Videón a Skoda Octavia RS

Hol máshol, mint Nürburgringen, már teszten a Skoda Octavia RS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fotókon már elcsípték a nyáron Goodwoodban debütáló Skoda Octavia RS-t a Nürburgringen, ám ezúttal már videón is látható az új családi Skoda legizmosabb változata.

Új információk nincsenek az Octavia RS-ről, ahogyan az már márciusban ismert volt, júliusban Angliában, egészen pontosan Goodwoodban debütál, az autószalonok közül pedig elsőként minden bizonnyal a szeptember elején nyíló Frankfurtin lesz jelen. Korábban már lepel nélkül is láthattuk, szintén a Nürburgingen elcsípett fotók által, most pedig már mozgás közben, videón is megtekinthető az Octavia-csúcsmodell.
Motorja 220 lóerős 2,0 literes, közvetlen befecskendezéses benzines lehet majd 350 newtonméterrel, illetve azonos méretű, 185 lóerős CR TDI (közös nyomócsöves) turbódízel is szerepelhet, legalább akkora, de talán még nagyobb nyomatékkal. A váltók - nem meglepő módon - 6 fokozatúak lesznek, a kézi mellett várhatóan mindkét verziónál elérhető lesz az imádott, dupla kuplungos automata.
Hirdetés
Az RS esetében pedig alapáras lesz a sportos verziót a többi Octaviától megkülönböztető, élesebb vonalakkal rajzolt lökhárító, a méhsejt-mintás hűtőmaszk, valamint a csomagtértetőre biggyesztett spoiler, valamint a dupla kipufogóvég és a szériamodellekénél izmosabb, a motorteljesítményhez illő, egyedi keréktárcsák mögött dolgozó fékrendszer is. Miként az Octavia alapmodellje, az RS is hosszabb, szélesebb, laposabb és könnyebb lesz elődjénél, így az eddigi leggyorsabb és legdinamikusabb Octaviát jelenti majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?