Dízellel az igazi? Ilyen az új Transit és Tourneo Custom!

Személyautóként és furgonként is kipróbáltuk az új Custom családot

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az azonos műszakiság ellenére erősen különböző a Ford Transit Custom, illetve a Tourneo Custom. Mutatjuk, hogy melyik négykerekű doboz tűnik kategóriája legjobbjának, és melyik ragadt meg inkább egy erős átlagos szinten.

Magasan a mérce, ha a Transit Custom modellcsaládról van szó, hiszen már 2015 óta ez a típus a legnépszerűbb az egytonnás furgon kategóriában. Éppen ezért fontos modell az új Custom, akár Transitként, akár Tourneóként: előbbi a furgonokat, utóbbi a családi kisbuszokat jelöli. A kérdésre, hogy sikerült-e folytatni a legendát, Münchenben kaphattuk meg a választ. Mindkét modell rendelkezésre állt ugyanis, hogy városban, országúton és autópályán is kipróbáljuk.
Hirdetés
Ne szaladjunk azonban ennyire előre, járjuk inkább végig először a szabad szemmel is látható változásokat. Mivel generációváltásról beszélhetünk, ezért természetesen a külső méretek is újak: az új Transit és Tourneo Custom változattól függően akár 20 centivel megnövelt tengelytávot és 40 centivel nyújtott teljes hosszt is kaphat, a hosszú változatok így 5,45 méteresek. Magasságuk azonban 2 méter alatt maradt, hogy a szűkebb helyekre is beférjen a városban. Mindezt modern dizájnnal, hangsúlyos hűtőráccsal és vékonyabb, vízszintes lámpákkal spékelték meg elöl a dizájnerek. Az igazán komoly változásokat azonban az utastérben kell keresni, a modern Ford személyautók utasteréből merített ihletet a tervező csapat ide is. A képernyőáradaton túl azonban praktikus újítások is akadnak: teljesen sík a padló, illetve az automataváltós változatok esetében a harmadik utas előtt sem türemkedik ki a műszerfal. Nekem különösen tetszettek az apróságok, amelyekkel a Ford gondolt a melósokra: a rögtönzött kisasztallá alakítható kormánykerék volt a kedvencem.
Hirdetés
Míg a Transit modern, innovatív újításokkal még tovább növelte az előnyét a konkurensekkel szemben, addig az általunk próbált, 9 üléses Tourneo nagyjából ugyanazt tudta, amit a konkurensei. Persze, megfordíthatók a középső ülések, akad különálló hátsó klímazóna is, ám ez ma már közel sem egyedi. Talán az egyetlen, amiben kiemelkedő, az a térérzet. Mi ugyanis a hosszú változatot próbáltuk, amelyben nagyjából másfél méternyi távolságot is ki lehet alakítani az egymással szembefordított középső és hátsó üléssor között. A feláras opcióként kérhető, hatalmas tetőablak remekül bevilágítja az utasteret, ám az elsötétítésére nincs lehetőség. A hosszú tengelytávos Tourneo csomagtere 5,47 köbméter, ha mindkét hátsó üléssort kipakolod, 3,2 köbméter 6 személy mögött, illetve 1,35 köbméter, ha az összes ülőhely bent marad. Ezek nagyon korrekt értékek, így akinek szüksége van a rengeteg helyre akár 6-7 személy mögött is, annak mindenképp ajánlható ez a modell. Ugyanígy tágas és jól pakolható a Transit Custom raktere is, ebből a rövid változatot próbáltuk, ráadásul 400 kilogrammnyi rakománnyal megpakolva. Itt fontos részlet, hogy a padló teljesen sík, a rakomány pedig a kabin ülései alá is benyúlhat, ezzel akár 3,45 méteres tárgyak is szállíthatók tetőcsomagtartó nélkül. Külön kiemelték továbbá, hogy a Transit Custom akár 2,8 tonnát is vontathat, ami ismét a praktikumot kereső vevőknek kedvez.
Hirdetés
Erőforrások terén az új Custom család teljesen elektromos, konnektoros hibrid, illetve dízel verzióban érkezik. Mivel először a gázolaj-hajtotta változatokat vezetik be, ezért mi is ezeket próbáltuk ki, 150 lóerős, kézi váltós konfigurációban a Transit Custom, valamint 170 lóerős automataváltós konfigurációban a Tourneo Custom esetén. Mindkét motor kellően nyomatékos már nagyjából 1600-as fordulatszámtól, tökéletesen megfelelnek ebben a kategóriában. Még a gyengébbik változatnak sem jelentett problémát a félig pakolt doboz, sőt, igazából nem is érződött erősebbnek az automataváltós erőforrás a személyszállító változatban, annak ellenére, hogy 20 lóerővel több dolgozott benne. 1900-as fordulatszám környékétől már közepes gyorsításoknál sem kellemetlen a rezonancia, ám a hangélmény fordulatszám-tartománytól függetlenül nem az igazi. Persze, ez utóbbi a modern Euro-normák hagyatéka, más márkák dízel konkurensei is hasonló orgánummal rendelkeznek. A legfontosabb kérdés azonban - hiszen ezért utaztunk ki Münchenbe - hogy milyen vezetni ezeket az autókat. A futómű furgonosan feszes, a kormányzás pedig enyhén túlszervózott, a városi használatra optimalizált. A kabinban mindkét karosszériaváltozat esetén meglepően alacsony a szélzaj, a sofőrfotel pedig kilométereket ver az utasülésekre, még a jobb elsőre is. A két nagy képernyővel a látvány valóban személyautós, ám az üléspozíció egyáltalán nem az, ezt mondjuk valószínűleg mindenki sejti, aki egy hasonló járműben gondolkozik. Az előbb felsorolt részletek ismételten egy kiváló csomagot adnak ki, ha haszonjárműként tekintünk rá, ám a személyautó változatnál így - egyszerre próbálva a kettőt - eléggé érezhetővé válnak a hasonlóságok. A listaárak fényében válik még érdekesebbé a dolog: a Transit Custom nettó 13,19 millióról indul, ami 16,75 milliót jelent bruttóban, mindez persze bármilyen flottás és/vagy finanszírozási kedvezmény nélkül. A Tourneo Custom ezzel szemben nettó 14,33 milliónál, avagy bruttó 18,33 milliónál kezdődik. Ám itt érdemes megjegyezni, hogy belsős forrásaink szerint a vásárlások jelentős része a magasabb felszereltségi szinteken veszi meg a személyautót, ezek a változatok a listaáron bruttó 19,3 millió forint feletti árkategóriát jelentik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.10.16. at 20:07
    Permalink

    Dízellel az igazi? Ezt a kérdést egy összehasonlító tesztben fel lehet tenni, de itt erről szó sincs. Én azt mondom, hogy az új PHEV sokkal jobb lesz, mint a dízel. Ebben már nem az ezres háromhengeres Ecoboost lesz a hibrid alapja, hanem a Toyotától licenszelt 2.5-ös Atkinson-ciklusú motor. Pont mint a Kugában.

Vélemény, hozzászólás?