Szteroidmentes övezet – BMW X4 teszt

BMW X4 xDrive 25d teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha lehet mindig, mindenkit megpróbálok lebeszélni a szabadidő-autókról. Most viszont nem. A BMW X4 feliratkozott arra a rövid listára, amelyen azok a hobbiterepjárók szerepelnek, amiket őszintén ajánlok.


Talán már többeknek feltűnt, sőt, lehet, konkrétan meg is említettem, hogy nem komálom a szabadidő-járműveket. Egyetlen egyszerű oknál fogva: értelmetlennek találom a méretüket, vagy mondjuk úgy, a nagyzolást. A BMW X4 esetében is arra készültem, hogy akár szőrszálhasogató módon, világgá kürtöljem a hibáit. Nagyot koppantam emiatt, ugyanis nem tudok belekötni. Egyedül a SUV-ságát tudom kiemelni negatívumként, de az meg ugye teljesen szubjektív. Megvan a saját vásárlórétege, márpedig a teszt azoknak szól, akik ilyen autó vásárlásán gondolkodnak, és őket úgysem hatja meg, hogy nekem nem tartozik a kedvenc járműkategóriám közé a látszatterepjáró. És az a helyzet, hogy aki az új BMW X4-et választja, igazán jó lóra tesz.
Hirdetés

A kupés formájú SUV modellekkel az a baj, hogy hiába próbálnak légiesen sportosnak tűnni, ez nem szokott nekik sikerülni. Olyanok, mint azok a testépítők, akik anabolikus szteroidoktól fújódtak fel és egyszerűen már messziről is furcsa az izomzatuk. Az X4 esetében viszont sokkal harmonikusabb az összkép, itt bizony igazi izmokat látunk. Gyönyörűen domborodnak a hátsó sárvédőelemek, és fantasztikus a fény-árnyék vonalak játéka a Nap állásától függően. A tetővonal valóban a kupékra jellemzően „zuhan alá” és látványos légterelőben végződik. Természetesen az autó „arcán” is jó munkát végeztek a dizájnerek, bár egyértelműen az X3 tekintete köszön vissza ránk. A hatalmas BMW vesékben aktív lamellák bújnak meg, amelyek mögött nyitott állapotban vaskos merevítőrudak is felfedezhetők.

Szóval a látvány magával ragadó és a tesztidőszak alatt szerintem nem telt úgy el egy perc, hogy legalább három járókelő ne fordult volna az autó után.

És bármennyire is rosszmájúak sokan, ez nem azért van, mert olyan rossz a BMW imázsa és mindenki egy jót akar káromkodni, elküldve a BMW-seket melegebb éghajlatra. Nem azért fordulnak utána, hogy azon filózzanak, vajon honnan van a sofőrnek pénze rá. Egyszerűen azért fordulnak utána, mert szép!

Persze a látványt még menőbbé teszi az M-csomag, amelyhez többek között sportosabb lökhárítók járnak és rendelhetők hozzá a tesztautón látható 21 colos Individual könnyűfém keréktárcsák. Mögöttük a kék féknyergek is ízlésesek, szerintem nem túl hivalkodóak. Az már első pillantásra is látszik, hogy nehéz teremtés az új X4, pedig átlagosan 50 kilóval könnyebb az elődjénél, miközben a hosszúsága 81 milliméterrel nőtt (4752 mm), a szélessége 37 milliméterrel gyarapodott(1918 mm), viszont a magassága három milliméterrel alacsonyabb (1621 mm). A tengelytávolsága 5,4 centit nőtt (2864 mm), a tömegközéppont lejjebb került és a légellenállási együtthatója is javult.

Az utastér sem marad le extravaganciában a külsőtől. A tesztautóban tökéletes összhangot eredményez a fényezéssel a vörös bőrburkolat, de minden téren érezhető a fejlődés. A hangulat egyértelműen sportos, a műszerfal letisztult, könnyen átlátható és értelmezhető. Extraként rendelhető a minden információt megjeleníteni képes digitális műszercsoport a kormánykerék mögé, illetve HUD is, amely nagyon szép grafikával jeleníti meg az információkat. Az iDrive rendszert még azok a felhasználók is néhány perc alatt megszokják, akik még soha nem használták, szóval bárki számára gyorsan otthonossá válik a BMW X4. A bőr mellett feltűnik még egyébként műbőr, némi zongoralakk és fémes hatású műanyagok is, tehát a prémiumérzetre nem lehet panasz.

Ahogy a helykínálatra sem. Elöl talán mondani sem kell, hogy széltében és hosszában is kiváló a térérzet, az elektromosan mozgatható ülések pedig tág határok között állíthatók. A kényes pont a hátsó sor lehetne a kupés tetővonal miatt, ám 180 centis magasságig kifogástalan a kényelem. A csomagtér is hatalmas, alaphelyzetben 525 literes, de szükség esetén 1430 literesre bővíthető, úgyhogy családi autónak is tökéletesen megfelel az X4.

Mondjuk a hátrafelé kilátás oltárán vérzik el a kupéforma, ám a tolatókamera és a szintén extraként rendelhető parkolócsomag olyan könnyűvé teszi a manőverezést, hogy ez nem is igazán negatívum. Ha kell egyetlen gomb megnyomásával magától leparkol az autó, hiba nélkül.

