0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Politikailag kevéssé korrekt, de azért jó - a Rolls-Royce hóban

Rolls-Royce menetpróba hóban és üres reptéren

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már Prágában is van Rolls-Royce kereskedés, amely össze is hívta a régió néhány újságíróját, hogy a Magas-Tátrában próbáljuk ki autóit.

%KA%A 2017-es modellévű Wraith. Bár a forma már közel 4 esztendős, mégis kortalan%KA%

A 2017-es modellévű Wraith. Bár a forma már közel 4 esztendős, mégis kortalan

%KA%Ha Rolls, akkor magától értetődik a személyre szabható bőrözés, illetve az egyedi fabetétek sora%KA% %KA%Ha Rolls, akkor magától értetődik a személyre szabható bőrözés, illetve az egyedi fabetétek sora%KA%

Ha Rolls, akkor magától értetődik a személyre szabható bőrözés, illetve az egyedi fabetétek sora

Hóban autózni 600 lóerővel, vagy egy másik dimenziót említve, csaknem 100 millió forinttal? Nagyon bizarr, de azért érdekes tapasztalat. Olyan, amit ki kellett próbálni, pedig bevallom, olyan nagyon egyetlen porcikám sem kívánta. Mégis habozás nélkül igent mondtam, amikor Frank Tiemann, a Rolls-Royce kelet-európai kommunikációs vezetője a Magas-Tátrába invitált a Rollsok (a kupé Wraith, a kabrió Dawn és az akár nyújtott tengelytávú limuzin Ghost) téli menetpróbájára. Ezek egyike sem új modell, nem is a modellek voltak a fókuszban, hanem annak üzenete, hogy

egy Rolls egész éves autó, még akár az esetben is, ha épp vászontetős.

%KA%Kontrasztos a helyi Kempinski Hotel előtt parkolás és az autópályán guruló flotta %KA% %KA%Kontrasztos a helyi Kempinski Hotel előtt parkolás és az autópályán guruló flotta %KA%

Kontrasztos a helyi Kempinski Hotel előtt parkolás és az autópályán guruló flotta

Hogy mindezt miért a Tátrában, intenzíven sózott utakon kívánták megmutatni? Hogy személyesen lássuk, akár ott is lehet ám Rolls-szal autózni, ahova jó eséllyel saját magunk is mennénk egy kiruccanásra. De van itt egyéb üzenet is: tavaly óta a világon mindössze 35, Európában 17 kereskedést számláló Rolls-Royce hálózatban a München és a Kiev közötti űrt a Rolls-Royce Prague, azaz a prágai Rolls-díler tölti be. Csehország legnagyobb, négy telephelyet számláló BMW-kereskedése pályázta és nyerte meg a Rolls értékesítési jogát, amit 2015 őszén kapott meg. Tavaly már teljes gőzzel üzemeltek. Nem csak a cseh, hanem a teljes régiós piac fontos számukra. Már csak azért is, mert egyelőre csakis saját országukon kívül adtak el autókat. Érdeklődők persze vannak, a mostani esemény is csak részint az újságíróknak szólt, legalább annyira a potenciális vevőknek is, akiket viszont külön napon fogadtak. Karel Kadlec, a BMW-k mellett már Rolls-Royce-okat is értékesítő CarTec tulajdonosa és ügyvezetője kérdésünkre elárulta, hogy már tavaly is kétszámjegyű Rolls-eladást könyvelhettek el. A részletekről kérdezve aztán kiderült, ez 10 példányt jelent, a nem mellesleg értékesített 1500 BMW mellett.

%KA%Emily egyik Rolls-Royce orráról sem hiányozhat, nem is hiányzik%KA%

Emily egyik Rolls-Royce orráról sem hiányozhat, nem is hiányzik

A próbált Rolls-Royce modellek méretei
Modell Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Dawn 5285 1947 1502 3117 244
Wraith 5269 1947 1507 3112 470
Ghost II SWB 5399 1948 1550 3295 490
Ghost II EWB 5569 1948 1550 3465 490

%KA%Kabriózni hóban? Nem lehetetlen, az 50 km/órás tempóig a tetőmozgatást is engedő Dawn fűtése simán engedi is, egy sapka, sál, kesztyű azért nem árt hozzá%KA%

Kabriózni hóban? Nem lehetetlen, az 50 km/órás tempóig a tetőmozgatást is engedő Dawn fűtése simán engedi is, egy sapka, sál, kesztyű azért nem árt hozzá

