ápr
13

Megszívatott a mobilparkolás, szerencsére megúsztam

Figyelmetlenségből kaptam mikuláscsomagot a belvárosban

2016. április 13., szerda 5:35 | Állapot: Lezártuk

Mobillal fizettem, mégis mikuláscsomagot kaptam. Ki hibázott, és hol? Milyen buktatói vannak az elektronikus díjfizetésnek?

%KA%Nem kellemes látvány, főként ha fizettünk is a parkolásért. Hol a hiba a rendszerben? Utánajártunk!%KA%

Nem kellemes látvány, főként ha fizettünk is a parkolásért. Hol a hiba a rendszerben? Utánajártunk!

Az okostelefonok elterjedésével lassan már mindent fizethetünk alkalmazásokon keresztül. A pályamatrica megvásárlása csupán néhány érintés, akárcsak egy parkolás elindítása és befejezése. Utóbbival szívattam meg magamat, amelynek eredményeképpen mikuláscsomagot is kaptam, megjegyzem teljesen jogosan. Ugyanakkor a vásárlás megtörtént, azaz kifizettem a díjat. Gondoltam, egy e-mailt megér az ügy az illetékes Közterület-felügyeletnek. Meglepően gyors választ és felmentést kaptam. Nem erre számítottam, de ezúttal megúsztam. Nézzük, mi is történt pontosan.

Időpontra kellett mennem a belvárosba, a rakparton viszont dugóba kerültem. Semmi para, van még időnk, így is odaérünk − gondoltam. Viszont az időszakos megállások során eszembe jutott, hogy beizzítom a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer appját. Érthetetlen módon minden induláskor kéri a jelszót. Gondoltam, ennyivel bentebb leszek majd parkoláskor. A program le is tett a rakpartra a térképre. Miután sikerült kiverekedni a dugóból, és leparkolni a Magyar Tudományos Akadémia mögött, újra megnyitottam a programot, de láttam, hogy a pozíció még nem frissült, továbbra is a rakparton vagyok.

%KA%Tartsd meg az aprót, Te... A mai világban már valóban felesleges aprópénzzel szaladgálni az automatákhoz, sokkal kényelemesebb mobillal fizetni%KA%

Tartsd meg az aprót, Te... A mai világban már valóban felesleges aprópénzzel szaladgálni az automatákhoz, sokkal kényelemesebb mobillal fizetni

Magas házak körülöttem, szűk utca. Gondoltam, adok némi időt a GPS-nek, hogy újrapozicionáljon, de hiába. Belezoomoltam a térképbe, a rakpart és a jelenlegi helyem lényegében ugyanolyan színű a térképen, azaz egységes a tarifa − véltem én. Így elindítottam a parkolást, és nyugodtan ültem végig az esti programot. Visszaérkezéskor viszont ott volt a mikuláscsomag, ami kissé felháborított. Fizettem, és erre megbüntettek. Paprikás hangulatban indultam hazafelé, útközben már meg is volt a terv, hogy miként fogom bizonyítani az igazamat.

%KA%Fontos ellenőrizni azt, hogy biztos ugyanazt a zónakódot választotta-e ki az okostelefonos alkalmazás, mint amit az automatán látunk!%KA%

Fontos ellenőrizni azt, hogy biztos ugyanazt a zónakódot választotta-e ki az okostelefonos alkalmazás, mint amit az automatán látunk!

A Mobilfizetési rendszer internetes oldaláról lementettem a "bizonylatot", egyben a bizonyítékot, hogy én hamarabb fizettem, mint ahogy a büntetést kaptam. Időközben utánajártam, hogy a rakparton bizony más a díjszabás és a zónaszám, mint az MTA mögött. Ezt benéztem, jogos volt a büntetés, tudatosult bennem. Az e-mailt azért elküldtem, hátha jószívűek lesznek és elnézik nekem. Egy automatikus rendszerüzenet jött vissza perceken belül, amelyben 30 napos válaszadási határidőre hivatkoztak. A 6600 forintos bírság 15 nap után 28 000-re emelkedik, gondoltam, hogy itt nem lesz időben válasz, így lassan elkönyveltem magamban, hogy 6600 forinttal megcsappan a havi költségvetés. Másnap délután viszont, azaz bőven 24 órán belül jött a válasz, hogy megszüntették az eljárást.

