A világ leggyorsabb hibridje 
Hibridek legális gyorsulási versenyén nyert az Infiniti
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az Infiniti M35h negyedmérföldes gyorsulási versenyen előzte meg a Porsche Panamera Hybrid S-t, és fél másodpercet javított korábbi, Guinness rekordot érő eredményén is.
A hibrideket általában nem azzal reklámozzák, hogy milyen gyorsak, hanem, hogy mennyivel takarékosabbak, kíméletesebbek hagyományos belsőégésű motorral hajtott társaiknál.
Nem így az Infiniti, melynek kreatív szakemberei, az új M35h-val azt szeretnék bizonyítani, hogy minden jóság ellenére spiritusz is szorult autójukba, és nem mást vettek célkeresztbe, mint a Porsche Panamera S Hybridet. Negyedmérföldes gyorsulási versenyre hívták ki Stuttgart, illetve Lipcse villanyosított fenegyerekét, és a 360 lóerős M35h a melléklet videó tanúsága szerint 13,4 másodperces idejével jó fél autónyi hosszt vert a 380 lovas Panamerára.
Eredménye fél másodperccel jobb, mint az autó által korábban futott, a világ leggyorsabb full hibrid autója Guinness rekordot érő 13,9031-es idő. Úgyhogy a Porsche most kötögetheti a nadrágját, és előállhat egy ellenfilmmel, amin bebizonyítják, hogy mondjuk fél mérföldön, 60-tól 120-ig vagy épp egy nürburgringi körrel vissza tudják venni a koronát az Infinititől.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Jól teljesít, mégis megújul az Infiniti FX
A tavaly bemutatkozott Vettel-féle Infiniti FX és a sorozat frissített kiadása egyaránt ez évtől rendelhető.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
INFINITI tesztek
Infiniti M30d GT Premium teszt
Tavaly mutatkozott be az Infiniti M harmadik nemzedéke. Az Egyesült Államok után Európát is meg kívánja hódítani. Lássuk, milyen esélyekkel indul konkurensei ellen!
Infiniti EX30d AT GT Premium teszt
Hosszával szinte kompakt, kiállásával vérbeli SUV, árával luxusautó - az EX-et jellemzőivel is annak ígéri az Infiniti. Próbára tettük.
Még több INFINITI tesztCímlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
5 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Új generációjával már valóban izmos lehet az Infiniti G
- Jól teljesít, mégis megújul az Infiniti FX
- Infiniti LE Concept: négy ajtóval Leaf-alapon
- Szupergépek ellen villannyal: Infiniti Emerg-E
- Infiniti EX37 Vilner
- Fiatalok helyett zöldfülűek a Toro Rossónál
- Vettel még jobb akar lenni
- Elektromos sportkocsit mutat Genfben az Infiniti
- Vettel beállította Mansell rekordját
- Vettel és Alonso is balesetezett az F1-es edzésen
Használtautó.hu
|
Ár: 6.999.999 Ft Évjárat: 2006 / 12 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 6.700.000 Ft Évjárat: 2008 / 1 Kivitel: városi terepjáró (crossover) Üzemanyag: Benzin/Gáz |
|
Ár: 5.500.000 Ft Évjárat: 2004 / 12 Kivitel: terepjáró Üzemanyag: Benzin/Gáz |



















Hozzászólások (3 db)
Nem a leggyorsabb hibrideket kell fejleszteni, hanem a legolcsóbbakat és a legtakarékosabbakat. Ma már ez számít hírnek, értéknek.
A Toyota az egyik legolcsóbbat és messze a legtakarékosabbat fejlesztette ki a Prius C-vel ill. a Yaris HSD-vel, ennek ellenére neked erre az volt a reakciód, hogy egy "utolsó tetű parasztvakító" cég.
Most már jó lenne ha eldöntenéd, hogy mit szeretnél a hibridektől.
Nem a leggyorsabb hibrideket kell fejleszteni, hanem a legolcsóbbakat és a legtakarékosabbakat. Ma már ez számít hírnek, értéknek.
oké, oké..de miért van v8-as hangjuk? :)))