Biztos, ami biztos alapon aláíratták velünk, hogy a baleset esetén 10 százalékos önrésszel tartozunk az autókért, aztán jöhetett a közúti és havas erdei utakon vezetés − hátsókerékhajtással. Utóbbi kapcsán persze elmondták, hogy nem kell aggódnunk, a mintegy 2,5 tonnás Rollsok olyan erővel nyomják lefelé hátsó kerekeiket, hogy ott jobb a tapadás, mint a legtöbb összkerekes autónál. Ez elsőre mentegetőzésnek tűnt, de azért tény, hogy tapadási problémáink (persze minőségi téli abroncsokkal) nemigen voltak. Igaz, nem is nagyon használtuk ki a mintegy 600 lovas V12-esek erejét. Erről a műszerfalon lévő − a fordulatszemmérőt helyettesítő − „Power Reserve %” mutató adott visszajelzést a kivétel nélkül 2000 kilométer alatti futású, kvázi vadonatúj autókban.

%KA%Ez itt épp a Wraith műszerblokkja, de igazából bármelyik Rolls-modellé is lehetne. Fordulatszámmérő nincs, helyette folyamatosan láthatjuk, hogy a motor erejéből mennyi tartalék van még hátra. Nemigen lehet kihasználni a V12-es erejét. Ezért is mondott teljesítményadatok helyett sokáig csak annyit a Rolls, hogy épp elég%KA%

Ez itt épp a Wraith műszerblokkja, de igazából bármelyik Rolls-modellé is lehetne. Fordulatszámmérő nincs, helyette folyamatosan láthatjuk, hogy a motor erejéből mennyi tartalék van még hátra. Nemigen lehet kihasználni a V12-es erejét. Ezért is mondott teljesítményadatok helyett sokáig csak annyit a Rolls, hogy épp elég

%KA%Ajtónyitás után azonnal elérhető esernyő, vakon is kezelhető kétzónás automata klíma, profi, de persze BMW-s nacigáció és akár hőkamera középen%KA% %KA%Ajtónyitás után azonnal elérhető esernyő, vakon is kezelhető kétzónás automata klíma, profi, de persze BMW-s nacigáció és akár hőkamera középen%KA% %KA%Ajtónyitás után azonnal elérhető esernyő, vakon is kezelhető kétzónás automata klíma, profi, de persze BMW-s nacigáció és akár hőkamera középen%KA%

Ajtónyitás után azonnal elérhető esernyő, vakon is kezelhető kétzónás automata klíma, profi, de persze BMW-s nacigáció és akár hőkamera középen

A próbált Rolls-Royce modellek műszaki adatai
Dawn Wraith Ghost II SWB Ghost II EWB
Emissziós norma Euro 6
Hengerűrtartalom [cm3] 6592
Hengerek/szelepek száma 12/48
Váltófajta/-fokozat automata/8
Teljesítmény [LE (1/min)] 570 (5250) 632 (5600) 570 (5250) 570 (5250)
Nyomaték [Nm (1/min)] 780 (1500) 800 (1500-5500) 820 (1500) 820 (1500)
Gyorsulás 0-100 km/h [s] 4,9 4,6 5 5,1
Végsebesség [km/h] 250 250 250 250
Fogyasztás − vegyes [l/100 km] 14,2 14 14,3 14,1
CO2-kibocsátás [g/km] 330 327 327 329
Saját tömeg [kg] 2560 2360 2470 2520

%KA%A Wraith a legizmosabb, akár 4,6 másodperc alatt 100 km/órára ér. Ugyanakkor a Dawn adta élmény is hasonló%KA%

A Wraith a legizmosabb, akár 4,6 másodperc alatt 100 km/órára ér. Ugyanakkor a Dawn adta élmény is hasonló

%KA%Egy Wraith finom belseje. Volt a tesztparkban egy bordó-fekete bőrös is, fotón az nem mutatott ilyen jól, élőben azért persze az sem volt ám rossz%KA% %KA%Egy Wraith finom belseje. Volt a tesztparkban egy bordó-fekete bőrös is, fotón az nem mutatott ilyen jól, élőben azért persze az sem volt ám rossz%KA%

Egy Wraith finom belseje. Volt a tesztparkban egy bordó-fekete bőrös is, fotón az nem mutatott ilyen jól, élőben azért persze az sem volt ám rossz

%KA%Ha magunk kívánunk vezetni, a Wraith a legjobb Rolls. Felfoghatatlan, hogy miként lehet egy 2,5 tonnás autó vezetési élménye közvetlen, pedig az%KA%

Ha magunk kívánunk vezetni, a Wraith a legjobb Rolls. Felfoghatatlan, hogy miként lehet egy 2,5 tonnás autó vezetési élménye közvetlen, pedig az

Az elsőként próbált Wraith kapcsán Andy, az egyik instruktor elárulta, hogy ez már a 2017-es modell, egy kicsikét tovább finomított váltó- és motorvezérléssel, fejlesztett futóműhangolással, ami jobb vezethetőséget ad. Igaz, ezt a szerelt 19 colos kerekekkel nem lehet eléggé kihasználni, jobbak lennének a 20 colosak − jegyezte meg. Mindez sokat elmond a Rolls világáról, amibe nagyjából 100 millió forint környékén lehet belépni, ha valaki egy új példányt szeretne. Persze sok függ attól, hogy mennyi extrát, milyen konfigurációt kérünk, meg persze attól is, hogy mekkora áfa rakódik a vételárra. Karel Kadlec, a cégvezető például felhozta, hogy az adóhatóságnál jellemzően eléggé nehezen alátámasztható, hogy valakinek miért van szüksége Rolls-Royce cégautóra, ugyanakkor miért ne lehetne rá igénye egy cégvezetőnek, aki sokat autózik.

%KA%Nagyon komoly színeket kínál a Rolls. Igazából érthetetlen, hogy a tucatautók között miért nincsenek ilyen izgalmas árnyalatok%KA%

Nagyon komoly színeket kínál a Rolls. Igazából érthetetlen, hogy a tucatautók között miért nincsenek ilyen izgalmas árnyalatok

%KA%Szigorúan 2+2, de nem 4 üléses a Dawn, legalábbis a Rolls-Royce szerint. Pedig ebben aztán tényleg el lehet férni hátul is%KA% %KA%Szigorúan 2+2, de nem 4 üléses a Dawn, legalábbis a Rolls-Royce szerint. Pedig ebben aztán tényleg el lehet férni hátul is%KA%

Szigorúan 2+2, de nem 4 üléses a Dawn, legalábbis a Rolls-Royce szerint. Pedig ebben aztán tényleg el lehet férni hátul is

%KA%Itt nem látszik, de a Dawn és a Wraith ajtajai is hátrafelé nyílnak, gyakorlatilag derékszögben, hogy a lehető legkényelmesebben szállhassunk ki. A zárás természetesen gombnyomásra mehet, nem kell nyújtózkodni hozzá%KA%

Itt nem látszik, de a Dawn és a Wraith ajtajai is hátrafelé nyílnak, gyakorlatilag derékszögben, hogy a lehető legkényelmesebben szállhassunk ki. A zárás természetesen gombnyomásra mehet, nem kell nyújtózkodni hozzá

Tényleg más világ!
Az a röpke menetpróba alatt is átjött, hogy a Rolls-Royce világa még az anyacégnek és szintén prémiummárkának számító BMW-től is hasonló távolság, mint a BMW egy tucatautótól. Oké, hogy a sofőrsegédek kínálata, akár a távolságtartós tempomat, akár a gyalogosfelismerős éjjellátó asszisztens nemigen különbözik a bajoroknál megszokottaktól, de a Rollsok méretükkel, már csupán − szervórásegítéssel mozgó − ajtajaik nyitásával és zárásával is egyértelműen más hangulatot adnak. A 6,6 literes V12-es motor hangja még padlógázas gyorsításkor is távoli moraj, jellemzően azonban egyáltalán nem hallható. Autópályán (130 km/óra felett) persze ezekben az autókban is hallani a tükrök szélzaját, legalábbis akkor, ha elöl, azaz mellettük ülünk. Egy hosszított tengelytávú (extended wheelbase) Ghost esetén hátul csücsülve azonban semmi sem tudja háborítani a puha bőrgarnitúrában helyet foglaló utasokat.

%KA%A hosszított, azaz Extended Wheelbase Ghost − szokatlan módon jeges/havas úton%KA%

A hosszított, azaz Extended Wheelbase Ghost − szokatlan módon jeges/havas úton

%KA%Ez csak a sima, SWB Ghost belseje. Azért itt is el lehet férni%KA% %KA%Ez csak a sima, SWB Ghost belseje. Azért itt is el lehet férni%KA%

Ez csak a sima, SWB Ghost belseje. Azért itt is el lehet férni

%KA%Ahogyan motor, úgy beltéri dizájn tekintetében is elég egységesek a Rollsok, a kárpitok példányonként is rendre eltérnek%KA%