%KA%Ne hallgassunk a színekre. Nézzük meg, hogy az alkalmazás jól ismerte-e fel a zónakódot. Ha nem, akkor minden bizonnyal érkezik a télapó%KA%

Ne hallgassunk a színekre. Nézzük meg, hogy az alkalmazás jól ismerte-e fel a zónakódot. Ha nem, akkor minden bizonnyal érkezik a télapó

Éljen a Belváros-Lipótváros Közterület-felügyelet ügyfélszolgálata! Gyorsak és korrektek voltak, én pedig egy életre megtanultam, hogy oda kell figyelni. Nemcsak a térképen lévő színekre, hanem a zónákra is. A GPS rakoncátlankodása esetén pedig igenis venni kell a fáradságot és odasétálni az automatához, leolvasni a számot és bepötyögni a mobilba, hiszen villámparkolás esetén így is eljárhatunk a díjfizetést illetően. Ráadás még az üggyel kapcsolatban, hogy mivel olcsóbb helyen fizettem a parkolást, mint ahol eredetileg álltam, megkérdeztem, hogy miként tudom a különbözetet kifizetni, hiszen nem az volt a cél, hogy átverjem a rendszert néhány 100 forinttal. Erre utólag már nem volt lehetőség, így lényegében ajándékba kaptam közel egy óra parkolást.

Megszívattak!
Önt is megszívatták? Van egy története?
Mesélje el nekünk!
Nyomtatás
Megosztás

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (6 db)

somka82 írta: 6 hónapja

Egyébként mennyi egy hónapban a parkolás mondjuk a belvárosban? Én pár napot voltam ott de több ezer forintot fizettem érte! Aki ott él annak a fizetésének hány százalékát viszi el a parkolás? Te jó ég, hogy lehet ezt bírni? Iszonyatosan drága, gyakorlatilag a semmi! Ráadásul a kocsi kinnt áll simán összebassza a sok szarházi csöves akik egész éjjel az utcákon üvöltöznek!

A válaszoláshoz belépés szükséges
somka82 írta: 6 hónapja

Sokan el sem tudják képzelni, hogy milyen jó vidéken lakni ahol még a parkolóóra fogalmát sem ismerjük! Ahol én lakom nincs egy darab sem. Bárhová megyek csak leteszem a kocsit és addig hagyom ott amíg nekem tetszik. Párszor volt szerencsém Pesten parkolni de hogy én ezt nem csinálnám minden nap az tuti! Az összes parkolóóra szétbaszva ,semmi nem működik, még fizetni sem lehet de a büntetés az jön. Undorító egy hely ez a Budapest a többi nagyvárossal együtt! Ja és plusz a kocsit is szétbasszák az állatok mert úgy mennek a kis utcákba! Csak a dudát ismerik de a szemükbe mi vagyunk a parasztok, vidékiek! Életveszély!

A válaszoláshoz belépés szükséges
Görénymentesítő írta: 11 hónapja
Carppy írta: 11 hónapja

kb 100-ból 1x rontottam el, nyilván az én hibám, de talán lehetne mérlegelni, hogy a hülye nem nem fizetni akart. Az böki a csőrömet, hogy ugyanúgy kezelnek, mint azt, aki szándékosan nem fizet, mert pl külföldi rendszáma van, stb... Konkrétan így többet fizettem a parkolásért (pótdíj + rossz zónába díj), mintha meg sem próbáltam volna fizetni. És amint láthatod a cikkben majdnem ugyanaz a sztori és méltányosságot alkalmaztak. Nem egy következetes társaság.


Előzmények megtekintése

Hogyne lenne következetes? Kitart amellett, hogy nem ismered a számokat és ez tök rendben van így.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Carppy írta: 11 hónapja
Görénymentesítő írta: 11 hónapja

És ezen mit csodálkozol? Szerinted hány h... küldi véletlenül más zónába a parkolást? Nem tudsz 4 számot pontosan beütni a telefonodba? Hogy telefonálsz akkor?


