50 éves a Honda Civic, hamarosan az új Type R-rel ünnepelnek

Itt a legújabb ízelítő a nemsokára leleplezésre kerülő vadonatúj Honda Civic Type R-ről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fél évszázad alatt sok minden változik, mint ahogy a Honda Civic is, ami azonban végig hű maradt praktikus, de jó vezethetőségű karakteréhez.

Nem kevesebb, mint 50 éve dobták piacra a Honda talán valaha volt legsikeresebb modelljét, a Civicet. 1972. július 12-étől kezdve lehetett megvásárolni a japánok kompaktját, ami a kezdetektől fogva egy praktikus, ugyanakkor jó vezetési élményt kínáló modell próbált lenni. Fél évszázad alatt nem kevesebb, mint 11 generációt láthattunk már a Civicből, ami európai mércével nézve elég gyakori generációváltást jelent, viszont ez biztosította, hogy mindig friss maradjon a rengeteg versenytárs között. Az első két Civic (1972-től és 1979-től) egészen visszafogott stílussal mutatkozott be, és már rögtön a második generációtól a kompakt mellett szedánként és kombiként is árulták. A harmadik generáció hátsó traktusán már fel lehetett fedezni a későbbi futurisztikus megjelenést, ez a karakter fejlődött tovább egészen a hatodik Civicig. A hetedik generáció úttörő módon hibrid meghajtást is kínált 2000-től, a teljes megújulás viszont 2005-ben, a nyolcadik generáció űrhajós megjelenésével következett be. A tizedik hosszabb, majdnem szedános kialakításával lett emlékezetes, jelenleg pedig a tizenegyedik generációnál tart már a Civic, immár csak hibrid meghajtással érhető el. Az ötven év alatt több mint 27,5 millió példány kelt el világszerte az ikonikus kompaktból.
Hirdetés
A Honda brit részlege ennek apropóján egy kisebb felmérést is végzett, mit is jelentenek számunkra az autók. A válaszadók majdnem fele nyilatkozta, hogy a fontosabb történések feldolgozására elmennek autózni egy kört, míg majdnem egyharmaduk hallott legalább egy fontos világtörténelmi eseményt kocsijában ülve a rádiót hallgatva. Sokan összekötik életük fontosabb mérföldköveit akkori autójukkal, például az első munkahelyet, egy-egy nyaralást vagy gyermekük születését. Bizonyára hasonlóan emlékezetes lesz a legújabb Civic Type R is tulajdonosai számára, ami kompakt méretéből adódóan egy igazi élményautó lehet. A sportos csúcsverzió először a hatodik generációból készült el, a legújabb pedig július 21-én mutatja meg magát a nagyvilágnak. Az első darabok érkezését jövő év elejére várhatjuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?