Érdemes megrendelni ezt az extrát, de a tesztautóban bővelkedtek még a további opcionális tételek. Például a fergeteges hangzást nyújtó Harman/Kardon hifi, illatcsomag, választható hangulatvilágítás, gesztusvezérlés (ami jó móka de igazából felesleges), elektromos csomagtér-ajtó, biztonsági asszisztensek armadája és az adaptív LED-fényszórók. Utóbbira érdekes módon sokan azt hitték, hogy távfény, mert többen is villogtak rám, bár ez egyre többször előfordul a LED-fényszórós autókat vezetve, hiszen annyira fényesen világítanak, a BMW ráadásul magasabban is hordja a fényszórótesteket.

A dízelmotor is dicséretet érdemel, amire szüksége is van napjainkban, amikor feketebárányként kezelik a gázolajos erőforrásokat. A 25d jelzésű kétliteres egység 210 lóereje és 500 Nm maximális forgatónyomatéka minden helyzetben elegendő az 1,7 tonnás autó mozgatásához. A nyolcfokozatú automatikus sebességváltó észrevétlenül pakolgatja a fokozatokat, a motor hangjából pedig csak kellemes duruzsolás jut az utastérbe. Kívül természetesen nem tudja letagadni, hogy milyen típusú motor, de hát erre a világ egyetlen dízele sem képes. Az adaptív futóművel ráadásul az autó karaktere is változtatható.

Sportos módban a kormányzás is felkeményedik, így sokkal közvetlenebb érzés az irányítás, de az X4 inkább egy kényelmes utazóautó. Ha kell, 7 másodperc alatt 100-on van, viszont a tempós kanyargás a hegyen nem a barátja.

De az szinte egyetlen szabadidő-autónak sem. Az Eco vagy a Comfort mód kiválasztása a legbölcsebb, amit a tulajdonos tehet. Előbbit választva az átlagfogyasztás akár 6-7 literre is leszorítható vegyes üzemmódban. Nálam többnyire városban mozgott az autó, és így adódott 9,5 liter száz kilométerre, ami szintén egy elfogadható érték. Persze azért a könnyebb terepet is megkóstoltattam az összkerékhajtású géppel, de a hatalmas könnyűfém keréktárcsák és az egyértelműen aszfaltos gumik miatt nem alkalmasak annál többre, minthogy az aránylag sima földúton poroljunk vele.

A technikai finomságokat és a presztízst továbbra sem mérik olcsón a bajor márkánál. A kétliteres dízelmotorral 15,3 millió forintról indul az X4 ára. Viszont az 1995 köbcentis erőforrás erősebb változata a nyolcfokozatú automatikus sebességváltóval már 16,5 millió forint, a tesztautót pedig olyan gazdagon felextrázták, hogy az árcéduláján közel 26 millió forint szerepelt. A német prémiummárkáknál azonban ez nem kirívó. Aki egy sportosabb X3-ra vágyik, mindenképp járja körül az X4-est, mert praktikumban nem sokkal marad le a „kockább” testvérétől, viszont látványban többet nyújt, és talán érzelmi téren is.
Értékelés
Pozitív
Látványos formaterv, erős mégsem túl torkos dízelmotor, prémium utastér
Negatív
Nagy tömeg, sportosabbnak mutatja magát, mint amennyire valóban az
Árak
Tesztmodell alapára
16 585 000 Ft (2018.10.24.)
Tesztautó ára
25 896 700 Ft (2018.10.24.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Teljesítmény:
170 kW (231 LE) 4400 1/min-nél
Nyomaték:
500 Nm 2000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7 s
Végsebesség:
230 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4752 mm
Szélesség:
1918 mm
Magasság:
1621 mm
Saját tömeg:
1755 kg
Össztömeg:
2420 kg
Terhelhetőség:
690 kg
Tengelytáv:
2864 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
525-1430 l
Belső szélesség elöl:
1510 mm
Belső szélesség hátul:
1470 mm
Belmagasság elöl:
910-970 mm
Belmagasság hátul:
960 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
255 mm
Ülőlap hossza elöl:
530-570 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1230 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1150 mm
Csomagtér magassága:
510 mm
Csomagtér hossza:
920 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1780 mm
Raktérnyílás szélessége:
1070 mm
Raktérnyílás magassága:
1045 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1995 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
8 fokozatú automatikus
Nyomaték:
500 Nm 2000 1/min-nél
Teljesítmény:
170 kW (231 LE) 4400 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
230 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7 s
CO2-kibocsátás:
145 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9,5 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
56 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
61 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
65 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2018.10.24. at 21:57
      Permalink

      Ez nem így működik a prémiummárkáknál. Új és kívánatos a verda, akkor vagy 25 (ahol minden xart külön kifizettetnek) vagy kemény megalkuvás racsnis állítású fapados szövet üléssel meg csóró klímával, mint egy Suzukiban. Viszont te döntheted el, hogy mi a fontos neked.

      Ha már nem olyan kívánatos a konkurencia fényében majd elkezd olvadni az ár, akciók és kedvezmények sora érkezik, meg belépő motorok, és egy egész korrekt kocsit kapsz 12 milláért.
      Persze ha nagyon akarod még mindig megveheted 25-ért is, csak nem muszáj 🙂

Vélemény, hozzászólás?