Ahogyan motor, úgy beltéri dizájn tekintetében is elég egységesek a Rollsok, a kárpitok példányonként is rendre eltérnek

Naná, hogy ami itt bőrnek látszik, az valóban bőr, ami fémnek, az fém, ami fának, az fa, nem is akármilyen. Szépen lakkozott, akár intarziás, a motorháztetőn is ágaskodó Emily-t megjelenítve. Elektromos a kormánykerék és az akár változtatható laphosszúságú, masszázsfunkciós bőrülések mozgatása. Oké, de ez azért ma már szinte tucatautókban is megszokott − jegyezhetjük meg. Tudják ezt a Rollsosok is, ezért aztán kivittek minket a nem túl nagy forgalmú (hetente állítólag mindössze 5 gépet fogadó) poprádi reptérre, ami ma sem feltétlenül igényesebb, mint 15 éve a helyi strand volt, de legalább van egy hibátlan futópályája és egy korrekt business várója.

%KA%Vészfékezéskor a légrugós futómű felfelé nyomja a bólintó orrot, lefelé húzza az emelkedő fart, hogy ott is legyen tapadás, azaz csökkenjen a fékút%KA%

Vészfékezéskor a légrugós futómű felfelé nyomja a bólintó orrot, lefelé húzza az emelkedő fart, hogy ott is legyen tapadás, azaz csökkenjen a fékút

A reptéren kis szlalomfeladat az akár 5,5 méteres autókkal, vészfékezés, ahol megtapasztalhattuk, hogy a légrugós, vészfékezéskor a bólintó orrot azonnal felnyomó felfüggesztés milyen mértékben képes lerövidíteni a fékutat − azzal, hogy hátul is megfelelően tapadnak a kerekek. Érzésre a 2,5 tonnás Rolls mindennél jobban áll meg. A nap csúcspontjaként a 250 km/órás tempóra korlátozott csúcssebességű autókkal végsebesség-teszt, azt demonstrálva, hogy milyen iszonyatosan stabil egy Rolls óra szerinti 260 km/óránál. Igen az, ahogyan a köztes kikerülési manővernél is − ott épp 100 km/órás tempóval.

%KA%Nagy sebességnél is stabil − országúti kikerülési manővernél és kifutópályán csúcssebességnél is tapasztalhattuk%KA%

Nagy sebességnél is stabil − országúti kikerülési manővernél és kifutópályán csúcssebességnél is tapasztalhattuk

Bónusztrack, hogy nincs track
A reptéri autózást követően még egy meglepetést tartogattak a szervezők, olyat, ami még az addig is bizarr, bő félmilliárd forintnyi konvoj vonulási képére, pontosabban annak bizarrságára is rátett. Jégre vittek minket egy Rolls-szal, ráadásul a hosszított Ghosttal. Először kicsikét az összes elektronika felügyeletével, majd kikapcsolt menetstabilizáló (tracktion contol) elektronikával próbálhattuk a hatalmas limuzint. De nem ám egy befagyott tó jegén, olyan helyen, ahol tényleg van tér, hanem az egyik hátsó hangár mögötti placcon, az egyik oldalt fémkorláttal övezett területen. Szépen lehetett driftelni, kockáztatni − csak az önrésszel számolva − több éves fizetésünket, és közben alaposan mosolyogni a politikailag semmiképp sem korrekt helyzetképen.

%KA%Kikapcsolt menetstabilizálóval a havas parkolóban? Nem ismeretlen játék, de mindez egy nyújtott Ghost limuzinnal azért kicsit furcsa. Azért rossznak nem mondható, 570 ló a 2,5 tonnás vasat is szépen megindítja a csúcsós felületen%KA%

Kikapcsolt menetstabilizálóval a havas parkolóban? Nem ismeretlen játék, de mindez egy nyújtott Ghost limuzinnal azért kicsit furcsa. Azért rossznak nem mondható, 570 ló a 2,5 tonnás vasat is szépen megindítja a csúcsós felületen

Ez is érdekes lehet:
 

Porsche Panamera 4 E-Hybrid menetpróba

Igényes és mozgékony, pedig nehéz a Porsche luxuskupéja. Mégis hibrid rendszerétől ájultam el...

BMW M760Li xDrive M Performance teszt

Horizontot görbít, hordószámra zabálja a benzint, állakat szakít, gumikat gyilkol, hideg pezsgőt...

Sokan nem tudják: a hibrideket nem kell tölteni

Hiába adott már el több mint 10 millió hibridet a Toyota, sokan még mindig nem tudják, hogy a...