Előzmények megtekintése

kb 100-ból 1x rontottam el, nyilván az én hibám, de talán lehetne mérlegelni, hogy a hülye nem nem fizetni akart. Az böki a csőrömet, hogy ugyanúgy kezelnek, mint azt, aki szándékosan nem fizet, mert pl külföldi rendszáma van, stb... Konkrétan így többet fizettem a parkolásért (pótdíj + rossz zónába díj), mintha meg sem próbáltam volna fizetni. És amint láthatod a cikkben majdnem ugyanaz a sztori és méltányosságot alkalmaztak. Nem egy következetes társaság.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Görénymentesítő írta: 11 hónapja
Carppy írta: 12 hónapja

Pont ugyanezzel küzdök a 13. kerületben, csak sms parkolással, véletlenül másik zónába küldtük az sms-t. Teljes mértékben elzárkóznak attól, hogy mérlegeljék a helyzetet és elengedjék, vagy csökkentsék legalább a pótdíjat. Kötik az ebet a jogszabályhoz, hogy az adott zónában nem volt érvényes parkolási díjfizetés az adott időpontban... Kissé felháborít, hogy ugyanúgy kezelnek, mintha rosszhiszeműen nem akartam volna fizetni.


Előzmények megtekintése

És ezen mit csodálkozol? Szerinted hány h... küldi véletlenül más zónába a parkolást? Nem tudsz 4 számot pontosan beütni a telefonodba? Hogy telefonálsz akkor?

A válaszoláshoz belépés szükséges
Carppy írta: 12 hónapja

Pont ugyanezzel küzdök a 13. kerületben, csak sms parkolással, véletlenül másik zónába küldtük az sms-t. Teljes mértékben elzárkóznak attól, hogy mérlegeljék a helyzetet és elengedjék, vagy csökkentsék legalább a pótdíjat. Kötik az ebet a jogszabályhoz, hogy az adott zónában nem volt érvényes parkolási díjfizetés az adott időpontban... Kissé felháborít, hogy ugyanúgy kezelnek, mintha rosszhiszeműen nem akartam volna fizetni.

A válaszoláshoz belépés szükséges

Friss cikkek

Megrendezték a világ első autós curling mérkőzését

Autókkal curlingeztek. Hát persze, hogy oroszok! Videó

6 órája – Autósvilág hírei

Jégen mókázni szinte bármilyen autóval nagy buli, de így még nem csinálta senki sem, mint ez a maroknyi orosz. Ez lehet a világ első autós curling mérkőzése?


Sörből a Soproni, autóból a Toyota a legjobb vétel - állítólag

Ami csokiból a Tibi, sörből a Soproni, az autóból a Toyota

8 órája – Autósvilág hírei

A magyar vásárlók a Toyotától kapják a legjobb értéket a pénzükért, derül ki egy idén januárban elvégzett online közvéleménykutatásból.


Különleges S 63 AMG kabriót mutatott be a Brabus

850 lóerős kabrió a Brabustól

11 órája – Autósvilág hírei

A német tuningcégnek a világ egyik leggyorsabb kabriója sem kellően erős. Az S 63 AMG Mercit még tovább erősítették, továbbá látványos színvilágot is kapott.


Friss tesztek

Ford Kuga 2.0 TDCi Powershift AWD Vignale teszt

Megnéztük, hogy rinyál-e a Vignale - Ford Kuga Vignale teszt

Vignale prémium felszereltségben is vallott a frissített második generációs Ford Kuga. Erőteljes dízellel, összkerékkel és automatával.


Jaguar F-Pace 2.0 D AWD Portfolio teszt

Messze a legkívánatosabb SUV - Jaguar F-Pace teszt

Luxusszedánok és sportautók után SUV kellett a Jaguarnak. De miért?! Nem mondanám jobbnak a többieknél, erre mégis emlékezni fogok.


BMW M240i Coupé  xDrive  teszt

Kétszínű 2-es - BMW M240i Coupé xDrive teszt

Durrog, szipog, hátba ver, a sorhat üvölt, gyorsulásával letépi a fejed, majd átnyomod Ecóba és 7 liter alatt jársz vele. Mi van?

Még több teszt

Használtautó.hu

OPEL MERIVA A 1.4 Enjoy

OPEL MERIVA A 1.4 Enjoy

Ár: 1.290.000 Ft

Évjárat: 2007 / 7

Kivitel: Egyterű

Üzemanyag: Benzin

VOLKSWAGEN PASSAT 1.9 PD TDI Highline

VOLKSWAGEN PASSAT 1.9...

Ár: 950.000 Ft

Évjárat: 2000 / 5

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Dízel

VOLVO C30 1.6 D [D2] Kinetic Navi/S&S/Radar/Dig.Klíma

VOLVO C30 1.6 D [D2] K...

Ár: 2.590.000 Ft

Évjárat: 2011 / 11

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

Még több autó