Alfa Romeo 4C Concept: színében már megújult
Frankfurt 2011: folyékony fém az Alfától
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Úgy látszik, a koncepcióautóknál ciki, ha két autószalonon ugyanazzal a fényezéssel állítják ki: az Alfa Romeo átfestette a 4C Concept sportkocsit, ráadásul nem is akármilyen festékkel.
Fluid, azaz folyékony ezüstben is lebilincselő látvány az Alfa Romeo 4C Concept. Az idén 150 éves Olaszországra utaló trikolórt az új festésű változaton is meghagyták
Bár a hoszteszek általában sudár termetűek, azért így is látható, hogy a 4C Concept nagyon kompakt autó − akár egy zseb-Ferrari
Igazából mindent tudunk már az Alfa Romeo 4C Concept sportkocsitanulmányról. Várhatóan 2013-tól lesz megvásárolható, hossza 4, tengelytávolsága 2,4 méter, önsúlya 850 kg körül fog alakulni, az ülések mögött pedig a 159 1750 TBi turbós benzinmotorja dolgozik majd 200 lóerő feletti teljesítménnyel. Mivel a 8C Competizione adta az ihletet, itt is a hátsó kerekek kapják a hajtást, méghozzá az Alfa dupla kuplungos, hatgangos TCT automataváltóján keresztül, a súlyelosztás pedig, ha nem is ideális, de az első tengelyre jutó 40, hátra 60 százalékkal azért sok izgalmat ígér. A műszaki paraméterek adottak, és ezen vélhetően az olaszok már nem változtatnak, ellenben arról szó sem lehetett, hogy a genfi metálpiros dukkózással kerüljön Frankfurtban is kiállításra az autó − nem mellesleg a svájci seregszemlén az Alfa bezsebelte vele a legszebb tanulmánynak járó "Most Beautiful Concept Car of the Year" címet. Igazodva a németes hűvösségéhez, az ezüstös Fluid Metal, azaz folyékony ezüstmetál a csiszolt fém hatását kelti, amely sejtelmességet sugárzó fénytöréseivel remekül illik a 4C Concept titokzatosságához.
A hírt szerkesztette: Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
2012 legjobb beltere
Az amerikai Ward's AutoWorld az év legjobb utastereit gyűjtötte csokorba, a legjobb tíz között közepes és nagy SUV, kisautó, kompakt szedán és luxuslimuzin is szerepel.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
ALFA ROMEO tesztek
Alfa Romeo Giulietta 1.4 TB Distinctive teszt
Századik születésnapja tiszteletére felélesztette a legendás típusnevet az Alfa Romeo. Giulietta még szűz volt ezen az első randevún.
Alfa Romeo GT teszt
Nem egy friss modell, ám remekbe szabott formatervével az utakon még mindig különlegességnek számít az Alfa Romeo megigéző szépségű GT kupéja.
Alfa Romeo 159 teszt
A 159-es kombi 2006 tavasza óta gazdagítja az utcaképet. Apró módosítások kapcsán most újra a tesztflottában. 1,9-es dízellel és 19-es kerekekkel.
Alfa Romeo Mito 1.4 Turbo 155
Az Alfa Romeo a legjobb úton a túlélés felé, még néhány, a Mitóhoz hasonló remek ízléssel eltalált modell, és a Cuore Sportivo végleg lekapcsolható a pacemakerről.
Alfa Brera 2.4 JTDM
Dízelmotorral teszteltük az egyre inkább magára találó milánói márka csúcs-sportkocsiját.
Még több ALFA ROMEO tesztCímlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
5 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
5 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Miért érdemes használni az irányjelzőt?
- Új belépőmodellel gazdagodik az Alfa Giulietta kínálata
- Bertone Nuccio: születésnapi szupertanulmány
- Jégre vitték az Alfa Giuliettát
- Modern Alfa Romeo Giulia Franciaországból
- Gömbfej-javítás
- Scania Citywide autóbuszcsalád
- Mátyásföld kincsei: Ikarus 55 és 66
- Szupererős turbómotor az Alfa Romeótól
- Különleges magyar járművek
Cikk ajánló
Alfa Brera 2.4 JTDM
4 éve – Teszt
Dízelmotorral teszteltük az egyre inkább magára találó milánói márka csúcs-sportkocsiját.
Valamire készül a Zagato stúdio
Tavaly – Autósvilág hírei
Titokzatos, tűzpiros autóval kíván kellemes ünnepeket az egyik leghíresebb olasz formatervező stúdió, a különleges autókat alkotó Zagato.
Alfa Romeo MiTo MultiAir QV teszt
2 éve – Teszt
Alapvetően az lenne a kis méregzsák MiTo QV feladata, hogy éreztesse az emberrel: nem csak a milliomosoknak áll a világ, egy Alfa Romeo volánja mögött ülve is mindig azúrkék az ég. Igen, az lenne...
-
Hyundai Veloster 1.6 GDI Style teszt
5 hónapja – Teszt -
Alfa Romeo GT teszt
3 éve – Teszt -
Mesél a film: 1955 Forma-1 Holland GP, Zandvoort
8 hónapja – Sztori
Használtautó.hu
|
Ár: 4.590.000 Ft Évjárat: 2006 / 3 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 3.599.000 Ft Évjárat: 2007 / 9 Kivitel: coupe Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 4.199.000 Ft Évjárat: 2008 / 5 Kivitel: coupe Üzemanyag: Benzin |























Hozzászólások (1 db)
Szééép!Lehet,hogy ez lesz az új divat szín?