Vörösen izzik a Honda embléma
Nem kevesebb, mint 50 éve dobták piacra a Honda talán valaha volt legsikeresebb modelljét, a Civicet. 1972. július 12-étÅ‘l kezdve lehetett megvásárolni a japánok kompaktját, ami a kezdetektÅ‘l fogva egy praktikus, ugyanakkor jó vezetési élményt kÃnáló modell próbált lenni. Fél évszázad alatt nem kevesebb, mint 11 generációt láthattunk már a CivicbÅ‘l, ami európai mércével nézve elég gyakori generációváltást jelent, viszont ez biztosÃtotta, hogy mindig friss maradjon a rengeteg versenytárs között.
Tesztelés alatt az első generációs Civic
Az elsÅ‘ két Civic (1972-tÅ‘l és 1979-tÅ‘l) egészen visszafogott stÃlussal mutatkozott be, és már rögtön a második generációtól a kompakt mellett szedánként és kombiként is árulták. A harmadik generáció hátsó traktusán már fel lehetett fedezni a késÅ‘bbi futurisztikus megjelenést, ez a karakter fejlÅ‘dött tovább egészen a hatodik Civicig. A hetedik generáció úttörÅ‘ módon hibrid meghajtást is kÃnált 2000-tÅ‘l, a teljes megújulás viszont 2005-ben, a nyolcadik generáció űrhajós megjelenésével következett be. A tizedik hosszabb, majdnem szedános kialakÃtásával lett emlékezetes, jelenleg pedig a tizenegyedik generációnál tart már a Civic, immár csak hibrid meghajtással érhetÅ‘ el. Az ötven év alatt több mint 27,5 millió példány kelt el világszerte az ikonikus kompaktból.
A nyolcadik generációra mindenki felfigyelt
A Honda brit részlege ennek apropóján egy kisebb felmérést is végzett, mit is jelentenek számunkra az autók. A válaszadók majdnem fele nyilatkozta, hogy a fontosabb történések feldolgozására elmennek autózni egy kört, mÃg majdnem egyharmaduk hallott legalább egy fontos világtörténelmi eseményt kocsijában ülve a rádiót hallgatva. Sokan összekötik életük fontosabb mérföldköveit akkori autójukkal, például az elsÅ‘ munkahelyet, egy-egy nyaralást vagy gyermekük születését. Bizonyára hasonlóan emlékezetes lesz a legújabb Civic Type R is tulajdonosai számára, ami kompakt méretébÅ‘l adódóan egy igazi élményautó lehet. A sportos csúcsverzió elÅ‘ször a hatodik generációból készült el, a legújabb pedig július 21-én mutatja meg magát a nagyvilágnak. Az elsÅ‘ darabok érkezését jövÅ‘ év elejére várhatjuk.