük majd, pályára viszik az új 3-ast. Teljesen homológ versenyautó készül az új BMW-ből, az első terveket pedig már közszemlére adták. A külső kiegészítőktől elég durva megjelenése lesz, masszív szélesítéseket, új első lökhárítókat, meg persze tisztességes hátsó légterelőt is kap. Érdekes, hogy az orrdizájnt úgy alakították, hogy a fényszórók kis bevágásait elsötétítették, ezzel elveszett az utcai autó egyik jellegzetessége.
Hirdetés

A hajtásról a jelenleg kapható legerősebb benzines motor gondoskodik, vagyis a négyhengeres kétliteres 30i. Ez a motor az utcai autóban 258 lóerőt teljesít, a versenyautóban vélhetően többet, de erről még nem árultak el információkat. Azért is a négyhengeres motort választották, mert ezzel indulhat a brit túraautó bajnokságban, vagyis a BTCC-ben. Egyből három autó fog rajthoz állni a szezon kezdetén, a három pilóta Andrew Jordan, Colin Turkington és Tom Oliphant lesznek. A BMW 3-as visszatérése a BTCC-be most nagy meglepetés, hiszen az NGTC szabályrendszer bevezetése óta a 125i M versenyautók szerepeltek a bajnokságban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?