Igazi franciás fifikával kialakított belső, ahogy az egyterű műfaj egyik atyjától el is várná az ember. Sajnos a minőségérzet és a valós minőség nincs egy szinten, míg tapintásra, szemre minden rendben van, a beltér elemei hamar fáradni kezdenek, leválnak, zörögnek, lekopnak a borítások, így igen hamar lestrapálódik. Ötletkavalkád, igen praktikus, egyedi megoldások. Mese nincs, ez az egyik legjobban használható közepes egyterű a piacon. Az öt centivel hosszabb tengelytávú és a külső hosszában 23 centivel nagyobb Grand Scénic változat eleinte csak hétüléses volt, a két leghátsó székét a padlóba lehet hajtani, a hátsó három egyenként mozgatható, döntögethető és könnyedén kiszerelhető, csakúgy mint a normál változatban.

Ha lehet, kerüljük az Authentique felszereltségi szintet, néhány fontos összetevő, mint például a klíma, általában még hiányzik belőle. Az Expression és a Dynamique jelentették a legjobb kompromisszumot ár-felszereltség tekintetében újként, így ezek is a legelterjedtebbek. A Privilége már rendesen kényeztet.

Az 1.4-es 98 lóerős benzinest csak a sima Scénichez adták, de még oda is kevéske, inkább akkor az 1.6-os, 113 lóerős ajánlott. Jó a kétliteres is, de az igazi benzines csemege a kétliteres turbós változata (163 LE), ez csak másfél-két literrel fogyaszt többet mint a kicsik, de nagyon szépen tol. Az 1.5-ös dízel a spórolósoknak való, alig fogyaszt többet a nyomatékosabb 1.9 és 2.0 dCi, utóbbi már láncos vezérlésű.

Számos váratlan és hajmersztő hiba bukkanhat fel. Amúgy a rutinszerű szervizek költsége nem vészes, és sok az alkatrész átfedés az akkori Mégane-al, így azok árszintje és beszerezhetősége is rendben lévős.

Végre egy kritérium, ahol szó nélkül jár az öt csillag. A Renault a 2000-es évek elején nagyon ráfeküdt a biztonságra, és autóinak biztonsági kialakítását szinte rászabta az Euro NCAP töréstesztjére. A Scénic kategóriájának egyik legbiztonságosabb képviselője.