Villamosítással, új dizájnnal próbáltuk ki a friss 5-ös BMW-t

Változott a vezethetőség és a hatékonyság, de még mindig nagyon BMW - BMW 5-ös bemutató

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új 5-ös szinte minden verziójában könnyű hibrid rásegítés dolgozik, de a villamosítási hullámban a BMW-nél nem felejtették el, honnan jöttek, így a friss modell is kellően sportos.

Meghatározó modell a BMW történetében, 1972-óta szerepel a kínálatban a márka oszlopos tagjaként. A hetedik generációval belépett a konnektorról tölthető hibridek piacára, valamint az M5 a márka történelmében forradalmian új, szétkapcsolható összkerékhajtást kapott. Az 5-ös a BMW hazai piacrészében is nagy szerepet vállal, a harmadik legnépszerűbb modelljük a 3-as és az X5 után. Az idei eladások sem rosszak, 249 darab kelt el szeptemberig 2020-ban, és ebben még nincs benne a friss modell egy darabja sem, mivel éppen most került piacra. Már ki is próbálhattuk hazánk gyönyörű fővárosában, Budapesten.

Alaposan átfésülték a 2020-as frissítésre, az új 5-öst könnyű lesz megkülönböztetni a négy évvel ezelőtt bemutatott verziótól.

Az optikai szélesítésen volt a hangsúly, teljesen megváltoztak a vesék és a lámpák formái. Itt még megmaradtak a horizontálisan formázott rácskereteknél, a lámpák vonásában mégis a 7-es és az X7 sejlik fel. A fényszórók mindenképp ledesek, a tesztautón pedig lézer technológiásak, ezért kék a felső részük, ez egyébként most újdonságként feketében is kérhető az M Performance katalógusból. Hátul is játszottak a lámpákkal, látványos a változás a sötét kontúrral húzott lámpatestekkel. Új lökhárítók, felnik és fényezések is érkeztek. Öt új árnyalat került be a kínálatba az X5-nél bemutatott Phytonic kék új verziójával és ezzel a szürkével együtt, melyet Bernina szürkének hívnak.

Kellemes csalódás, hogy az 5-ös sorozatból idén a legtöbb 530e-ből, vagyis a konnektoros hibrid változatból kelt el.

Majd az 520d és 530d dízeleket találjuk a második és harmadik helyen. A friss 5-ös színekben most nagyot dob az eddigiekhez képest. Az 530e tesztautó, melyet hamarosan hosszabb tesztnek is alávetünk, már az új M Sport fékekkel érkezik, mely most először pirosra fényezett féknyergekkel is elérhetővé vált. Az 530e külsőleg semmiben sem különbözik jelentősen a nem konnektoros 5-ösöktől, de egy új, kis légellenállású felniszettel különlegessé tehető a megjelenése. Az M Sport felszereltségű 520d, melyet az első rövid próbakörre kaptunk, az új sportos lökhárítókkal és Shadow Line fekete kiegészítőkkel szerepel, melyek a hajtáshoz hasonlóan népszerű opciók az 5-ösnél. Az 5-ös frissítésének egyik legfontosabb eleme, hogy már csak két olyan verzió létezik az M5-ön kívül, amiben nincs elektromos rásegítés. Alapból a belépő motornál, az 520i-nél nincs 48 voltos rendszer, de rendelhető, valamint a V8-as M550i-nél, melyhez nem is rendelhető. Minden további verzióba belekerül a váltó házába épített 11 lóerős elektormotor, mely hajtani nem képes külön az 5-öst, de kigyorsításnál, előzésnél meg tudja támogatni a motort az említett 11 lóerővel. A próbált 520d-ben is szerepelt, mely azonnal feltűnt, hiszen eltűnt a stop-start rendszer kapcsolója az indítógomb alól, így ezt a BMW külön deaktiválhatatlanná tette. Kikapcsol ugyanakkor Sport módban és akkor is, ha a menetstabilizátort félállásba, vagy teljesen kikapcsoljuk. Ez ugyanakkor nem zavaró, mivel az egyik legfontosabb hozadéka ezeknek a rendszereknek a hatékony üzem mellett, hogy rántás nélkül képesek újraindítani a motort, és ez az 520d-nél is nagyon simán működik.
Hirdetés

A 20d még mindig kicsit karcosan szól egy selymesen duruzsoló sorhatos 30d-hez képest, de továbbra is a legnépszerűbb dízel kivitel a négyhengeres.

