Savage Rivale GTR: versenyautó lett a szuperkupéból
360 km/óra fölött megy a legújabb holland őrület
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A korábban Roadyacht GTS-ként megismert típusból versenyautó lett, de Speedboat GTR helyett simán csak Savage Rivale GTR névre hallgat.
Még két hónap sem telt el azóta, hogy beszámoltunk a holland Savage Rivale Roadyacht GTS típusról: akkor négyajtós, csajozós kupéként mutatták be a Riviérán. Azóta kicsit megváltozott a koncepció, vagy úgy gondolják, hogy sportsikereken keresztül nagyobb esélyük van a márka megismertetésére, mindenesetre most egy versenyzésre specializált, könnyebb, erősebb, szponzormatricákkal és nagyméretű állítható könyvespolccal hátsó légterelővel felszerelt GTR változattal álltak elő.
A trükkös négyajtós GTS kabrió motorterében a Corvette Z06-os 7 literes V8-asát helyezték el 600 lóerővel, de a nála könnyebb, alig 1030 kg-os pályaverzióban már 6,2 literes nyolchengeres dolgozik, igaz turbófeltöltővel, így körülbelül 7-800 lóerős teljesítményével is felülmúlja az utcai modellt. Ajtóból is csak kettőt, igaz, felfelé nyílókat visel. Mindössze 69 példányt építenek a 4530 x 1998 x 1116 mm-es, 2700 mm tengelytávú versenygépből, mely hasmagasságával az állítható futómű legalacsonyabb állásában 4, legmagasabban 8 cm-rel áll magasabban a talajnál. Maximális teljesítményét 6200 1/perces fordulatszámon leadó motorja hatfokozatú kézi váltón keresztül hajtja a hátsó tengelyt, megállítását Brembo márkájú kerámia tárcsákkal szerelt fékrendszerre bízták.
A Savage Rivale által kiadott menetteljesítmények alapján nagy szükség van a hatpontos biztonsági övvel felszerelt Recaro versenyülésekre, mivel álló helyzetből 100 km/h-ra 2,8 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig túlszárnyalja a 360 km/h-t. Április közepén útnak indul az első Savage Rivale GTR Hágából a monacói Top Marques kiállításra, amikor is még több részletet megtudunk erről az izgalmas holland projektről.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Skoda Citigo Rally
A Skoda is elkezdett Citigo-különkiadásokat kiadni, elsőként raliautóval és diszkópultnak átépített kocsival jelentkeznek a Wörthi-tónál rendezett Volkswagen találkozón.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
CHEVROLET tesztek
Chevrolet Orlando 2.0 Dízel LTZ+ Automata teszt 
Ilyen még nem volt! A Chevrolet legújabb modellje már megjelenésével is sokak érdeklődését felkelti, zömüket helyből meg is nyeri. A kedvező ár már csak ráadás.
Chevrolet Captiva 2.0 D Sport LT High teszt
Hamarosan alaposan megújul, de még eredeti formájában is kipróbáltuk a koreai szabadidő-autót.
Chevrolet Cruze LT 2.0 D aut. teszt
Kategóriák között egyensúlyoz a lépcsős hátú Chevrolet Cruze LT 2.0 D, amelyet az erősebb dízelmotorral és automata sebességváltóval próbáltunk.
Chevrolet Spark 1.2 LT teszt
Eddig csak olcsó volt, de mostantól már divatos is a Chevrolet Spark. A legdrágább kivitele sem csillagászati, alig 3,2 millió forint, ezt próbáltuk.
Chevrolet Aveo LS 1.4 16V 3 ajtós
Mutatós forma, gyengéden elavult alapok, hervadt motor, alapos felszereltség, de magas ár. Az 1.4-es, 3 ajtós Aveo nem áll össze.
Még több CHEVROLET tesztCímlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
15 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Huffé a salzburgi pole, Micheliszék lemaradtak
- 2013-ban jön a Chevrolet Trax
- Indexokosítás: Waeco MagicTouch MT2000
- Miként tudhatjuk meg, hogy mehetünk-e autópályán?
- Mennyire nagy az Orlando raktere?
- Chevrolet Spark kontra veterán amerikai limuzin: melyik nagyobb?
- Drift Majális a munka ünnepén
- Addig játszottak, amíg 5 millió dolláros kár nem lett belőle
- Megvan az Év Autója cím, jöhet az első frissítés
- Reménytelen helyzet: érd utol a WTCC-pilótát
Használtautó.hu
|
Ár: 4.999.000 Ft Évjárat: 2003 / 1 Kivitel: pickup Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 570.000 Ft Évjárat: 2008 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.195.000 Ft Évjárat: 2008 / 11 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |























