A Mercedes is készült Genfre, méghozzá nálunk zöld rendszámra jogosult modellekkel. Konnektoros hibrideket hozott, méghozzá dízelmotorral szerelt C- és E-osztályokat.
Félidőhöz érkezett a jelenleg futó Mercedes-Benz C-osztály, ennek megfelelően jön is a ráncfelvarrás. Elsőként Genfben láthatjuk, a részleteket viszont már most eláruljuk.
Körülbelül egy hónapja mutatták be a teljesen megújult G-osztályt, ám nem ültek sokat a babérjaikon a Mercedesnél, mert most megérkezett a kigyúrt változat is, az AMG G 63.
Bő nyolc százalékos növekedéssel kezdte az idei évet a Mercedes-Benz 2017 hasonló időszakához képest. Volt olyan terület, ahol 14 százalékot ugrottak az eladások.
Vérpezsdítő dizájnt ígértek a korábban megjelent skiccek, illetve a tanulmányautó. Szinte már sportos, AMG arc köszönt vissza a képekről. A valóság azonban egy picit más lett.
Szibériában nincs hiány a fagyból, így kézenfekvő volt, hogy egy jégből faragott G-osztályt keltsenek életre. A hat tonnás monstrum önálló mozgásra is képes.
A Ford olyasmit kínált a Transithoz, amit más nem, és valójában nem is volt rá nagy szükség. Most mégis úgy tűnik, hogy a Mercedes abból a kis tortából is szeretne egy szeletet.
Derűs hangulatot teremtett Dieter Zetsche az új Mercedes-Benz A-osztály bemutatóján, amikor egy kis videós trükk segítségével megmutatták őt figyelemfelkeltő bajsza nélkül. Ám a sztár persze a minden tekintetben elődje fölé nőtt A-osztály maradt.