Volkswagenekkel lép az elektromobilitás korszakába a Vatikán

Megérkeztek az első Volkswagen ID.3-asok a Vatikánba, lesz még belőlük jó sok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A teljes járműflottáját lecseréli a Vatikán, összesen 40 darab elektromos Volkswagent vásárolnak a következő években.

Szokás mondani, hogy a vallás világa lassan mozdul, de a klímaváltozás még a Vatikánt is sürgős lépésekre készteti. 2030-ig a terveik szerint a teljes járműflottájuk széndioxid-semlegessé válik, ennek megvalósításához pedig a Volkswagent választották. A Volkswagen személyautós és pénzügyi szolgáltató vállalataitól egy-egy igazgatótanácsi tag személyesen adta át a pápának az elektromos autók közül az első darabokat, két ID.3 Pro Performance modellt.
Hirdetés
A két szolid szürke ID.3-as után további modellek fognak érkezni, az összesen 40 járműből álló vatikáni flottában ID.4-esek és ID.5-ösök is lesznek. Maga az együttműködés persze nem jótékonysági felajánlás a Volkswagen részéről, a pénzügyi leánycégük fogja biztosítani a finanszírozási struktúrát, de természetesen a Vatikán fizet. Sorban cserélik le korábbi autóikat, jövő év elejétől érkeznek a további darabok egészen addig, ameddig nem marad már belsőégésű motorral hajtott hivatali autó a Vatikánban. "A flották elektromosítása egyre fontosabb szerte a világon. Az, hogy a Vatikán alkalmazottai ID.-sofőrök lesznek a jövőben, egy nagyszerű cél és megtiszteltetés a márkánk számára, valamint kiemeli a teljesen elektromos ID.-modellek vonzerejét" - nyilatkozta Imelda Labbé, az értékesítésért, marketingért és az értékesítés utáni kapcsolatokért felelős igazgatótanácsi tag. A Volkswagen Financial Services igazgatótanácsi tagja, Dr. Christian Dahlheim hozzátette: "örömmel támogatjuk a Vatikánt ebben a fontos projektben. Ez valami igazán különleges számunkra és megmutatja, hogy teljes mértékben versenyképesek vagyunk a mobilitási szolgáltatásainkkal."
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?