Miután az utastérben, pláne, ha halk zene szól, egyáltalán nem is hallani a motor hangját, és az ereje is tisztességes. 190 lóerő és 400 Nm nyomaték több mint dinamikusan mozgatja az 5-öst, itt pedig xDrive rendszert is kaptunk, mely még annyira sem hozható ki a sodrából, mint korábban, érzésre sokkal hamarabb kapcsolódik be a hajtásba az első két kerék. Az új adaptív kormánymű szintén feltűnő, mely tempó és menetmód függvényében nagy mértékben beleszól abba, hogy mennyit kelljen tekerni a sportkormányon. Villámgyorsan vált a nyolcfokozatú ZF automataváltó, mely már szériában jár az 5-öshöz és a sportos karakterhez továbbra is tökéletes. Kevésbé látványos a frissítés az utasteret illetően, új árnyalatú kárpitok és díszítőelemek érkeztek, valamint az anyaghasználaton is javítottak több ponton. Csak tüzetes átvizsgálással találnánk meg a különbségeket, miután a G30-as eddig is remek minőségérzetet adott. 10 colos lett a multimédia kijelzője szériában, a feláras rendszer pedig az új 12,3 colos érintőkijelzőt használja. Az iDrive 7.0 gesztus- és hangvezérléssel is irányítható, valamint érintéssel és a jól bevált kezelőszervvel is a középkonzolon. A mindenképp online kapcsolatos rendszer legfontosabb friss eleme a navigáció, mely felhő alapú szoftvert alkalmaz, vagyis folyamatosan frissül és a szövegbeviteli része is könnyebben használható lett, hozzátenném, hogy az írásfelismerős tekerővel eddig sem volt nehéz. Apple CarPlay és Android Auto szolgáltatás is szerepel most már mindenképp az 5-ösben, valamint okostelefonos alkalmazáson keresztül elérhető több távoli vezérléses funkció, mint a nyitás-zárás, vagy klimatizálás. Motorkínálata egyelőre nem bővült, egész pontosan egy új verzió érkezik hamarosan, ez pedig az új sorhatos motorra épülő 545e plug-in hibrid, melyet még nem tudunk kipróbálni az 5-ösben. A plug-in verzió népszerűsége miatt mindenképp jó döntés volt a BMW-től, hogy a sorhatos motorral is lehetővé tette a vásárlóknak a választást, ez a verzió pedig erőből is nagyon sokat nyújt, 394 lóerőt és 600 Nm nyomatékot.

Míg az erősebb verzió nagyjából 54 kilométert tud megtenni tisztán elektromosan, addig a négyhengeres benzinmotoros 292 lóerős 530e akár 67 kilométerre is képes lehet.

Újdonság az 530e esetében, hogy xDrive összkerékhajtással és kombi, Touring karosszériával is elérhető. Vezetéstámogatók terén is van újdonság, a sávtartó hangolásán változtattak, párhuzamos közlekedés esetén a belső sávban haladva annak bal oldalán tartja az autót, a külső sávokban viszont jobbra tart, ezzel is hozzásegítve torlódás esetén a mentő, tűzoltó könnyebb haladását. Az új 5-ös BMW indulóára 14 750 000 forint, a legnépszerűbb dízel, az 520d 15,3 millióról indul, a jelenlegi legnépszerűbb kivitel, az 530e pedig 18 120 000 forintról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?