BMW E36 316i, 1998 - használtteszt

Az importlista élén is állt az E36 316i. Tetőablak, klíma, villanyablakok központi zár, minden...

Piaci körkép: kuplungpedál nélküli és legfeljebb 3 éves, legfeljebb 3 millió forintos autók

Városi autónak nem kérdés, hogy automata váltósat kell venni. Szétnéztünk, milyet kapunk 3 éves...

Mire megy a leggyorsabb Tesla egy 1000 lovas Supra ellen?

Sorra alázza a Tesla csúcsváltozata a szupersportkocsikat, nem igazán talál legyőzőre. Ezúttal...

Ne fájjon a feje miatta!

Bármelyikünkkel megtörténhet, hogy hűséges autónk váratlanul felmondja a szolgálatot. Ez nyaralás...

A Megane RS érkezésével frissül a GT is

Szabadalmi fotóin már szinte minden látszik, annál biztos, hogy több, mint első hivatalos szereplésén...

Az új Insignia hozza vissza a legendás GSi nevet

Már Frankfurtban debütál a legújabb GSi névvel ellátott Opel, ami meglepő módon egy Insignia...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1yb2xscy1yb3ljZQ==
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (1 db)

Szocske74 írta: 5 hónapja

Mi volt ezen "politikailag kevéssé korrekt"?
Ennyire divat lett szégyenkezni, mert valaki kevesebbet tud nálunk? Az legyen inkább az ő baja.

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1yb2xscy1yb3ljZQ==
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1yb2xscy1yb3ljZQ==

Friss tesztek

Opel Crossland X Innovation B1.2XHT MT6 teszt

Keresztre feszítve - Opel Crossland X

Nehéz Opelként nézni a Crossland X-re, pláne úgy, hogy a motorteret felnyitva rám ordít egy oroszlán. Ennél az Opel sokkal finomabban tudná azt, amit csinálnia kell.


BMW M760Li xDrive M Performance teszt

Izzadságszagú sportzakó - BMW M760Li Videó

Horizontot görbít, hordószámra zabálja a benzint, állakat szakít, gumikat gyilkol, hideg pezsgőt kínál, feneket masszíroz és sportautós teljesítménnyel bódít az első M-es 7-es.


Toyota Yaris 1.5 Hybrid Selection Smart e-CVT teszt

A legtakarékosabb kisautó? - Toyota Yaris hibrid teszt

Könnyed városi cirkáló a Toyota Yaris, főleg e-CVT-vel, a teljes értékű hibridrendszerrel ráadásul takarékos is. Csak az árát ne nézzük.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1yb2xscy1yb3ljZQ==

Hirdetés

Címlapon


Friss cikkek

Rendhagyó gumiteszt: a Michelin új sport abroncsát nyúztuk

Társ, ha csapatni kell - Michelin Pilot Sport 4 S

Tegnap – Újdonság

Az utcai sportgumik legújabb versenyzőjét próbáltuk, elég rendhagyó módon. A Michelin Pilot Sport 4 S abroncsa különleges megoldásaival biztosítja a mindvégig irányítható veretést.


Millbrookban jártunk, Európa egyik legfejlettebb és legtitkosabb tesztközpontjában

Mi folyik Millbrookban, ami ennyire titkos? Megnéztük!

Tegnap – Sztori

Ott volt az Aston, a Rolls-Royce, a villany-Jaguar, a szomszédban meg a Mercedes jobbkormányos teherautói várták, hogy terepen bénázzunk velük.


Ford Fiesta nemzetközi bemutató és menetpróba

Nem rontották el, sőt! Ford Fiesta menetpróba

4 napja – Újdonság

Hogy a Fiesta sikeres és jó autó volt, azt mutatja, hogy formájához annak ellenére alig mertek hozzányúlni, hogy valójában teljesen új, minden szempontból jobb lett.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

ROLLS-ROYCE SILVER SHADOW 1975 GYÁRTÁSÚ SILVER SHADOW I

ROLLS-ROYCE SILVER SHA...

Ár: 4.990.000 Ft

Évjárat: 1976 / 1

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Benzin

ROLLS-ROYCE SILVER SHADOW gyüjtőtől

ROLLS-ROYCE SILVER SHA...

Ár: 13.000.000 Ft

Évjárat: 1972 / 3

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Benzin

ROLLS-ROYCE SILVER SHADOW a király hintója

ROLLS-ROYCE SILVER SHA...

Ár: 14.990.000 Ft

Évjárat: 1973 / 4

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!