Nem csak a maguk módján gyönyörűek a szedán Volvók, következÅ‘ generációik állÃtólag kupésabb vonalakkal érkeznek majd
A Volvo leköszönőfélben lévő elnöke, Håkan Samuelsson az Autocarnak nyilatkozta körülbelül egy évvel ezelőtt, hogy a SUV láz egyes S és V modellek eltűnését eredményezheti. Akkor mindezt azzal indokolta, hogy az eladások 75 százalékát az XC-emblémás modellek adják. Egy év sem telt el a kijelentése óta, ám a véleménye radikálisan megváltozott: bár 2021-ben az XC60 egymagában több eladást hozott, mint az S60, a V60, az S90 és a V90 együttvéve, Samuelsson most mégis kiállt a hagyományos formák mellett.
Elmondta, hogy a jövÅ‘ben kupésabb sziluettel és jobb légellenállási együtthatóval érkeznek majd ezek a modellek, Ãgy az S és V Volvók innentÅ‘l
"még vonzóbbak lesznek". Érdekes ez a kijelentés, hiszen a legtöbb gyártó teljesen megszünteti a hasonló autóit, a Volkswagen például
egy évvel ezelÅ‘tt még csak belengette a témát, mostanra viszont már nem is gyárt szedán Passatot. UgyanÃgy a
Mercedes-Benz kombik jövÅ‘je is kérdéses. Lehetséges, hogy épp a csökkenÅ‘ kÃnálat ad majd új esélyt a Volvo vagányabb tetÅ‘vonalú, alacsony újdonságainak?
Ezt az árpolitikájuk alapján meg tudom erÅ‘sÃteni, csak az a baj hogy még a kombikat sem érzem versenyképesnek az SUV-kel szemben, a lépcsÅ‘shátú meg egy vicc.